Most sem hittem neked, mindig megígértél valamit, aztán nem tartottad be és én csalódtam. A konyhában ültünk. A takarót magad köré csavartad és mélyen a szemembe nézve ígérted, hogy felhívsz.
- Komolyan... szeretlek, hálás vagyok mindenért... majd beszélünk - tudom, hogy hazudtál, nem azzal, hogy szeretsz, hanem, hogy beszélünk. A kedvenc időtöltésed, hogy eltűnsz előlem. Eltűnsz mindenki elől... állandóan, de most én készültem eltűnni előled.
És én amúgy sem vagyok az a fajta, aki állandóan a nyakadra jár.
A zacskó tartalmát a hűtőbe pakoltam, de közben már azon agyaltam, hogy vajon mi visz rá, hogy gondoskodjak róla... gyerekes, felszínes és magányos... örökké az lesz, akármennyi ember ugrálja körül.
- Megyek - nyögtem oda neki egy puszit nyomtam a homlokára és már fogtam is a kabátomat.
- Hova mész? - nézett rám kerek bociszemekkel...
- Elmegyek, felvételiztem egy új iskolába... felvettek, de ez azt jelenti, hogy magadról kell mostantól gondoskodnod... menni fog?
- Biztos, ezt akarod? - csalódottan nézett a semmibe.
- Biztos... - el akarlak felejteni... gondoltam hozzá...
A kabátot felvettem, és kiléptem az ajtón... utoljára...
Kathleen egy nem mindennapi lány. A saját történetét meséli el. Megismeri a szerelmet. És megismeri saját hatalmas erejét is... De a szerelem és az élet is sok titkot rejthet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése