Adam

A következő napokban nem mentem vissza a kollégiumba. Az iskolában beteget jelentettem, Stephanie tudta nélkül hoztam el pár cuccomat. Nem túl sok volt amúgy sem...
- Költözöl? - jött egy hang mögülem. Egy fekete hosszú hajú fiú állt az ajtóban... Ahogy rá néztem... beleborzongtam. Rémisztő volt, és a sötétséget árasztott.
- Te meg ki vagy? - suttogtam...
- Stephanie barátnőd barátja vagyok. Nemrég jöttem a suliba, de még nem találkoztunk, mintha... nem is járnál ide.
- Értem. Kath vagyok. És igen költözöm... szóval, ha megengeded... - fogtam a bőröndömet és elmentem mellette...
- Amúgy Adam vagyok! - kiabált utánam...
A kocsiban ültem... nem tudtam elindulni még... a fejem szétrobbant a fájdalomtól, a kormányra hajoltam. Kopogásra ébredtem.
- Nyisd ki! - Stephanie arca nem volt barátságos...
- Szia... - másztam ki a kocsiból - én most, elköltözöm, egy időre...
- Igen, hallottam, Adammel is találkoztál... - mosolyogta el magát végre...
- Adam... igen... elég furcsa srác... de, örülök, ha boldog vagy vele...
- Kicsit furcsa... - nevetgélt.
Megnyugodtam, hogy barátnőm, boldog és most már tudja, hogy elköltözöm... nem kellett elszöknöm előle. De még volt mit megbeszélnünk...
- És hova költözöl?
- Én... ő... Mark és Matt házába... felajánlották, hogy lakjak ott...
- De nem úgy volt, hogy Mark elmegy? Vagy most Matt-el vagy? - kérdései közben a kezét tördelte... ideges volt...
- Nem én... csak odaköltözöm... nem tudom mi lesz. Mark hazajött, Matt is ott van, de... nem tudom mi lesz... - suttogtam... - mennem kell...
- Majd beszéljünk - láttam az arcán, hogy valami furcsa történik...
- Baj van? - méregettem... - valami nem stimmel...
- Nem, minden rendben... menj csak...
A házig hajtottam a kocsival... de ott újra a kormányra dőlve pihentem... a gondolataim csak úgy cikáztak...