A jó fiú...

Jake az ágyon fetrengett... Éhes volt, de mi nem ettünk, úgyhogy kénytelen volt szenvedni még egy kicsit... Stephanie vállalta, hogy elmegy boltba.
- Helló... - köszöntem rá, ahogy elhaladtam az ajtaja előtt...
- Várj, Kath... el akarok mondani... valamit... - a fogát csikorgatta...
Visszaléptem, de megálltam az ajtóban... nem bíztam benne...
- Tessék... mondhatod...
- Ami Kaint illeti... ő egyike azon vámpíroknak, akik képesek... befolyásolni az olyan gyenge elmét mint az enyém... tudod én... nem tudtam miket teszek... akkor tértem magamhoz amikor te... megcsókoltál... Emlékszem... mindenre... A múltamból... Előtte egy elveszett srác voltam kiközösítve és mindig eltaposva - egyembe jutott hatalmas féreg alakja... nehéz volt hinnem neki - de jött Kain... a barátom lett, mindig felnéztem rá. Aztán elvette a tudatomat... de egy dolgot tudok. Addig nem nyugszik amíg az övé nem leszel. És a kutya nála van... van egy ház, a folyón túl, ott élt Kain mielőtt... a barlang nem lett az otthona... talán ott megtaláljátok, de szeretnék... segíteni....
- Tudod Jake... te egészen jó fiú lennél... de még nem tudok bízni benned... és én vagyok a legkevesebb... de azért köszönöm. Stephanie nemsokára visszaér, tudsz enni, fürdeni, utána pedig... megkeressük a házat... sokat segítettél...
Bólintott...
- Szeretlek - hallottam a fejemben Matt hangját...
- Én is... - kontrázott Mark...
- Én is szeretlek titeket ... - sugalltam feléjük...
A konyhapulton ülve cigiztem... ez valamiféle szokássá vált... a fiúk az asztalnál ültek, Jake jelent meg... kapucnis szürke pulóverben, farmerben és mezítláb... észte sem vettem, hogy nincs cipője...
- Nem fázik a lábad haver? - kérdezte Matt... megint a fejemben járt...
- Nem... tudod én... nem érzek hőt... de segítenék... megmutatom a házat...
Stephanie felkapta a fejét... hosszasan bámulta a jelentéktelen fiút...
- Köszönöm... - suttogta...