A tudás

*Álmomban valami sötétség telepedett a világra. Megint Markot és Mattet láttam, szikrázva, hóviharozva harcoltak a sötétségben, vagy épp ellene?*

Amikor magamhoz tértem Matt ült az ágyam szélén.

- Matt? - rám mosolygott. A fejemben olyan érzés volt, mintha a centrifugából léptem volna ki.

- Jól vagy?

- Nem igazán tudom. Mi történt?

- Hát Mark szerint... eljött az idő

- de mire? - bámultam rá értetlenül. Aztán átfutott rajtam hirtelen egy gondolat - Mark... Elment? - suttogtam

- Elment, de visszajön. És meg kell tudnod az igazat... rólunk.

- az igazat? - felhúzott szemöldökkel ültem az ágyon

- Igen... És nem tudom, hogy kell ezt? Szóval inkább megmutatom. - Egy kicsit hátrébb lépett az ágytól kezeit maga elé tartotta szembe fordított tenyerei között egy kékeslilás elektromos gömböt megjelenítve.

- te... Valami varázsló vagy? - nyögtem pár percnyi sokk után. próbáltam egy halvány mosolyt erőltetni magamra, hogy azt a hatást keltsem, "nem kaptam frászt nagyon"

- hát ez nem minden - nézett szomorkásan, majd elővillantotta hegyes szemfogait.

Ennél a pillanatnál elszállt minden tartásom és hátrébb csusszantam az ágyon.

- te egy vámpír... ?

- hm... Igen - megbánó boci szemek, gyilkos fogak, villámgömb...

- És Mark?

- Ő is... csak ő az elméjével irányítja a természeti csapásokat és az időjárási jelenségeket. Vihar, apály, dagály, eső...

- hó

- igen... honnan tudtad?

Az ágy végében a párnán görcsöltem törökülésben

- nézd, szeretném, ha nem félnél tőlünk... tőlem - a lila gömb eltűnt a kezei közül és a kezemért nyúlt. Bíztam benne, közelebb kúsztam és a kezébe tettem a sajátomat. Érintése jéghideg volt a szobában lévő meleg ellenére.

- fázol? - kérdeztem naivan

- hmm... Nem, csak én.. tudod, inkább halott vagyok ... - mosolygott kicsit

- ja igen .. és ezt hogy?? Mármint.. érted ... mi történt?