Vágy?

Eltelt egy hónap.

Már nem sokan beszéltek Markról, bár őt is csak egyszer kétszer láttam bárkivel is beszélni. Rendszerint egy lány csóva követte minden lépését, de ő nem vett róluk sem tudomást.

Épp ezért lepődtem meg annyira amikor...

- Szia... Kath... - hangja lesokkolt. Most barátságos és izgatott volt.

- Mark .. hm .. szia - szinte suttogtam és közben körbe lestem, hogy Stephanie nincs -e a közelemben.

- Arra gondoltam, esetleg - zavarban volt - sétálhatnál velem egyet... Úgy értem.. mármint megmutathatnád az iskola többi részét és a parkját. Persze csak ha van kedved.

- őőőhh... ez remek ötlet. Mikor?

- Tanítás után megfelelne?? - egy olyan mosolyt eresztett felém, amitől még egy kőszobor is felolvadna.

- Tökéletes - már levegőt is alig bírtam venni. A maradék három óránkból kettő közös volt, de az utolsó nem. Neki angol nekem japán.

Végre volt egy kis időm, hogy magamhoz térjek.

- egyedül? ... Mármint kettesben... Vele??? - Stephanie ki volt akadva. Már azon gondolkoztam, hogy kár volt elmondani neki, de hát mégiscsak ő a legjobb barátnőm.

- Shhhhhhhh!!!! - csitítottam a japán tanárnővel egyszerre.

- Sajnálom Miss Chikage - majd suttogva folytatta - nem hiszem el, hogy ekkora mázlista vagy!

- Stephanie, az ég szerelmére, ez csak egy séta. Megmutatom neki az iskolát. - Stephanie duzzogott az óra további részében, úgyhogy nem esett több szó Markról.

Rohantam lefelé óra után, de megtorpantam az ódon kapuban. Odakint esett a hó. Mark egy szál vörös rózsát tartott a kezében. Ahogy ott állt a hóesésben haját az arcába fújta a szél, mikor észrevett mosolygott. Deja vu -m volt. Az első álmom jutott eszembe. Megborzongtam.

- Szia! Ezt neked hoztam.

- Köszi... Ez... Nagyon szép. - álltunk egy darabig a hóban. Fáztam.

- Elkísérnél esetleg a kollégiumba egy kabátért?

- Persze! Szívesen... - némán ballagtunk a kollégium felé. Az épület kívülről olyan volt, mint az iskola, de belül nem hasonlított rá. A falak fehérek és hibátlanok voltak, egyetlen különbség volt a két épület között kívülről. A kollégium épületén voltak ablakok. Az iskolán viszont egy sem.

Beszaladtunk az épületbe a hó elől. A szoba ajtajában Mark megtorpant.

- Nem jössz be?

- Én inkább... megvárnálak. - mosolygott. Rohanás közben kaptam fel magamra egy sálat és egy jó vastag pulóvert. Egy pillanatra sem akartam megválni tőle. Nem tudtam igazán eldönteni, hogy mi ez az érzés, de vonzott magához akár egy mágnes.

Kiléptem az ajtón. A falnak támaszkodva bámult ki az ablakon. Haja csillogott az esti fényben, amit a hó vert vissza.

- Gyönyörű a hóesés - mondta anélkül, hogy rám nézett volna - szeretem a telet

- Igen, tényleg szép, a kedvenc évszakom. - kinéztem az ablakon - menjünk? - törtem meg a csendet.

- Persze.

Odakint sötétedett, de mi még mindig a hóban sétáltunk. Markot érdekelte minden, amit az iskoláról, a minket körülvevő emberekről meséltem, de nem szólt egy szót sem magáról.

- Nemsokára éjfél. - szólalt meg hirtelen - mennünk kéne. - meglepődve álltam meg. - már... úgy értem holnap tanítás lesz, és ...

- ja... igen tényleg - Visszakísért a kollégium bejáratáig.

- Te nem itt laksz?

- Nem, a város határában lakom. A szüleim házában. - közelebb hajolt, de a várt búcsúcsók helyett csak egy jéghideg puszit nyomott az arcomra.

- Te jó ég! Hogy átfagytál. - zavarodottan nézett rám...

- Igen, jobb, ha megyek is! Jó éjt!

- Neked is. - azzal sarkon fordult és eltűnt a hóesésben.

Aznap éjjel újra róla álmodtam.

*Ezúttal az álmomban ismét a jeges tájon esett a hó, de most ez a hóesés mindennél szebbnek tűnt. Különleges volt. Mark némán egy helyben állt. A hó körülötte esett spirál alakban fölfelé.*

Felriadtam. Egy hógolyó találta el az ablakot. Odakint sötétség. Fél három múlt. Azon járt az eszem, hogy vajon ki szórakozik. Újabb csattanás. Nem láttam ki az ablakon, így lerohantam. Kiszaladtam a kollégiumból egyenesen Mark karjaiba. Átölelt és megcsókolt. Ölelése és ajkai is hidegek voltak. Talán a hótól, a hideg levegőtől.

- Mi ez az érzés? - kérdezte miután elengedett.

- Talán vágy?

- Nem tudom, csak szeretnék... Veled lenni - mondta és újra megcsókolt.

Az éjszaka további részét mégis kénytelenek voltunk külön tölteni az iskolai szabályzat miatt.