Talán...

Lezuhanyoztam, felöltöztem majd fáradtan, fejfájással küzdve indultam órára. Aznap is esett. Ősz vége volt. A falevelek lepte parkon át rohantam az ódon kastélyszerű iskolába. Omladozó falai és hatalmas boltívei félelmetesek, a lépcsők sok helyen töröttek, a korlátok instabilnak tűnőek voltak. Sok kusza folyosó, síkra taposott lépcső. Könnyű volt eltévedni annak, aki nem évek óta itt élt.

A harmadik emeletre rohantam épp mikor...

- Szia! Segítenél? - nem kellett volna ránéznem se, hogy tudjam ki az. Még a hangja is jeges volt.

- Szia, hát persze... ha tudok - próbáltam erőltetni egy mosolyt, de az álombéli kép jelent meg előttem. Alig feltűnően kezdtem fixírozni a száját.

- Irodalom órám lenne, de nem tudom... hogy hol ... - olyan volt, mint aki zavarban van.

- hm... én is épp oda megyek, ha jó, akkor mehetünk együtt. - bólintott. Némán sétáltunk a teremig.

- Kathleen, ugye így hívnak? - mosolyogva lépett mellém a teremhez érve.

- Igen... Én...

- Mark vagyok, és köszönöm a segítséget.

- Igazán semmiség. - beviharzottam a terembe, mély levegőt vettem.

Az óra alatt többször éreztem a tekintetét magamon, de nem mertem rá nézni. Több óránk is volt együtt így a szünetek nagy részében árnyékként követett, de nem szólt hozzám.

Tanítás után rohantam a kollégiumba.

Stephanie haragja várt rám.

- Tudtam, hogy lecsapsz rá! - támadott le

- De... Hát... mi..?? Kiről...??? - döbbenten álltam előtte

- A szösziről beszélek... láttam, ahogy követ... Mint egy kiskutya... - flegma volt

- Steph... Mark megkért, hogy segítsek megtalálni neki a termeket. Ezért követett.

- Persze Kath... én meg hülye vagyok. - nem akartam hangosan egyetérteni - Rád van kattanva.

- Szóval most már nem én akarom fölszedni, hanem ő engem... - kezdtem kicsit durcás lenni

- Egész nap figyeltem. Téged bámult. Egyértelmű, hogy akar tőled valamit. - Előtört a csitri énje

- Ki kell, hogy ábrándítsalak, egy ilyen srác... maximum az órarendemet vagy a jegyzeteimet kéri el. Szóval képzelődtél. - bár titokban reménykedtem. Talán Stephanie megérzései jók...