Sziasztok!
Ezzel véget ért a történet... Köszönöm azoknak akik olvasták/olvassák... :) Remélem tetszett...
Nagyon örülnék valami visszajelzésnek :))
Köszönöm...
Kathleen egy nem mindennapi lány. A saját történetét meséli el. Megismeri a szerelmet. És megismeri saját hatalmas erejét is... De a szerelem és az élet is sok titkot rejthet.
2013. június 15., szombat
minden jó, ha jó... de soha nem lesz vége...
Kézen fogva sétáltunk az iskolában...
- az évzáró most kezdődik... elkésünk... - sikította Stephanie, miközben Jake derekát ölelve próbáltak meg a terem felé szaladni... mosolyogtam...
- Ezek soha nem lesznek normálisabbak... - suttogtam Maxim fülébe... - szeretlek...
Válaszul megállt és átölelt... Belefúrtam a fejem a mellkasába, de ő felemelt és megcsókolt... szenvedélyesen... talán, ha nem ő tartott volna még el is esnék... szédítő... magamba szívtam az illatát... tökéletes...
A terembe érve mindenki minket nézett... megszoktam... Max tökéletessége elvarázsolt minden lányt... mosolyogtam... pont olyan mint amikor Mark először belépett a terembe... de most vége az iskolának...
Az évzáró hamar lezajlott... Négyen álltunk szomorúan két sír fölött... Chase és Adam nem élték túl a harcot... feláldozták magukat értem, és én ezért örökké hálás leszek...
Max a karjaiban tartott. Az ágy szélén ült az ölében velem... A csomagjaink útra készen... Steph és Jake már birtokba vették a házat... ők maradnak...
A hajába túrtam miközben megcsókolt...
A repülőn ülve alig vártam, hogy odaérjünk... Los Angeles... pont két vámpírnak való hely...
Az új ház fantasztikus... Tele hatalmas üvegekkel, fehér bútorral és gyönyörű kilátással... és rengeteg lehetőséggel... Mikor megérkeztünk Max a karjaiba kapott és bevitt... mint a friss házasok... gyönyörű volt az egész...
Bár Max karjaiban mindegy volt hol vagyok... boldog voltam...
Várt ránk az örök élet... talán tényleg soha nem lesz vége...
Csak egy dolgot sajnálok... hogy te nem érhetted meg a boldogságomat... Chase... te voltál a legjobb barát... köszönöm neked, hogy mellettem álltál, most már tudom, nélküled meghaltam volna... te mentettél meg a haláltól...
- az évzáró most kezdődik... elkésünk... - sikította Stephanie, miközben Jake derekát ölelve próbáltak meg a terem felé szaladni... mosolyogtam...
- Ezek soha nem lesznek normálisabbak... - suttogtam Maxim fülébe... - szeretlek...
Válaszul megállt és átölelt... Belefúrtam a fejem a mellkasába, de ő felemelt és megcsókolt... szenvedélyesen... talán, ha nem ő tartott volna még el is esnék... szédítő... magamba szívtam az illatát... tökéletes...
A terembe érve mindenki minket nézett... megszoktam... Max tökéletessége elvarázsolt minden lányt... mosolyogtam... pont olyan mint amikor Mark először belépett a terembe... de most vége az iskolának...
Az évzáró hamar lezajlott... Négyen álltunk szomorúan két sír fölött... Chase és Adam nem élték túl a harcot... feláldozták magukat értem, és én ezért örökké hálás leszek...
Max a karjaiban tartott. Az ágy szélén ült az ölében velem... A csomagjaink útra készen... Steph és Jake már birtokba vették a házat... ők maradnak...
A hajába túrtam miközben megcsókolt...
A repülőn ülve alig vártam, hogy odaérjünk... Los Angeles... pont két vámpírnak való hely...
Az új ház fantasztikus... Tele hatalmas üvegekkel, fehér bútorral és gyönyörű kilátással... és rengeteg lehetőséggel... Mikor megérkeztünk Max a karjaiba kapott és bevitt... mint a friss házasok... gyönyörű volt az egész...
Bár Max karjaiban mindegy volt hol vagyok... boldog voltam...
Várt ránk az örök élet... talán tényleg soha nem lesz vége...
Csak egy dolgot sajnálok... hogy te nem érhetted meg a boldogságomat... Chase... te voltál a legjobb barát... köszönöm neked, hogy mellettem álltál, most már tudom, nélküled meghaltam volna... te mentettél meg a haláltól...
- (Soha nem lesz) Vége -
Az igazság (2)
Egy zacskó vért nyomott a kezembe, Stephanie kuncogva távolodott, nem láttam, csak hallottam, mert nem mertem felnézni...
- Kath... nézz rám... - suttogta... de csak megráztam a fejem...
- Rendben... - motyogta... - akkor játszunk... - a szememre kötött egy anyagot... - gyere... segítek - fogta meg a kezem... mint egy áramütés... de jó értelemben...
- Ki vagy te?
- Hát Max... de... elmesélem... mi történt... és talán rájössz magadtól is a végén... A barlang mélyén álltál... - láttam a fejemben a képeket... a barlangtól... mikor Kain eltörte a gerincemet...
Elszívta minden erőmet, de akkor mindent átható fény jelent meg... nem láttam honnan jön... de... a fiúk felől... Megfeszülve himbálóztak és belőlük jött a fény... NEE ... majdnem felsikoltottam...
Szenvedtek... ki akartam lépni ebből a látomásból...
- Ne, Kath, várj... - hallottam Max megnyugtató hangját...
Leestek... a földön... köddé váltak a fényben... és ott... egy alak... szinte vibrál a fénytől... mintha... kettőjükből lépett volna elő...
- Ez... te vagy...
- Igen... hallottam a hangját...
Közben a jelenet a fejemen tovább folytatódott...
Max arcát nem láttam, de azt igen, hogy Kain térden állva könyörög... az életéért... Max pedig villámokat szór... vihart hoz és végül a megtört testnek elharapja a torkát...
Kain halott... ez azt jelenti, hogy... Max... hirtelen a számon éreztem az ajkait...
Ő volt az... Mark és Matt... egyszerre... a tökéletesség...
- Ez hogyan? - kérdeztem miközben lassan lehúzta a szememről a kendőt... A szemeibe néztem... és ott volt minden... vörösen izzó szemei egyszerre voltak Markké és Matté... Ajkai tökéletesek bőre mint a márvány... haja ezüst színű... a szemébe lógott, miközben mosolya minden rosszat elűzött a fejemből...
- Kain megtörte az átkot... az egyik fiúnak meg kellett volna halnia érted... de téged ölt meg... majdnem. Ezért egyesülni tudtak... és belőlük születtem én...
Döbbenten ültem, de lassan összeállt a kép...
Lassan emeltem fel a kezem és kisimítottam a kósza tincset a szeméből... Mosolygott...
Minden helyre állt...
- Kath... nézz rám... - suttogta... de csak megráztam a fejem...
- Rendben... - motyogta... - akkor játszunk... - a szememre kötött egy anyagot... - gyere... segítek - fogta meg a kezem... mint egy áramütés... de jó értelemben...
- Ki vagy te?
- Hát Max... de... elmesélem... mi történt... és talán rájössz magadtól is a végén... A barlang mélyén álltál... - láttam a fejemben a képeket... a barlangtól... mikor Kain eltörte a gerincemet...
Elszívta minden erőmet, de akkor mindent átható fény jelent meg... nem láttam honnan jön... de... a fiúk felől... Megfeszülve himbálóztak és belőlük jött a fény... NEE ... majdnem felsikoltottam...
Szenvedtek... ki akartam lépni ebből a látomásból...
- Ne, Kath, várj... - hallottam Max megnyugtató hangját...
Leestek... a földön... köddé váltak a fényben... és ott... egy alak... szinte vibrál a fénytől... mintha... kettőjükből lépett volna elő...
- Ez... te vagy...
- Igen... hallottam a hangját...
Közben a jelenet a fejemen tovább folytatódott...
Max arcát nem láttam, de azt igen, hogy Kain térden állva könyörög... az életéért... Max pedig villámokat szór... vihart hoz és végül a megtört testnek elharapja a torkát...
Kain halott... ez azt jelenti, hogy... Max... hirtelen a számon éreztem az ajkait...
Ő volt az... Mark és Matt... egyszerre... a tökéletesség...
- Ez hogyan? - kérdeztem miközben lassan lehúzta a szememről a kendőt... A szemeibe néztem... és ott volt minden... vörösen izzó szemei egyszerre voltak Markké és Matté... Ajkai tökéletesek bőre mint a márvány... haja ezüst színű... a szemébe lógott, miközben mosolya minden rosszat elűzött a fejemből...
- Kain megtörte az átkot... az egyik fiúnak meg kellett volna halnia érted... de téged ölt meg... majdnem. Ezért egyesülni tudtak... és belőlük születtem én...
Döbbenten ültem, de lassan összeállt a kép...
Lassan emeltem fel a kezem és kisimítottam a kósza tincset a szeméből... Mosolygott...
Minden helyre állt...
az igazság... (1)
Idegességemben majd szét robbantam... mikor sikerült kinyitnom a szememet... nem volt ott senki. A lakás néma... elmentek...
A fürdőben álltam... a tükörben nem láttam magamat... nem tudtam mi történt... Beálltam a zuhany alá... a lábaim alig bírták... lerogytam... csak a két hercegem járt a fejemben ... mindenütt éreztem őket... az illatukat, a halál szagával keveredve...
A víz folyt rám... a hajamból fekete víz folyt... minden végtagom zúzódásokkal teli és rettenetesen fáj a gerincem, de éreztem, hogy gyógyulok...
Nem tudom mennyi ideje lehettem ott, amikor meghallottam Stephanie hangját...
- Kath!
- Itt vagyok... - suttogtam... a farkaslány fülei azonban remekül működtek... azonnal benyitott és ruhástul ölelt miközben ömlött rá a víz...
- Már azt hittem... soha nem térsz magadhoz...
- Igen én is ... bocs - takarta el a maradék szemét Jake...
Meredten néztem magam elé... hát tényleg nincsenek itt... Mark és Matt... eltűntek... Stephanie segített felöltözni, és közben végig vészjóslóan mosolygott...
- Hatalmas meglepetésünk van... - vihogott Jake...
- De nem mondhatunk semmit... - csitította Steph, miközben egy pulóverbe csúsztatta a karjaimat... sziszegtem a fájdalomtól, de nem érdekelt... semmi... a meglepetés sem...
De nem mertem megkérdezni, hogy mi történt... még nem...
- Jake, Steph átveszem a terepet... - hallottam a hangot... Max hangját... Nem mertem rá nézni...
A fürdőben álltam... a tükörben nem láttam magamat... nem tudtam mi történt... Beálltam a zuhany alá... a lábaim alig bírták... lerogytam... csak a két hercegem járt a fejemben ... mindenütt éreztem őket... az illatukat, a halál szagával keveredve...
A víz folyt rám... a hajamból fekete víz folyt... minden végtagom zúzódásokkal teli és rettenetesen fáj a gerincem, de éreztem, hogy gyógyulok...
Nem tudom mennyi ideje lehettem ott, amikor meghallottam Stephanie hangját...
- Kath!
- Itt vagyok... - suttogtam... a farkaslány fülei azonban remekül működtek... azonnal benyitott és ruhástul ölelt miközben ömlött rá a víz...
- Már azt hittem... soha nem térsz magadhoz...
- Igen én is ... bocs - takarta el a maradék szemét Jake...
Meredten néztem magam elé... hát tényleg nincsenek itt... Mark és Matt... eltűntek... Stephanie segített felöltözni, és közben végig vészjóslóan mosolygott...
- Hatalmas meglepetésünk van... - vihogott Jake...
- De nem mondhatunk semmit... - csitította Steph, miközben egy pulóverbe csúsztatta a karjaimat... sziszegtem a fájdalomtól, de nem érdekelt... semmi... a meglepetés sem...
De nem mertem megkérdezni, hogy mi történt... még nem...
- Jake, Steph átveszem a terepet... - hallottam a hangot... Max hangját... Nem mertem rá nézni...
Van élet a halál után?
Nem, nem halhattam meg... hallottam egy új hangot... Kain könyörgését... az életéért... és valami földöntúli, gyönyörű hangot... amit addig soha... Megpróbáltam kinyitni a szememet, de nem ment...
Karok ölelnek... hosszan... Valaki felemel... Stephanie zokogását hallom és Jake nyugtató szavait...
Puhaságban fekszem... de a karok továbbra sem eresztenek... a hang... a csodás hang ölelget... látni akarom...
Mindkét hercegem illatát éreztem, de most valahogy más volt... a halállal keveredett...
Halott vagyok? Nem... nem lehet... még látnom kell...
- Kain halott - hallottam a földöntúli hangot... - de Kath nem tér magához...
- Talán vérre lenne szüksége... - hallottam Stephanie-t ... - Max... ugye, magához fog térni?
Max... hát így hívják... Segítsééég... üvöltöttem bezárva a saját testem fogságába...
- igen... csak lassan nagyon súlyosak a sérülései és most nagyon nehezen gyógyul...
Mintha Mark okoskodna... de ők vajon hol lehetnek... remélem nem... éreztem hogy melegség folyik az arcomon...
Vér... sírtam...
- Max... nézd! - Steph forró ujja az arcomhoz ért... éreztem... szóval tényleg nem fogok meghalni...
Próbáltam mozogni, de nem ment...
még nagyon sokáig nem... A hangokat sokszor hallottam, Stephanie jött Jake-el... Aztán az ismeretlen ismerős... Maxim...
De a hercegeim nem...
Karok ölelnek... hosszan... Valaki felemel... Stephanie zokogását hallom és Jake nyugtató szavait...
Puhaságban fekszem... de a karok továbbra sem eresztenek... a hang... a csodás hang ölelget... látni akarom...
Mindkét hercegem illatát éreztem, de most valahogy más volt... a halállal keveredett...
Halott vagyok? Nem... nem lehet... még látnom kell...
- Kain halott - hallottam a földöntúli hangot... - de Kath nem tér magához...
- Talán vérre lenne szüksége... - hallottam Stephanie-t ... - Max... ugye, magához fog térni?
Max... hát így hívják... Segítsééég... üvöltöttem bezárva a saját testem fogságába...
- igen... csak lassan nagyon súlyosak a sérülései és most nagyon nehezen gyógyul...
Mintha Mark okoskodna... de ők vajon hol lehetnek... remélem nem... éreztem hogy melegség folyik az arcomon...
Vér... sírtam...
- Max... nézd! - Steph forró ujja az arcomhoz ért... éreztem... szóval tényleg nem fogok meghalni...
Próbáltam mozogni, de nem ment...
még nagyon sokáig nem... A hangokat sokszor hallottam, Stephanie jött Jake-el... Aztán az ismeretlen ismerős... Maxim...
De a hercegeim nem...
A háborús hős...
A döntésem szerencsés volt... Kain döbbenten állt előttem...
- Akkor legyen... essünk túl... ezen... - mutattam a ruhára...- inkább én mint ők...- vércseppek folytak az arcomon... most éreztem ezt először sírásnak... fájt a szívem...
- Milyen megható a feláldozásod... ne sírj Kathleen... még várunk... én élvezem a harcot, a hercegeiddel. - nevetett ... közben egyik ujjával letörölt egy cseppet az arcomról és lenyalta azt... - milyen finom...
Közelebb hajolt, éreztem, hogy belém harap, de ezúttal, csak táplálkozott... rossz volt, mintha megrontott volna...
A fejem sajgott, szédültem... és elájultam...
Mikor magamhoz tértem ismerős helyen voltam. A jégbarlang fogságában... a falból lógó láncok jégből voltak, akár csak a karomon lévő bilincs... a láncok fogva tartottak... nem volt tervem... ezúttal... ötletem sem volt. Jake, Chase és Stephanie szintén ott feküdtek láncokkal... Adam állt az ajtóban... szinte éreztem a szagot, a halál szagát... már nem élt, csak egy életre keltett test volt...
Felültem... hol lehet Matt és Mark? Már a legrosszabbra gondoltam...
Napok teltek el és én nem éreztem semmit... csak ürességet... Chase és Jake közben magukhoz tértek, de nem szóltam hozzájuk... nem válaszoltam, képtelen voltam... elvesztettem őket... és ez csakis az én hibám...
A fejemet a térdeimen pihentettem... Vér folyt végig a bőrömön...
Egy hang szólalt meg a fejemben... - Itt az idő - Kain volt... Adam azonnal felém lépett, mire az addig alvó Stephanie leszakítva láncait támadásba lendült... szerelme testét marcangolta...
- Fuss Kath ... - nézett rám Jake... - keresd meg őket...
Eltörtem a láncot - addig mozdulni sem bírtam - és rohanni kezdtem... emlékeztem az oszlopok számára... 200... 201... 202...
Megálltam... Kain hangját hallottam, beszélt valakihez...
- meg fogtok halni, én nem bánom... akár mind a ketten... elterveztem...végignézitek ahogy elveszem Kath erejét... utána odadobom nektek... és éhségetek majd elborítja az agyatokat... meg fogjátok ölni.... aztán egymást gyilkoljátok majd meg....
A számra tapasztotta a kezét valaki... odanéztem, Chase volt az...
- Mentsük meg a hercegeidet... - nézett rám régi barátként... bólintottam... a kezem remegett, de éreztem, hogy a terembe lépve visszatér az erőm... Tekintetemet Kain halántékába vájtam és egy jeges, villámgömböt hajítottam felé... talált... Mark és Matt döbbenten néztek... fejjel lefelé lógtak összekötözve a plafonról... Chase Kain felé rohant és rávetette magát... harapásai legyengítették Kaint, de ez nem volt elég... levetette magáról... a fiú hangos puffanással érkezett a falnak... nem állt fel többé... halott volt...
A következő támadás engem ért... Kain előttem állt kezeit a torkomon tartva... éreztem hogy eltöri a nyakamat... a gerincem mentén elzsibbadt a testem. A két vámpír lógva őrjöngött... nem veszíthettek el... Fény... mintha az egész barlangot átjárná a fény...
Talán meghaltam...
- Akkor legyen... essünk túl... ezen... - mutattam a ruhára...- inkább én mint ők...- vércseppek folytak az arcomon... most éreztem ezt először sírásnak... fájt a szívem...
- Milyen megható a feláldozásod... ne sírj Kathleen... még várunk... én élvezem a harcot, a hercegeiddel. - nevetett ... közben egyik ujjával letörölt egy cseppet az arcomról és lenyalta azt... - milyen finom...
Közelebb hajolt, éreztem, hogy belém harap, de ezúttal, csak táplálkozott... rossz volt, mintha megrontott volna...
A fejem sajgott, szédültem... és elájultam...
Mikor magamhoz tértem ismerős helyen voltam. A jégbarlang fogságában... a falból lógó láncok jégből voltak, akár csak a karomon lévő bilincs... a láncok fogva tartottak... nem volt tervem... ezúttal... ötletem sem volt. Jake, Chase és Stephanie szintén ott feküdtek láncokkal... Adam állt az ajtóban... szinte éreztem a szagot, a halál szagát... már nem élt, csak egy életre keltett test volt...
Felültem... hol lehet Matt és Mark? Már a legrosszabbra gondoltam...
Napok teltek el és én nem éreztem semmit... csak ürességet... Chase és Jake közben magukhoz tértek, de nem szóltam hozzájuk... nem válaszoltam, képtelen voltam... elvesztettem őket... és ez csakis az én hibám...
A fejemet a térdeimen pihentettem... Vér folyt végig a bőrömön...
Egy hang szólalt meg a fejemben... - Itt az idő - Kain volt... Adam azonnal felém lépett, mire az addig alvó Stephanie leszakítva láncait támadásba lendült... szerelme testét marcangolta...
- Fuss Kath ... - nézett rám Jake... - keresd meg őket...
Eltörtem a láncot - addig mozdulni sem bírtam - és rohanni kezdtem... emlékeztem az oszlopok számára... 200... 201... 202...
Megálltam... Kain hangját hallottam, beszélt valakihez...
- meg fogtok halni, én nem bánom... akár mind a ketten... elterveztem...végignézitek ahogy elveszem Kath erejét... utána odadobom nektek... és éhségetek majd elborítja az agyatokat... meg fogjátok ölni.... aztán egymást gyilkoljátok majd meg....
A számra tapasztotta a kezét valaki... odanéztem, Chase volt az...
- Mentsük meg a hercegeidet... - nézett rám régi barátként... bólintottam... a kezem remegett, de éreztem, hogy a terembe lépve visszatér az erőm... Tekintetemet Kain halántékába vájtam és egy jeges, villámgömböt hajítottam felé... talált... Mark és Matt döbbenten néztek... fejjel lefelé lógtak összekötözve a plafonról... Chase Kain felé rohant és rávetette magát... harapásai legyengítették Kaint, de ez nem volt elég... levetette magáról... a fiú hangos puffanással érkezett a falnak... nem állt fel többé... halott volt...
A következő támadás engem ért... Kain előttem állt kezeit a torkomon tartva... éreztem hogy eltöri a nyakamat... a gerincem mentén elzsibbadt a testem. A két vámpír lógva őrjöngött... nem veszíthettek el... Fény... mintha az egész barlangot átjárná a fény...
Talán meghaltam...
Új tudás...
A szeme visszanyerte eredeti állapotát... végre láttam, de nem hittem a szememnek. Újra a házban voltunk, ahol Kain lakott. Adam állt előttem teljes életnagyságban, egy vértasakkal a kezében. Elvettem tőle, de közben figyeltem minden mozdulatát... egy halott áll előttem...
- Csak nem megdöbbentél Kathleen? - kérdezte Kain mögöttem cinikus nevetéssel...
- kicsit... - de te is megfogsz... gondoltam és már neki is álltam keresni a kapcsolatot Markkal és Mattel... óvatosnak kell lennem, nehogy Kain gyanút fogjon.
Amíg a vért ittam alaposan felmértem a terepet... nem jött válasz, nem értem el egyik hercegemet sem... Egy új esküvői ruhán akadt meg a szemem... ez már beteges...
- Nos, Adam... kérlek kísérd a vendégemet a szobájába... és öltözzön át.
- Ahogy akarod...
A fiú karon ragadott, megfogta a ruhát és az emeletre kezdett tuszkolni.
- Adam, térj magadhoz... - próbálkoztam, miközben elfordulni sem volt hajlandó, amíg öltöztem.... - mit tett veled Kain?
- Felkeltett... és vezet engem... ő a mesterem....
- És Stephanie? - meredtem rá...
- nem tudom miről beszélsz... nem ismerek semmilyen Stephaniet... - gombócot éreztem a torkomban és legszívesebben felpofoztam volna... Felvettem a hülye ruhát...
- szép vagy - hallottam Kain hanjgát....
- hát megköszönném, de mit sem számít nekem a véleményed... gyűlöllek... nem tudom mit akarsz pontosan... de legyünk túl rajta... mert különben itt helyben megöllek... - villantottam rá szemeimet... de csak gonosz mosolyra húzódott a szája...
Lefagyott egy pillanatra, amikor kerekek csikorgását lehetett hallani...
- Itt vagyunk - hallottam a fejemben Mark hangját... megnyugtatott...
- Hát nem érted? Nem menekülhetsz... amíg egyikük él, nem lesz vége... - vihogott Kain miközben egy fekete lyukban köddé vált... Adam pedig holtan esett össze... ismét...
Kain mondata még a fejemben visszhangzott és az utolsó pillanatban... beléptem utána a záródó lyukba...
- Csak nem megdöbbentél Kathleen? - kérdezte Kain mögöttem cinikus nevetéssel...
- kicsit... - de te is megfogsz... gondoltam és már neki is álltam keresni a kapcsolatot Markkal és Mattel... óvatosnak kell lennem, nehogy Kain gyanút fogjon.
Amíg a vért ittam alaposan felmértem a terepet... nem jött válasz, nem értem el egyik hercegemet sem... Egy új esküvői ruhán akadt meg a szemem... ez már beteges...
- Nos, Adam... kérlek kísérd a vendégemet a szobájába... és öltözzön át.
- Ahogy akarod...
A fiú karon ragadott, megfogta a ruhát és az emeletre kezdett tuszkolni.
- Adam, térj magadhoz... - próbálkoztam, miközben elfordulni sem volt hajlandó, amíg öltöztem.... - mit tett veled Kain?
- Felkeltett... és vezet engem... ő a mesterem....
- És Stephanie? - meredtem rá...
- nem tudom miről beszélsz... nem ismerek semmilyen Stephaniet... - gombócot éreztem a torkomban és legszívesebben felpofoztam volna... Felvettem a hülye ruhát...
- szép vagy - hallottam Kain hanjgát....
- hát megköszönném, de mit sem számít nekem a véleményed... gyűlöllek... nem tudom mit akarsz pontosan... de legyünk túl rajta... mert különben itt helyben megöllek... - villantottam rá szemeimet... de csak gonosz mosolyra húzódott a szája...
Lefagyott egy pillanatra, amikor kerekek csikorgását lehetett hallani...
- Itt vagyunk - hallottam a fejemben Mark hangját... megnyugtatott...
- Hát nem érted? Nem menekülhetsz... amíg egyikük él, nem lesz vége... - vihogott Kain miközben egy fekete lyukban köddé vált... Adam pedig holtan esett össze... ismét...
Kain mondata még a fejemben visszhangzott és az utolsó pillanatban... beléptem utána a záródó lyukba...
Harc az erőmért...
Eltelt pár hét... Chase és Matt szabályosan kerülték egymást... Mark viszont próbált neki segíteni, hogy megismerje új önmagát. Stephanie és Jake együtt voltak minden percben, tervet készítettek, Kain elpusztítására, de szerintem ez csak egy ürügy volt, hogy együtt lehessenek... Furcsa páros... egy farkaslány és egy félszemű kukac... elmosolyodtam a gondolatomon...
... Fáradt voltam, sütött a nap, de nem tudtam aludni... én nem változtam halandóvá... csak elfáradtam... A három fiú lent aludt... Matt a kanapén, Mark az ágyon Chase pedig összegömbölyödve egy fotelben... nem rosszabb mint a matraca volt otthon...
Ahogy néztem őket elmosolyodtam... mind miattam vannak itt, ha ugyan nem is ugyanazzal a szándékkal... Chase-el tisztáztunk minden korábbi dolgot... megegyeztünk... barátok vagyunk.
Matt morgott álmában... a gondolataiba másztam óvatosan... Chase és én... csak ezek és hasonló képek... Marknál is megpróbálkoztam... semmi... elzárta az elméjét... hószínű haja az arcába lógott... leültem mellé és kisöpörtem a szeméből... morgott valamit, ezért felálltam és a konyhába mentem... A pulton ülve dohányoztam, nem voltam sokat egyedül, de ilyenkor szerettem dohányozni... Nem történt robbanás, semmi... hangtalanul nyílt egy fekete lyuk, pontosan a lábam alatt... kinyúlt egy kéz és a lábamnál fogva átrántott... harmadszor...
Hangosan nyekkentem a padlón, de nem láttam hol vagyok... korom sötét volt.
- Megint együtt vagyunk - hallottam Kain hangját... zár kattant...
Mikor kicsit magamhoz tértem megpróbáltam használni a varázserőmet, hogy fényt gyújtsak... de hiába...
Lassan próbáltam kitapogatni a zár helyét... A falat hamar megtaláltam a fejemmel... de a zárnak nyoma sem volt... úgy éreztem több órája simogatom a hideg köveket... megint egy barlang rabja lennék?
Az erőm fogyóban volt... vérre lett volna szükségem...
A padlón feküdtem hanyatt, a szemem lassan megszokta a vakságot... Kain hangja térített magamhoz...
- Nem vagy szomjas? - kérdezte meglepő kedvességgel...
- de... - nyögtem... Éreztem, ahogy a karom körül kötelek fonódnak össze, majd egy rántással talpra állított fogva tartóm...
Maga után húzott nem láttam semmit... mindenütt sötétség volt, kivéve egy pontot a távolban... arra felé haladtunk...
Mikor kiértünk a fény majdnem ténylegesen megvakított...
... Fáradt voltam, sütött a nap, de nem tudtam aludni... én nem változtam halandóvá... csak elfáradtam... A három fiú lent aludt... Matt a kanapén, Mark az ágyon Chase pedig összegömbölyödve egy fotelben... nem rosszabb mint a matraca volt otthon...
Ahogy néztem őket elmosolyodtam... mind miattam vannak itt, ha ugyan nem is ugyanazzal a szándékkal... Chase-el tisztáztunk minden korábbi dolgot... megegyeztünk... barátok vagyunk.
Matt morgott álmában... a gondolataiba másztam óvatosan... Chase és én... csak ezek és hasonló képek... Marknál is megpróbálkoztam... semmi... elzárta az elméjét... hószínű haja az arcába lógott... leültem mellé és kisöpörtem a szeméből... morgott valamit, ezért felálltam és a konyhába mentem... A pulton ülve dohányoztam, nem voltam sokat egyedül, de ilyenkor szerettem dohányozni... Nem történt robbanás, semmi... hangtalanul nyílt egy fekete lyuk, pontosan a lábam alatt... kinyúlt egy kéz és a lábamnál fogva átrántott... harmadszor...
Hangosan nyekkentem a padlón, de nem láttam hol vagyok... korom sötét volt.
- Megint együtt vagyunk - hallottam Kain hangját... zár kattant...
Mikor kicsit magamhoz tértem megpróbáltam használni a varázserőmet, hogy fényt gyújtsak... de hiába...
Lassan próbáltam kitapogatni a zár helyét... A falat hamar megtaláltam a fejemmel... de a zárnak nyoma sem volt... úgy éreztem több órája simogatom a hideg köveket... megint egy barlang rabja lennék?
Az erőm fogyóban volt... vérre lett volna szükségem...
A padlón feküdtem hanyatt, a szemem lassan megszokta a vakságot... Kain hangja térített magamhoz...
- Nem vagy szomjas? - kérdezte meglepő kedvességgel...
- de... - nyögtem... Éreztem, ahogy a karom körül kötelek fonódnak össze, majd egy rántással talpra állított fogva tartóm...
Maga után húzott nem láttam semmit... mindenütt sötétség volt, kivéve egy pontot a távolban... arra felé haladtunk...
Mikor kiértünk a fény majdnem ténylegesen megvakított...
Jövevény... féltékenység?
Chase mögöttem állt... Matt századszorra futott neki, hogy, legközelebb kérjem el az autót és mennyire aggódott... és Mark is aggódik... és ne zárjam el az elmémet... soha többet előlük...
- Én... sajnálom... - néztem rá szomorkásan... - de gondolkoznom kellett...
- És beállítasz egy vámpírral? - bökött Chase felé Mark - honnan szedted?
- ő... Chase... egy nagyon régi barátom... - éreztem, hogy lebuktattam magam...
Mark és Matt egyszerre támadták az emlékeimet az agyamban...
- Nem tehettél ilyet... - Matt a csókra... Mark pedig az átváltoztatásra... reagálták ugyanazt...
- Én sajnálom... de ... nézzétek végig... - teljesen megnyitottam az emlékeimet... a Jake elleni támadástól kezdve...
Mindketten csendesen járkáltak miközben az agyamban turkáltak... Matt jött oda... Felkapott, a konyhapultra ültetett és a számra tapasztotta sajátját... Mark is megenyhült... éreztem rajta... az agya már máshol járt... kívánta az érintésemet és engedte, hogy lássam, mire gondol... Elpirultam...
- hát... Chase - nyújtott egy vértasakot felé - üdvözlünk a családban...
- köszönöm... Kath sokat mesélt rólatok... - mosolygott...
- Tudjuk... - vihogott Matt.... - tudod, hármunk között... telepatikus kapcsolat van... ha hagyja a kisasszony... belelátunk a fejébe...- kopogtatta meg finoman a koponyámat...
Ezt nem kellett volna... láttam Chase szemében, hogy nem érti, neki miért nem adtam ilyen hatalmat...Matt szándékosan froclizta... egy új érzést éreztem áradni belőle... féltékeny volt Chasere.
- Megmutatom a szobádat... - törte meg a csöndet Mark
Kettesben maradtunk...
- Matt én... sajnálom, de nem értelek... Tudnod kéne, hogy.... Ti ketten jelentetek nekem mindent...
Leugrottam a pultról...
- Te pedig nekünk... csak... attól még... az érzéseim fölött nincs hatalmam... - nyögte... a kezei közé fogta a fejemet és megcsókolt... - ő pedig még egy új jövevény... nem ismerem és nem bízok meg benne...
- Én igen... - suttogtam a szájába... miközben újra megcsókolt...
- Én... sajnálom... - néztem rá szomorkásan... - de gondolkoznom kellett...
- És beállítasz egy vámpírral? - bökött Chase felé Mark - honnan szedted?
- ő... Chase... egy nagyon régi barátom... - éreztem, hogy lebuktattam magam...
Mark és Matt egyszerre támadták az emlékeimet az agyamban...
- Nem tehettél ilyet... - Matt a csókra... Mark pedig az átváltoztatásra... reagálták ugyanazt...
- Én sajnálom... de ... nézzétek végig... - teljesen megnyitottam az emlékeimet... a Jake elleni támadástól kezdve...
Mindketten csendesen járkáltak miközben az agyamban turkáltak... Matt jött oda... Felkapott, a konyhapultra ültetett és a számra tapasztotta sajátját... Mark is megenyhült... éreztem rajta... az agya már máshol járt... kívánta az érintésemet és engedte, hogy lássam, mire gondol... Elpirultam...
- hát... Chase - nyújtott egy vértasakot felé - üdvözlünk a családban...
- köszönöm... Kath sokat mesélt rólatok... - mosolygott...
- Tudjuk... - vihogott Matt.... - tudod, hármunk között... telepatikus kapcsolat van... ha hagyja a kisasszony... belelátunk a fejébe...- kopogtatta meg finoman a koponyámat...
Ezt nem kellett volna... láttam Chase szemében, hogy nem érti, neki miért nem adtam ilyen hatalmat...Matt szándékosan froclizta... egy új érzést éreztem áradni belőle... féltékeny volt Chasere.
- Megmutatom a szobádat... - törte meg a csöndet Mark
Kettesben maradtunk...
- Matt én... sajnálom, de nem értelek... Tudnod kéne, hogy.... Ti ketten jelentetek nekem mindent...
Leugrottam a pultról...
- Te pedig nekünk... csak... attól még... az érzéseim fölött nincs hatalmam... - nyögte... a kezei közé fogta a fejemet és megcsókolt... - ő pedig még egy új jövevény... nem ismerem és nem bízok meg benne...
- Én igen... - suttogtam a szájába... miközben újra megcsókolt...
2013. június 14., péntek
... döntések és életek
Mellettem aludtál, könyörögtél nekem, és én nem mondtam többé nemet, csak időt kértem... a hajad az arcodat takarta...
Most kéne megszöknöm... tudtam, hogy mire vágysz, de tudtam azt is hogy nem kellene megtennem... Kimásztam az ablakon és a kórház felé rohantam... az emberek nem láttak... olyan sebességgel...
Mikor visszaértem ébren voltál...
- azt hittem elmentél... - nyögted könnyes szemmel...
- nem fogsz tudni sírni... - közöltem ridegen... - ha megteszem... el fognak tűnni a könnyeid...
- szerencsére... - mosolyogtál...
Ez megrettentett, a hűtő tartalmát a kukába söpörtem és telepakoltam a hátizsákomból vértasakokkal a hűtőt... egyet pedig a kezedbe adtam...
- ezt idd meg... felerősít... - fintorogtál...
- nem lesz vele bajod.. pár óra múlva...
Mikor az utolsó kortyot is lenyelted... hozzád hajoltam... és megcsókoltam forró ajkaidat...
- csak hogy emlékezzek rád... - emberként...
- én nem akarok emlékezni magamra...
A szemem már az ütőeredet kereste... megvan... ahogy megharaptalak... patakokban folyni kezdett a vér a szememből... nem tudtam sírni...
Szenvedtél... borzalmas volt végignézni... de hamar véget ért... talán hamarabb mint nálam...
A múltbéli sérülések eltűntek rólad... a kés nyoma, amit beléd vágtak, mert nagy a szád... emlékszel még? többször felszakadt ez a sebed... de már nem kell félned... erős vagy... és halhatatlan...
Megpróbáltam a fejedbe férkőzni, de nem ment... aztán rájöttem... te csak vámpír lettél... de varázshatalmad... az nincs...
Három nappal később...
A vonat út túl hosszú volt veled... utálok veled utazni... mindig mindenki bámul... most meg aztán...
Fekete haj, kék szem... modell arc... ez voltál te... maga a tökéletesség... de nekem nem kell... Mark és Matt érintésére vágytam...
- Hiányoznak? - kérdezted váratlanul, mintha mégis a fejembe látnál...
- Igen... ők már... az életem... - feleltem...
Az állomástól nem messze állt az autó, pont ahol hagytam... a kulcsot lebegtettem...
- Na ne... ez egy... - döbbenten álltál Matt fekete sportkocsija előtt...
- nem tudom... mi ez.. csak azt, hogy nagyon ki fogok kapni... amiért elhoztam...
Rettenetesen féltem, nehogy valami baj történjen... de most már velünk volt még egy vámpír...
Ahogy a ház felé hajtottunk... újra esni kezdett a hó...
Most kéne megszöknöm... tudtam, hogy mire vágysz, de tudtam azt is hogy nem kellene megtennem... Kimásztam az ablakon és a kórház felé rohantam... az emberek nem láttak... olyan sebességgel...
Mikor visszaértem ébren voltál...
- azt hittem elmentél... - nyögted könnyes szemmel...
- nem fogsz tudni sírni... - közöltem ridegen... - ha megteszem... el fognak tűnni a könnyeid...
- szerencsére... - mosolyogtál...
Ez megrettentett, a hűtő tartalmát a kukába söpörtem és telepakoltam a hátizsákomból vértasakokkal a hűtőt... egyet pedig a kezedbe adtam...
- ezt idd meg... felerősít... - fintorogtál...
- nem lesz vele bajod.. pár óra múlva...
Mikor az utolsó kortyot is lenyelted... hozzád hajoltam... és megcsókoltam forró ajkaidat...
- csak hogy emlékezzek rád... - emberként...
- én nem akarok emlékezni magamra...
A szemem már az ütőeredet kereste... megvan... ahogy megharaptalak... patakokban folyni kezdett a vér a szememből... nem tudtam sírni...
Szenvedtél... borzalmas volt végignézni... de hamar véget ért... talán hamarabb mint nálam...
A múltbéli sérülések eltűntek rólad... a kés nyoma, amit beléd vágtak, mert nagy a szád... emlékszel még? többször felszakadt ez a sebed... de már nem kell félned... erős vagy... és halhatatlan...
Megpróbáltam a fejedbe férkőzni, de nem ment... aztán rájöttem... te csak vámpír lettél... de varázshatalmad... az nincs...
Három nappal később...
A vonat út túl hosszú volt veled... utálok veled utazni... mindig mindenki bámul... most meg aztán...
Fekete haj, kék szem... modell arc... ez voltál te... maga a tökéletesség... de nekem nem kell... Mark és Matt érintésére vágytam...
- Hiányoznak? - kérdezted váratlanul, mintha mégis a fejembe látnál...
- Igen... ők már... az életem... - feleltem...
Az állomástól nem messze állt az autó, pont ahol hagytam... a kulcsot lebegtettem...
- Na ne... ez egy... - döbbenten álltál Matt fekete sportkocsija előtt...
- nem tudom... mi ez.. csak azt, hogy nagyon ki fogok kapni... amiért elhoztam...
Rettenetesen féltem, nehogy valami baj történjen... de most már velünk volt még egy vámpír...
Ahogy a ház felé hajtottunk... újra esni kezdett a hó...
... merre jársz?
Nem akartam gondolkozni... azok után, Jake- et szemen szúrtam és kis híjján felrobbantottam a házat... Ájultan estem össze... és mikor felkeltem... mindenre tisztán emlékeztem...
Eszembe jutottál... vajon mit csinálhatsz... ki visz neked ennivalót? Mark és Matt elmentek a kórházba Jake-el és vérért... Stephanie, pedig vadászott... egyedül voltam... döntöttem.
Nem láttam magam az ablakban... hát igen... most itt vagyok... és feléd igyekszem... 18 évesen... (egy év telt el) menekülök... vagy csak tudni akarom, hogy hogy vagy... mindegy, hogy mivel hitegetem magam... Valójában, Mark és Matt elől menekültem... nem akartam, hogy valami bajuk essen... és tudtam, hogy Kain előbb vagy utóbb... ellenük fordítana...
- Ki vagy? - kiabáltál ki, ahelyett hogy ajtót nyitottál volna...
- Egy régi ismerős... - dünnyögtem...
Takaró köréd csavarva... Lefogytál, még jobban, ha ez lehetséges... mosolyogva néztél a szemeimbe...
- Cigizzünk? - kérdeztem elé tartva a dobozt... behúzta az ajtót, é leült a teraszra...
- Mi történt veled Kath? Eltűnt a múzsám... és most itt vagy... de mintha... nem te lennél...
- Csak... ne kérdezgess még... megígérem, hogy elmondok mindet, ha itt maradhatok pár napig...
- Ez nem volt kérdés... - Fekete hosszú hajadat kisöpörted a szemedből és rám néztél... - de mindent el kell mondanod, mert nagyon titokzatos vagy... és... nagyon szép lettél...
- Hiányoztam?
Mélyet slukkolt a cigijéből...
- Majdnem beleőrültem... aztán rájöttem, hogy önző vagyok... ha könyörögve megkérlek, hogy gyere vissza...
- Lehet, hogy jobb lett volna, bár akkor...- elhallgattam...
- Na most már ne hagyd abba... mindent tudni akarok... - nézett rám komolyan...
- Menjünk be...
A ház változatlan volt, leültem a matracra, amit ágynak neveztél... Mellém heveredtél és mint a kisgyerek az esti mesét... úgy vártad a történetemet...
Mindent elmondtam... magányos voltál... megbíztam benned...
Döbbent arccal ülve néztél...
- Megmutatod? - szólaltál meg végül... azt hittem már sokkot kapsz...
- Mit...? - néztem rád felhúzott szemöldökkel
A szám felé mutattál... megvillantottam szemfogaimat feléd...
Az ujjaidat végighúztad a számon, lassan, finoman... a fogamhoz értél.. és rögtön éreztem a véred ízét... csábított, de inkább eltoltam a kezedet a számtól...
- kösd be... - parancsoltam... nagyon irritált...
- nem fogok átváltozni? - vihorásztál...
- nem, ez még nem olyan harapás.. - vicsorogtam rád...
Miután bekötötted az ujjad, visszaültél... és sokáig csak a tv-t bámultuk...
- ez a Kain... téged keres... és te idejöttél... Kath, én félek.. tudod, én nem vagyok halhatatlan...
- elmenjek?
- ne... azt akarom... ami neked van... - néztél rám nagyon komolyan...
- nem... - ráztam a fejem és már indultam is a kijárat felé... - mekkora hülye vagyok... - átkoztam magam...
- NE... - üvöltöttél rám - nézz rám... itt állok, egyedül, magányosan, életem és pénzem nincs... nem vagyok embernek való - sírtál... - és most, hogy tudom, hogy van másik oldal... tudom, hogy ott a helyem...
- Kérlek...
- nem... én kérlek... - utána segíthetek nektek...
Eszembe jutottál... vajon mit csinálhatsz... ki visz neked ennivalót? Mark és Matt elmentek a kórházba Jake-el és vérért... Stephanie, pedig vadászott... egyedül voltam... döntöttem.
Nem láttam magam az ablakban... hát igen... most itt vagyok... és feléd igyekszem... 18 évesen... (egy év telt el) menekülök... vagy csak tudni akarom, hogy hogy vagy... mindegy, hogy mivel hitegetem magam... Valójában, Mark és Matt elől menekültem... nem akartam, hogy valami bajuk essen... és tudtam, hogy Kain előbb vagy utóbb... ellenük fordítana...
- Ki vagy? - kiabáltál ki, ahelyett hogy ajtót nyitottál volna...
- Egy régi ismerős... - dünnyögtem...
Takaró köréd csavarva... Lefogytál, még jobban, ha ez lehetséges... mosolyogva néztél a szemeimbe...
- Cigizzünk? - kérdeztem elé tartva a dobozt... behúzta az ajtót, é leült a teraszra...
- Mi történt veled Kath? Eltűnt a múzsám... és most itt vagy... de mintha... nem te lennél...
- Csak... ne kérdezgess még... megígérem, hogy elmondok mindet, ha itt maradhatok pár napig...
- Ez nem volt kérdés... - Fekete hosszú hajadat kisöpörted a szemedből és rám néztél... - de mindent el kell mondanod, mert nagyon titokzatos vagy... és... nagyon szép lettél...
- Hiányoztam?
Mélyet slukkolt a cigijéből...
- Majdnem beleőrültem... aztán rájöttem, hogy önző vagyok... ha könyörögve megkérlek, hogy gyere vissza...
- Lehet, hogy jobb lett volna, bár akkor...- elhallgattam...
- Na most már ne hagyd abba... mindent tudni akarok... - nézett rám komolyan...
- Menjünk be...
A ház változatlan volt, leültem a matracra, amit ágynak neveztél... Mellém heveredtél és mint a kisgyerek az esti mesét... úgy vártad a történetemet...
Mindent elmondtam... magányos voltál... megbíztam benned...
Döbbent arccal ülve néztél...
- Megmutatod? - szólaltál meg végül... azt hittem már sokkot kapsz...
- Mit...? - néztem rád felhúzott szemöldökkel
A szám felé mutattál... megvillantottam szemfogaimat feléd...
Az ujjaidat végighúztad a számon, lassan, finoman... a fogamhoz értél.. és rögtön éreztem a véred ízét... csábított, de inkább eltoltam a kezedet a számtól...
- kösd be... - parancsoltam... nagyon irritált...
- nem fogok átváltozni? - vihorásztál...
- nem, ez még nem olyan harapás.. - vicsorogtam rád...
Miután bekötötted az ujjad, visszaültél... és sokáig csak a tv-t bámultuk...
- ez a Kain... téged keres... és te idejöttél... Kath, én félek.. tudod, én nem vagyok halhatatlan...
- elmenjek?
- ne... azt akarom... ami neked van... - néztél rám nagyon komolyan...
- nem... - ráztam a fejem és már indultam is a kijárat felé... - mekkora hülye vagyok... - átkoztam magam...
- NE... - üvöltöttél rám - nézz rám... itt állok, egyedül, magányosan, életem és pénzem nincs... nem vagyok embernek való - sírtál... - és most, hogy tudom, hogy van másik oldal... tudom, hogy ott a helyem...
- Kérlek...
- nem... én kérlek... - utána segíthetek nektek...
Szemet szemért? 18+
A konyhapulton ültem ismét... Stephanie és Jake eltűntek... Mark előttem állt és a hajammal játszadozott... Szerelmes szavakat suttogott a fülembe... ritkán volt ilyen hangulata és én kihasználtam az alkalmat... a hajába túrtam... A fogait már a nyakamba is mélyesztette... Véremmel az ajkain megcsókolt...
Az ajtó kivágódott Jake és Stephanie léptek be...
- Fújj, de undorító... - fakadt ki Jake ránk mutogatva...
- Na fogd be... - szúrta le Stephanie... - nagy hirem van, de tényleg töröld meg a szád... - mutatott Markra... - Elmentünk a házba... - majdnem leestem a konyhapultról...
- Hogy mi? - fakadt ki Mark...
- Várj... ott volt Kain... Téged akar... - mutatott rám... - de sikerült... kikaparnom a szemét... az én bosszúm... - a kezében tartott egy ocsmány véres bőrdarabot, valami furcsa trutyival...
- és én vagyok undorító... - fintorgott Mark...
- Te is fogd be... - szólt rá Steph...
- Ezek szerint megsérült... -jött ki a fürdőből Matt a derekára tekert törölközővel...
Azonnal kezet rázott Stephanieval, aki ezen végre elmosolyogta magát... Jake a derekán tartotta kezét... a szemem megakadt rajta, de nem szóltam semmit, csak mosolyogtam csöndben.
A családi idill nem tartott azonban sokáig...
A fejemben hallottam a hangot... * Tedd meg...* próbáltam kirázni a fejemből... de a kezemben már ott volt a kés. Jake a kanapén aludt... a kezem megremegett... újra hallottam az utasítást *Tedd meg* most a hang a fejemben már utasított... elborult az elmém... nem emlékeztem semmire...
A fürdőben tértem magamhoz... a kés véres volt...
- Ügyes kislány... - kacagott a fejemben Kain hangja...
A padlót bámultam... megöltem Jake-et? Nem mertem kimenni...
Hangos üvöltés rázta meg a falakat... Jake volt... kirohantam, kezemben a késsel... JAke az arcát fogta. Stephanie meredten bámult rám... Matt és Mark döbbenten álltak...
Minden szem rám szegeződött... egyet kivéve... Jakenek ... hiányzott egy szeme...
- Szemet szemért... mennydörgött Kain hangja valahonnan... rögtön összerezzent mindenki és keresni kezdték...
De én csak ott álltam... Jake arcába bámulva...
- Kath! - kiabált rám a szemének helyét letakarva... - Kath!!! Tudom, hogy nem te vagy a hibás!!!!
Fél karral átölelt... éreztem, ahogy a vére lefolyik a bőrömre... A vérszag elkábított, legszívesebben megkóstoltam volna, de magamhoz tértem... kiszakítottam magam a karjából és a fürdőbe rohantam... A ruháimat magamon hagyva álltam be a hideg víz alá... Reszkettem... és csak csendben néztem ahogy lefolyik a rózsaszín lé... megint sírtam, vérem összekeveredett Jake vérével ... az illat csábított, de ellenálltam... mennyire szánalmas ez a lét...
- Ki vagyok szolgáltatva... - Zokogtam
- Nyugodj meg egy kicsit... - Mark állt az ajtóban... - kinyitottam a szemem a hangjára... mindent villámló hópelyhek borítottak...
Az ajtó kivágódott Jake és Stephanie léptek be...
- Fújj, de undorító... - fakadt ki Jake ránk mutogatva...
- Na fogd be... - szúrta le Stephanie... - nagy hirem van, de tényleg töröld meg a szád... - mutatott Markra... - Elmentünk a házba... - majdnem leestem a konyhapultról...
- Hogy mi? - fakadt ki Mark...
- Várj... ott volt Kain... Téged akar... - mutatott rám... - de sikerült... kikaparnom a szemét... az én bosszúm... - a kezében tartott egy ocsmány véres bőrdarabot, valami furcsa trutyival...
- és én vagyok undorító... - fintorgott Mark...
- Te is fogd be... - szólt rá Steph...
- Ezek szerint megsérült... -jött ki a fürdőből Matt a derekára tekert törölközővel...
Azonnal kezet rázott Stephanieval, aki ezen végre elmosolyogta magát... Jake a derekán tartotta kezét... a szemem megakadt rajta, de nem szóltam semmit, csak mosolyogtam csöndben.
A családi idill nem tartott azonban sokáig...
A fejemben hallottam a hangot... * Tedd meg...* próbáltam kirázni a fejemből... de a kezemben már ott volt a kés. Jake a kanapén aludt... a kezem megremegett... újra hallottam az utasítást *Tedd meg* most a hang a fejemben már utasított... elborult az elmém... nem emlékeztem semmire...
A fürdőben tértem magamhoz... a kés véres volt...
- Ügyes kislány... - kacagott a fejemben Kain hangja...
A padlót bámultam... megöltem Jake-et? Nem mertem kimenni...
Hangos üvöltés rázta meg a falakat... Jake volt... kirohantam, kezemben a késsel... JAke az arcát fogta. Stephanie meredten bámult rám... Matt és Mark döbbenten álltak...
Minden szem rám szegeződött... egyet kivéve... Jakenek ... hiányzott egy szeme...
- Szemet szemért... mennydörgött Kain hangja valahonnan... rögtön összerezzent mindenki és keresni kezdték...
De én csak ott álltam... Jake arcába bámulva...
- Kath! - kiabált rám a szemének helyét letakarva... - Kath!!! Tudom, hogy nem te vagy a hibás!!!!
Fél karral átölelt... éreztem, ahogy a vére lefolyik a bőrömre... A vérszag elkábított, legszívesebben megkóstoltam volna, de magamhoz tértem... kiszakítottam magam a karjából és a fürdőbe rohantam... A ruháimat magamon hagyva álltam be a hideg víz alá... Reszkettem... és csak csendben néztem ahogy lefolyik a rózsaszín lé... megint sírtam, vérem összekeveredett Jake vérével ... az illat csábított, de ellenálltam... mennyire szánalmas ez a lét...
- Ki vagyok szolgáltatva... - Zokogtam
- Nyugodj meg egy kicsit... - Mark állt az ajtóban... - kinyitottam a szemem a hangjára... mindent villámló hópelyhek borítottak...
2013. június 13., csütörtök
Bosszú, mindhalálig...
Stephanie hamar talpra állt. Már nem mosolygott többé... de nem mutatta fájdalmát...
- Meg akarom találni azt a ... - csapott az asztalra... Jake óvatosan a rácsúsztatta a kezét a lány feszülő kezére... az erek kidagadtak rajta az idegességtől... de, ahogy a fiú hozzáért kicsit leeresztett...
- Segítek neked... - fésülte ki a haját a szeméből Jake... - de szóljunk a többieknek...
- Nem... ezt... én akarom megbosszulni... érted?
- Értelek... - Átölelte a lányt. A máskor olyan vad lány most a srác mellkasába fúrta a fejét... - akkor menjünk... veled leszek...
Együtt mentek vissza a házhoz... Adam teste eltűnt... Jake az emeleten állt Stephanie a földszinten keresett nyomokat...
Megjelent előtte egy alak... Fehér haja összefogva... szemei vad, dühös tűzben égtek...
- Hozd ide Kathleent... és visszakapod a szerelmedet... - ajánlott alkut a férfi...
Nem gondolkozott... Adam már halott... de ő itt áll, annak a szemébe néz, aki elvette tőle... Abban a pillanatban farkassá vált... Nekiesett a férfinak... az megszeppenve lépett hátra... vér... mindenütt vér...
Stephanie a férfi arcába bámult vicsorogva... Az pedig a fél arcát fogva térdelt... keze alól vér patakzott... elengedte sebét.... a fél szeme hiányzott... Stephanie újabb támadásba lendült... de már hiába... Kain eltünt... újra... menekült...
Jake fájdalmas vonyítást hallott... azonnal a lányhoz rohant... vér... minden véres
- megsérültél? - nézett rá aggódva...
- nem - válaszolta visszaváltozás közben... - de az a mocsok... megkapta... kikapartam a szemét...
Arcán ijesztő vigyor jelent meg... a bosszú nem jó tanácsadó... de tudta, hogy jól döntött....
- Köszönöm, hogy eljöttél velem... - A fiú mellkasába temette az arcát és zokogni kezdett... a feszültség most jött ki belőle...
- Semmiség... örülök, hogy nem sérültél meg... - a lány a szemébe nézett... lassan felé hajolt... ajkaik csókban forrtak össze... de a lány hirtelen elhúzta magát...
- még ne... - suttogta bocsánat kérően...
- sajnálom... nem kellett volna...
Ölelésük azonban nem lazult... ott álltak a romos házban... a két elveszett lélek lassan egymásra talált...
- Meg akarom találni azt a ... - csapott az asztalra... Jake óvatosan a rácsúsztatta a kezét a lány feszülő kezére... az erek kidagadtak rajta az idegességtől... de, ahogy a fiú hozzáért kicsit leeresztett...
- Segítek neked... - fésülte ki a haját a szeméből Jake... - de szóljunk a többieknek...
- Nem... ezt... én akarom megbosszulni... érted?
- Értelek... - Átölelte a lányt. A máskor olyan vad lány most a srác mellkasába fúrta a fejét... - akkor menjünk... veled leszek...
Együtt mentek vissza a házhoz... Adam teste eltűnt... Jake az emeleten állt Stephanie a földszinten keresett nyomokat...
Megjelent előtte egy alak... Fehér haja összefogva... szemei vad, dühös tűzben égtek...
- Hozd ide Kathleent... és visszakapod a szerelmedet... - ajánlott alkut a férfi...
Nem gondolkozott... Adam már halott... de ő itt áll, annak a szemébe néz, aki elvette tőle... Abban a pillanatban farkassá vált... Nekiesett a férfinak... az megszeppenve lépett hátra... vér... mindenütt vér...
Stephanie a férfi arcába bámult vicsorogva... Az pedig a fél arcát fogva térdelt... keze alól vér patakzott... elengedte sebét.... a fél szeme hiányzott... Stephanie újabb támadásba lendült... de már hiába... Kain eltünt... újra... menekült...
Jake fájdalmas vonyítást hallott... azonnal a lányhoz rohant... vér... minden véres
- megsérültél? - nézett rá aggódva...
- nem - válaszolta visszaváltozás közben... - de az a mocsok... megkapta... kikapartam a szemét...
Arcán ijesztő vigyor jelent meg... a bosszú nem jó tanácsadó... de tudta, hogy jól döntött....
- Köszönöm, hogy eljöttél velem... - A fiú mellkasába temette az arcát és zokogni kezdett... a feszültség most jött ki belőle...
- Semmiség... örülök, hogy nem sérültél meg... - a lány a szemébe nézett... lassan felé hajolt... ajkaik csókban forrtak össze... de a lány hirtelen elhúzta magát...
- még ne... - suttogta bocsánat kérően...
- sajnálom... nem kellett volna...
Ölelésük azonban nem lazult... ott álltak a romos házban... a két elveszett lélek lassan egymásra talált...
A házban...
A folyóparti ház előtt álltunk. Három kocsival... Mark és Jake ültek az elsőben, Stephanie és én a másodikban... Matt a harmadikban... vártunk. Nem tudtuk, hogy mire, csak vártuk, hátha történik valami. Mark a gondolataimban turkált... éreztem a jelenlétét az agyamban...
- Min gondolkozol? - kérdezte Stephanie... - nagyon elméláztál... - mosolya őszinte volt... mint régen...
- Csak azon, hogy mikor lesz már ennek vége...
- Soha... amíg élnek a hercegeid - hallottam hirtelen Kain hangját... a fejemben... összerezzentem...
- Itt van... - jeleztem mindkettőjüknek...
Kiszálltunk és elindultunk a ház felé... nyüszítésre lettünk figyelmesek, mire Steph átváltozva rohanni kezdett a ház felé... nem tudtuk megállítani, így utána rohantunk...
Megint elszökött... de ezúttal nyomokat hagyott hátra... pontosabban... Adamet, aki vérbe fagyva nyüszített... komoly fájdalmai voltak... de még élt...
Jake dermedten bámulta a farkast... Valami nem stimmelt, láttam rajta...
- Jake, baj van?
- Miért hagyta életben? - suttogta... - Valami célja van vele... különben megölte volna.
Döbbenten álltam, de nem volt sok időm mélázni... hatalmas robbanás rázta meg a házat... mindenki jobbra balra repült. Ahogy körbenéztem Jaket pillantottam meg aki rohant Stephanie felé... Adam... teste élettelenül feküdt a földön, Mark a földről kelt fel, Matt... őt nem láttam sehol... Hirtelen a derekamat ölelte egy kéz. Ő volt az. Felkapott és az ajtó felé húzott... Mark üvöltött, hogy fussunk kifelé... Jake a fehér farkas mellé ért... hatalmas féreggé változva kiráncigálta az állatot... De Adam teste ott maradt... Meghalt...
Stephanie a földre rogyva zokogott, már emberi alakban... és nekem csak az járt a fejemben, hogy... tud sírni... én már nem tudtam... csak vércseppek folytak az arcomon...
Később az otthonunkban ültünk hárman. Jake Stehanie mellett ült az egyik szobában... a lány csak némán sírt... elvesztette azt, aki miatt halhatatlanná vált... és most... egy örökké valóságig szenvedni fog... egyedül... halkan, könnyeit nyelve... bosszút esküdött...
- Min gondolkozol? - kérdezte Stephanie... - nagyon elméláztál... - mosolya őszinte volt... mint régen...
- Csak azon, hogy mikor lesz már ennek vége...
- Soha... amíg élnek a hercegeid - hallottam hirtelen Kain hangját... a fejemben... összerezzentem...
- Itt van... - jeleztem mindkettőjüknek...
Kiszálltunk és elindultunk a ház felé... nyüszítésre lettünk figyelmesek, mire Steph átváltozva rohanni kezdett a ház felé... nem tudtuk megállítani, így utána rohantunk...
Megint elszökött... de ezúttal nyomokat hagyott hátra... pontosabban... Adamet, aki vérbe fagyva nyüszített... komoly fájdalmai voltak... de még élt...
Jake dermedten bámulta a farkast... Valami nem stimmelt, láttam rajta...
- Jake, baj van?
- Miért hagyta életben? - suttogta... - Valami célja van vele... különben megölte volna.
Döbbenten álltam, de nem volt sok időm mélázni... hatalmas robbanás rázta meg a házat... mindenki jobbra balra repült. Ahogy körbenéztem Jaket pillantottam meg aki rohant Stephanie felé... Adam... teste élettelenül feküdt a földön, Mark a földről kelt fel, Matt... őt nem láttam sehol... Hirtelen a derekamat ölelte egy kéz. Ő volt az. Felkapott és az ajtó felé húzott... Mark üvöltött, hogy fussunk kifelé... Jake a fehér farkas mellé ért... hatalmas féreggé változva kiráncigálta az állatot... De Adam teste ott maradt... Meghalt...
Stephanie a földre rogyva zokogott, már emberi alakban... és nekem csak az járt a fejemben, hogy... tud sírni... én már nem tudtam... csak vércseppek folytak az arcomon...
Később az otthonunkban ültünk hárman. Jake Stehanie mellett ült az egyik szobában... a lány csak némán sírt... elvesztette azt, aki miatt halhatatlanná vált... és most... egy örökké valóságig szenvedni fog... egyedül... halkan, könnyeit nyelve... bosszút esküdött...
A jó fiú...
Jake az ágyon fetrengett... Éhes volt, de mi nem ettünk, úgyhogy kénytelen volt szenvedni még egy kicsit... Stephanie vállalta, hogy elmegy boltba.
- Helló... - köszöntem rá, ahogy elhaladtam az ajtaja előtt...
- Várj, Kath... el akarok mondani... valamit... - a fogát csikorgatta...
Visszaléptem, de megálltam az ajtóban... nem bíztam benne...
- Tessék... mondhatod...
- Ami Kaint illeti... ő egyike azon vámpíroknak, akik képesek... befolyásolni az olyan gyenge elmét mint az enyém... tudod én... nem tudtam miket teszek... akkor tértem magamhoz amikor te... megcsókoltál... Emlékszem... mindenre... A múltamból... Előtte egy elveszett srác voltam kiközösítve és mindig eltaposva - egyembe jutott hatalmas féreg alakja... nehéz volt hinnem neki - de jött Kain... a barátom lett, mindig felnéztem rá. Aztán elvette a tudatomat... de egy dolgot tudok. Addig nem nyugszik amíg az övé nem leszel. És a kutya nála van... van egy ház, a folyón túl, ott élt Kain mielőtt... a barlang nem lett az otthona... talán ott megtaláljátok, de szeretnék... segíteni....
- Tudod Jake... te egészen jó fiú lennél... de még nem tudok bízni benned... és én vagyok a legkevesebb... de azért köszönöm. Stephanie nemsokára visszaér, tudsz enni, fürdeni, utána pedig... megkeressük a házat... sokat segítettél...
Bólintott...
- Szeretlek - hallottam a fejemben Matt hangját...
- Én is... - kontrázott Mark...
- Én is szeretlek titeket ... - sugalltam feléjük...
A konyhapulton ülve cigiztem... ez valamiféle szokássá vált... a fiúk az asztalnál ültek, Jake jelent meg... kapucnis szürke pulóverben, farmerben és mezítláb... észte sem vettem, hogy nincs cipője...
- Nem fázik a lábad haver? - kérdezte Matt... megint a fejemben járt...
- Nem... tudod én... nem érzek hőt... de segítenék... megmutatom a házat...
Stephanie felkapta a fejét... hosszasan bámulta a jelentéktelen fiút...
- Köszönöm... - suttogta...
- Helló... - köszöntem rá, ahogy elhaladtam az ajtaja előtt...
- Várj, Kath... el akarok mondani... valamit... - a fogát csikorgatta...
Visszaléptem, de megálltam az ajtóban... nem bíztam benne...
- Tessék... mondhatod...
- Ami Kaint illeti... ő egyike azon vámpíroknak, akik képesek... befolyásolni az olyan gyenge elmét mint az enyém... tudod én... nem tudtam miket teszek... akkor tértem magamhoz amikor te... megcsókoltál... Emlékszem... mindenre... A múltamból... Előtte egy elveszett srác voltam kiközösítve és mindig eltaposva - egyembe jutott hatalmas féreg alakja... nehéz volt hinnem neki - de jött Kain... a barátom lett, mindig felnéztem rá. Aztán elvette a tudatomat... de egy dolgot tudok. Addig nem nyugszik amíg az övé nem leszel. És a kutya nála van... van egy ház, a folyón túl, ott élt Kain mielőtt... a barlang nem lett az otthona... talán ott megtaláljátok, de szeretnék... segíteni....
- Tudod Jake... te egészen jó fiú lennél... de még nem tudok bízni benned... és én vagyok a legkevesebb... de azért köszönöm. Stephanie nemsokára visszaér, tudsz enni, fürdeni, utána pedig... megkeressük a házat... sokat segítettél...
Bólintott...
- Szeretlek - hallottam a fejemben Matt hangját...
- Én is... - kontrázott Mark...
- Én is szeretlek titeket ... - sugalltam feléjük...
A konyhapulton ülve cigiztem... ez valamiféle szokássá vált... a fiúk az asztalnál ültek, Jake jelent meg... kapucnis szürke pulóverben, farmerben és mezítláb... észte sem vettem, hogy nincs cipője...
- Nem fázik a lábad haver? - kérdezte Matt... megint a fejemben járt...
- Nem... tudod én... nem érzek hőt... de segítenék... megmutatom a házat...
Stephanie felkapta a fejét... hosszasan bámulta a jelentéktelen fiút...
- Köszönöm... - suttogta...
Pár nap békesség...
Matt karjaiban feküdtem, Mark elment a kórházba, hogy feltöltse a vérkészletünket... Matthew a hajammal játszott... közben a köztünk lévő telepatikus kapcsolatot próbálgattuk... a barlangban tett újabb látogatás óta szinte folyamatosan így kommunikáltunk, hogy erősítsük a kapcsolatot...
- szeretlek ... - hallottam a fejemben Matt hangját...
- én is szeretlek... - hallottam Markot, aki abban a pillanatban lépett be... Röhögésben törtünk ki, mire Matt felhúzta az orrát...
- mindig elrontasz mindent... - vágta a testvére arcába, de közben már ő is mosolyra húzta a száját... egy puszit nyomtam a homlokára, felálltam Markhoz szaladtam aki átölelt és megcsókolt...
Napok óta semmi sem történt... Mark próbálta megtanítani, hogy használhatom a természeti erőket, Matt pedig arra tanított, hogy hogyan kell szembenézni a félelmeimmel... minden jól ment... amíg egy nap...
Kopogtak...
- Steph! - nyitottam ajtót a lihegő lánynak...
- Adam eltünt... - rontott be - elragadta valami... sötét...
- Kain... - vágtuk rá mind a hárman...
Azonnal elindultunk, de nem sok sikerrel jártunk... a barlang teljesen üres volt... csak Jake holttestét találtuk ott megfagyva... Matt kiemelte a jégből és kirántotta belőle a jégcsapot... mire az hörgő hangot adott és lassan magához tért...
- Kath... - nyögte - sajnálom... - vért köhögött, de kezdett magához térni... Mikor meglátott minket, hátrahőkölt...
- Mit akartok? - sziszegte... - Te megöltél... - mutatott rám...
- Nagyon... sajnálom, de nem volt más választásom...
- Segítesz nekünk, Jake? - nézett rá nagyon komolyan Mark... a kezében a véres jégcsappal, amit elvett a testvérétől...
- Azt hiszem... nincs sok választásom...
- szeretlek ... - hallottam a fejemben Matt hangját...
- én is szeretlek... - hallottam Markot, aki abban a pillanatban lépett be... Röhögésben törtünk ki, mire Matt felhúzta az orrát...
- mindig elrontasz mindent... - vágta a testvére arcába, de közben már ő is mosolyra húzta a száját... egy puszit nyomtam a homlokára, felálltam Markhoz szaladtam aki átölelt és megcsókolt...
Napok óta semmi sem történt... Mark próbálta megtanítani, hogy használhatom a természeti erőket, Matt pedig arra tanított, hogy hogyan kell szembenézni a félelmeimmel... minden jól ment... amíg egy nap...
Kopogtak...
- Steph! - nyitottam ajtót a lihegő lánynak...
- Adam eltünt... - rontott be - elragadta valami... sötét...
- Kain... - vágtuk rá mind a hárman...
Azonnal elindultunk, de nem sok sikerrel jártunk... a barlang teljesen üres volt... csak Jake holttestét találtuk ott megfagyva... Matt kiemelte a jégből és kirántotta belőle a jégcsapot... mire az hörgő hangot adott és lassan magához tért...
- Kath... - nyögte - sajnálom... - vért köhögött, de kezdett magához térni... Mikor meglátott minket, hátrahőkölt...
- Mit akartok? - sziszegte... - Te megöltél... - mutatott rám...
- Nagyon... sajnálom, de nem volt más választásom...
- Segítesz nekünk, Jake? - nézett rá nagyon komolyan Mark... a kezében a véres jégcsappal, amit elvett a testvérétől...
- Azt hiszem... nincs sok választásom...
Menyasszonytánc
Eltelt pár nap... azóta semmi jelét nem találtuk sem féreg Jakenek, sem Kainnak...
Újra az iskola padot nyomtam... Elnyúlva adtam jelét annak, hogy unom a japán órát... amíg... hirtelen belépett egy új tanuló... Fehér haja ezúttal félhosszú volt, szemei elárulták... Kain volt az...
Elkeseredetten próbáltam felvenni az agyi kontaktust az épp angol órán ülő Mattel, de mind hiába... Az új fiú a folyosón minden feltűnés nélkül karon ragadott és húzni kezdett maga után... az üres folyosóra érve hirtelen egy fekete lyukat nyitott és belépett rajta, magával rántva engem is.
- Megjöttünk... - suttogta nyájasan a fülembe... - öltözz át...
- Eressz el... tudod, hogy van akkora hatalmam mint a tiéd - próbálkoztam egy elég gyengére sikerült fenyegetéssel....
- Hát nem emlékszel? A barlangban nincs erőd... És most, ha megbocsájtasz... át kell öltöznöm az esküvőre....
Értetlenül néztem rá, miközben Jake már össze is kötözte a kezeimet...
Újra ott álltam a jégtükörben néztem magamon az esküvői ruhát... nem tudtam sírni... csak vártam, hogy valaki megmentsen...
Jake mögöttem állt... talán újra megpróbálok hatni rá...
- te Jake... segítenél? - kérdeztem a ruha hátuljára mutatva... a srác mögém lépett és elkezdte megkötni a fűzőt...
- Miért nincs barátnőd? - tettem fel az adu ász kérdésemet... felé fordultam, minden undort lenyelve és végigsimítottam az arcát... hátam mögött tartva egy jégcsapot... Lassan közelítettem felé... Számat az ajkaira tapasztottam... legnagyobb örömömre nem utasított el... sőt... Amint nyeregben voltam a mellkasába állítottam átmeneti fegyveremet és a kezére tapasztottam a számat...
- Sajnálom... - suttogta újjaim között... majd végleg elhallgatott... megsajnáltam kicsit...
Elindultam a trónteremmel ellentétes irányba... számolni kezdtem az oszlopokat, és közben folyamatosan próbáltam felvenni a kapcsolatot valamelyik megmentőmmel... de meglepetésemre...
- Kath... - hallottam magam mögül... - innen nem szökhetsz el... - Kain volt...
Hirtelen vészesen közel került hozzám... megfogta a kezemet... és felém hajolt...
Havazni kezdett körülöttünk, Kain meglepődött, ennek örültem... ez Mark közelségét juttatta eszembe...
Talán megjött a felmentősereg...
Mire visszanéztem Kain eltűnt...
Megint megszökött...
Mark megjelent előttem... Matt pedig pár perccel később futott be...
- Elkéstünk - nézett előbbi a testvérére...- megint meglépett...
Újra az iskola padot nyomtam... Elnyúlva adtam jelét annak, hogy unom a japán órát... amíg... hirtelen belépett egy új tanuló... Fehér haja ezúttal félhosszú volt, szemei elárulták... Kain volt az...
Elkeseredetten próbáltam felvenni az agyi kontaktust az épp angol órán ülő Mattel, de mind hiába... Az új fiú a folyosón minden feltűnés nélkül karon ragadott és húzni kezdett maga után... az üres folyosóra érve hirtelen egy fekete lyukat nyitott és belépett rajta, magával rántva engem is.
- Megjöttünk... - suttogta nyájasan a fülembe... - öltözz át...
- Eressz el... tudod, hogy van akkora hatalmam mint a tiéd - próbálkoztam egy elég gyengére sikerült fenyegetéssel....
- Hát nem emlékszel? A barlangban nincs erőd... És most, ha megbocsájtasz... át kell öltöznöm az esküvőre....
Értetlenül néztem rá, miközben Jake már össze is kötözte a kezeimet...
Újra ott álltam a jégtükörben néztem magamon az esküvői ruhát... nem tudtam sírni... csak vártam, hogy valaki megmentsen...
Jake mögöttem állt... talán újra megpróbálok hatni rá...
- te Jake... segítenél? - kérdeztem a ruha hátuljára mutatva... a srác mögém lépett és elkezdte megkötni a fűzőt...
- Miért nincs barátnőd? - tettem fel az adu ász kérdésemet... felé fordultam, minden undort lenyelve és végigsimítottam az arcát... hátam mögött tartva egy jégcsapot... Lassan közelítettem felé... Számat az ajkaira tapasztottam... legnagyobb örömömre nem utasított el... sőt... Amint nyeregben voltam a mellkasába állítottam átmeneti fegyveremet és a kezére tapasztottam a számat...
- Sajnálom... - suttogta újjaim között... majd végleg elhallgatott... megsajnáltam kicsit...
Elindultam a trónteremmel ellentétes irányba... számolni kezdtem az oszlopokat, és közben folyamatosan próbáltam felvenni a kapcsolatot valamelyik megmentőmmel... de meglepetésemre...
- Kath... - hallottam magam mögül... - innen nem szökhetsz el... - Kain volt...
Hirtelen vészesen közel került hozzám... megfogta a kezemet... és felém hajolt...
Talán megjött a felmentősereg...
Mire visszanéztem Kain eltűnt...
Megint megszökött...
Mark megjelent előttem... Matt pedig pár perccel később futott be...
- Elkéstünk - nézett előbbi a testvérére...- megint meglépett...
Kain...
A cseppek lassan a padlóra értek vörösre színezve azt... a fürdőben térdeltem... a fejem a padlón koppantén vertem bele... Mark az ajtón kopogott...
- Kath, ha nem engedsz be, betöröm az ajtót és megint hívhatjuk a szerelőt... - hallottam, hogy kétségbeesett...
Kiderítették, hogy mi a különbség vámpír és vámpír között... Akit egy ősi vámpír megharap... az örökké az ősi vámpír fogságában lesz szellemileg... Tehát ha Kain hív, én pattanok.
Az első gondolatom az volt, hogy mi lesz, ha a fiúk ellen fordít... továbbá kiderült, hogy a hatalmam szinte végtelen... csak még nem tudok bánni vele...
- Meg kell próbálnod... de ha bezárkózol... akkor nem fog menni - Mark folyamatosan edzés alatt tartott... hogy el tudjam zárni az elmémet Kain ellen... Kiborított... Nem tudom hogy jött de új szokásom lett, hogy bezárkóztam a fürdőbe amikor megbántott... ez elég gyakran fordult elő...
Matt az ablak előtt állt...
- Nyisd ki... - kiabált be... Nem figyeltem rá... a mostani kirohanásom volt eddig a legdurvább... Szerettem őket mindennél jobban, de most, hogy ellenük fordíthat valaki az agyamban, próbáltam kizárni Kaint a fejemből... napok óta éreztem, hogy közeledik és próbálkozik... de nem mondtam el senkinek... Most láttam magam előtt Kain szemén át a világot... néha erősebb voltam mint ő... nem tudott kizárni az agyából... A fejem majd szét robbant, a vércseppek már áztatták a padlót... üvöltöttem egyet fájdalmamban, de visszaerőltettem magam Kain agyába...
Valami ami gyors... vonat... valami... RECCSS... betört az ablak... elvesztettem a kapcsolatot.
Matt kinyitotta az ajtót, és elkezdett vetkőztetni... A karjaiba kapott és beállt velem a zuhany alá. Nadrágját nem volt ideje levenni ezért csöpögött belőle a víz... Mark is belépett és maga felé fordítva ölelt... csupasz felsőtestén lassan folyt le a könnyeim által vörösre festett víz, ahogy a mellkasának döntöttem a fejem... Mindketten öleltek...
Mikor megnyugodtam a konyhapulton ülve dohányoztam egy tasak vérrel a kezemben...
- El kell mennünk... - suttogtam Marknak... - Kain idejön... éreztem...
- Te belemásztál a fejébe? - döbbent le - Normális vagy?
- Ő kezdte - árultam el magam... - már pár napja.... érzem a jelenlétét...
Mark nem tudta eldönteni, hogy féljen vagy őrjöngjön... végül próbált higgadt maradni és a kék szempárba fúrta saját tekintetét...
- Mennyi időnk van? - szerelme szeme megint megtelt vércseppekkel...
- Nem tudom... azt hiszem valami vonaton van... - lefolyt egy csepp vékony csíkot hagyva a lány arcán... odahajolt és lecsókolta... aztán a száját... annyira szép volt... de amióta a farkasok elmentek... borzasztó állapotban volt.
- Mit szólnál, ha Matthew elkísérne ma iskolába, én meg addig kiderítem, hogy merre lehet Kain... - Mark ritkán volt ilyen kedves velem... tudtam, hogy szeret és félt de ő ritkán mutatta ezt ki... Matt volt a szenvedélyesebb ő pedig az aki mindig aggódott... tökéletesen kiegészítették egymást...
- Jól hangzik - feleltem... pár napja elkezdtünk bejárni az iskolába, hogy ne legyen feltűnő, hogy ennyit hiányzunk...
Az iskolapadban ültem... hatalmas fájdalom járta át a testemet... összegörnyedve szűköltem a földön... Matt már mellettem is termett... Minden tekintet ránk szegeződött a teremben... Elindult velem a gyengélkedő felé, de természetesen visszafordult a kocsiig vitt... Éles fájdalom szúrt a fejembe, ahogy elhaladtunk két srác mellett... Jake volt az egyik... bármikor felismerném... De a másik... Talán Kain... nem ismertem fel, rövid hajú, de hasonló karakterű... nem tudom...
Félig ájultan mutattam felé, de Matt nem vette észre az igyekezetemet...
Az ágyon feküdtem... Mark ébresztgetett...
- Kath, ha nem engedsz be, betöröm az ajtót és megint hívhatjuk a szerelőt... - hallottam, hogy kétségbeesett...
Kiderítették, hogy mi a különbség vámpír és vámpír között... Akit egy ősi vámpír megharap... az örökké az ősi vámpír fogságában lesz szellemileg... Tehát ha Kain hív, én pattanok.
Az első gondolatom az volt, hogy mi lesz, ha a fiúk ellen fordít... továbbá kiderült, hogy a hatalmam szinte végtelen... csak még nem tudok bánni vele...
- Meg kell próbálnod... de ha bezárkózol... akkor nem fog menni - Mark folyamatosan edzés alatt tartott... hogy el tudjam zárni az elmémet Kain ellen... Kiborított... Nem tudom hogy jött de új szokásom lett, hogy bezárkóztam a fürdőbe amikor megbántott... ez elég gyakran fordult elő...
Matt az ablak előtt állt...
- Nyisd ki... - kiabált be... Nem figyeltem rá... a mostani kirohanásom volt eddig a legdurvább... Szerettem őket mindennél jobban, de most, hogy ellenük fordíthat valaki az agyamban, próbáltam kizárni Kaint a fejemből... napok óta éreztem, hogy közeledik és próbálkozik... de nem mondtam el senkinek... Most láttam magam előtt Kain szemén át a világot... néha erősebb voltam mint ő... nem tudott kizárni az agyából... A fejem majd szét robbant, a vércseppek már áztatták a padlót... üvöltöttem egyet fájdalmamban, de visszaerőltettem magam Kain agyába...
Valami ami gyors... vonat... valami... RECCSS... betört az ablak... elvesztettem a kapcsolatot.
Matt kinyitotta az ajtót, és elkezdett vetkőztetni... A karjaiba kapott és beállt velem a zuhany alá. Nadrágját nem volt ideje levenni ezért csöpögött belőle a víz... Mark is belépett és maga felé fordítva ölelt... csupasz felsőtestén lassan folyt le a könnyeim által vörösre festett víz, ahogy a mellkasának döntöttem a fejem... Mindketten öleltek...
Mikor megnyugodtam a konyhapulton ülve dohányoztam egy tasak vérrel a kezemben...
- El kell mennünk... - suttogtam Marknak... - Kain idejön... éreztem...
- Te belemásztál a fejébe? - döbbent le - Normális vagy?
- Ő kezdte - árultam el magam... - már pár napja.... érzem a jelenlétét...
Mark nem tudta eldönteni, hogy féljen vagy őrjöngjön... végül próbált higgadt maradni és a kék szempárba fúrta saját tekintetét...
- Mennyi időnk van? - szerelme szeme megint megtelt vércseppekkel...
- Nem tudom... azt hiszem valami vonaton van... - lefolyt egy csepp vékony csíkot hagyva a lány arcán... odahajolt és lecsókolta... aztán a száját... annyira szép volt... de amióta a farkasok elmentek... borzasztó állapotban volt.
- Mit szólnál, ha Matthew elkísérne ma iskolába, én meg addig kiderítem, hogy merre lehet Kain... - Mark ritkán volt ilyen kedves velem... tudtam, hogy szeret és félt de ő ritkán mutatta ezt ki... Matt volt a szenvedélyesebb ő pedig az aki mindig aggódott... tökéletesen kiegészítették egymást...
- Jól hangzik - feleltem... pár napja elkezdtünk bejárni az iskolába, hogy ne legyen feltűnő, hogy ennyit hiányzunk...
Az iskolapadban ültem... hatalmas fájdalom járta át a testemet... összegörnyedve szűköltem a földön... Matt már mellettem is termett... Minden tekintet ránk szegeződött a teremben... Elindult velem a gyengélkedő felé, de természetesen visszafordult a kocsiig vitt... Éles fájdalom szúrt a fejembe, ahogy elhaladtunk két srác mellett... Jake volt az egyik... bármikor felismerném... De a másik... Talán Kain... nem ismertem fel, rövid hajú, de hasonló karakterű... nem tudom...
Félig ájultan mutattam felé, de Matt nem vette észre az igyekezetemet...
Az ágyon feküdtem... Mark ébresztgetett...
Költözés pt2
Azonnal pakolni kezdtünk, közben azon elmélkedtem, hogy a farkas Adam, vajon hol tartja a telefonját... Mosolyogtam és hirtelen Matt hangját hallottam a fejemben...
- Nem telefonálnak a farkasok... - ránéztem, de csak mosolygott...
- Hallom a gondolataidat és te is hallhatod az enyémet... - néztem rá... mire csak bólintott...
- Sőt én is, úgyhogy fejezzétek be a gondolatcsatát...- törte meg a csendet Mark nevetgélve...
Összepakoltunk, de már késő volt... Mark megálljt parancsolt és a pince szoba felé mutatott... pillanatokkal később a pince fém ajtaján koppanás hallatszott, majd morgás... hangos kaparás...
- Mi lessz? - néztem Markra... - még emberek vagyunk...
- Már csak 14 perc... ki kell tartanunk valahogy... - Matt körém fonta karjait, majd a testvéréhez rohant, aki hirtelen ötlettől vezérelve minden tárgyat a fémajtónak tolt.
Furcsa hűvösséget éreztem... a torkom kaparni kezdett és a szám fájt... visszaváltoztam... de csak én... Matt és Mark értetlenül néztek rám... Egyetlen mozdulattal arrébb toltam az ajtó előtt felhalmozott tárgyakat... a két fiú csak döbbenten állt... 1 koppanás az ajtón... 2... reccsen a zár.... 3 .... 4.... robbanás rázta meg a falat... a fémajtónak nem lett baja, de a fal nem bírta tovább a farkaslányt... berobbant... Ott álltam szemtől szembe egy hófehér farkassal, szeme tűzben égett, gyilkolási vágy fűtötte... támadni készült...
A fiúk felé ugrott, de elkaptam. Ledöntöttem a lábáról. A nyaka köré fontam a karjaimat, és megvártam amíg elájul... hangosan nyüszített és vergődött... de gyenge volt hozzám képest.
A fekete farkas épp ekkor érkezett... lefeküdt társa mellé és nyalogatni kezdte...
Az emeletre mentünk, Matt és Mark döbbenten néztek rám...
- te nem vagy halandó... - suttogta Mark... - ez Kain miatt van...
- Ez mit jelent?
- Nem tudjuk, hogy milyen, ha valakit egy ősi vámpír változtat át...- szólt bele Matt...
- Utána kell néznünk- tette hozzá Mark...
Hulla fáradtan ültek az ágyra... még volt pár perc, amíg visszaváltoztak... Mark előszedte a könyveit... a mindent tudó lexikont...
Három vértasakkal tértem vissza hozzájuk, addigra eltűnt a szemük alól a táska... éreztem az illatukon, hogy visszaváltoztak...
Elkezdünk keresgélni...
Stephanie szomorúan lépett be kopogtatás közben a nyitott ajtón...
- sajnálom srácok... - nézett rám megbánóan... - nem akartam, de nem tudok ellenállni... - Adam hátulról megölelte... - ezért... elköltözünk...
Sejtettem, hogy ez lesz...
- Visszamegyünk a kollégiumba. Együtt lakunk majd és befejezzük az iskolát... - erre viszont kikerekedett mindhármunk szeme...
- Az iskolába???? emberek közé???
- Héé ez előítélet... - nevetett fel Adam - nem bántjuk az embereket... csak a vámpírokkal nehéz...
Így összepakoltak és ennyi... elhajtottak a kocsival... elköltöztek...
Pár órával később néhány szerelő érkezett kőművesekkel, hogy megjavítsák a pince ajtót... nem kérdeztek semmit... csak végezték a munkájukat...
Elköltöztek... a lány, aki mindenben támogatott eddig... elköltözött... nem tudott a szemembe nézni... mert már gyűlölnünk kellett egymást... A vérfarkasok csak a vámpírokat támadják meg... ez Adam mondta... a vérfarkasok az embereket védik... tőlünk... Egy csepp vér folyt le az arcomon... nem tudtam sírni... nem voltak már könnyeim... csak vér...
- Nem telefonálnak a farkasok... - ránéztem, de csak mosolygott...
- Hallom a gondolataidat és te is hallhatod az enyémet... - néztem rá... mire csak bólintott...
- Sőt én is, úgyhogy fejezzétek be a gondolatcsatát...- törte meg a csendet Mark nevetgélve...
Összepakoltunk, de már késő volt... Mark megálljt parancsolt és a pince szoba felé mutatott... pillanatokkal később a pince fém ajtaján koppanás hallatszott, majd morgás... hangos kaparás...
- Mi lessz? - néztem Markra... - még emberek vagyunk...
- Már csak 14 perc... ki kell tartanunk valahogy... - Matt körém fonta karjait, majd a testvéréhez rohant, aki hirtelen ötlettől vezérelve minden tárgyat a fémajtónak tolt.
Furcsa hűvösséget éreztem... a torkom kaparni kezdett és a szám fájt... visszaváltoztam... de csak én... Matt és Mark értetlenül néztek rám... Egyetlen mozdulattal arrébb toltam az ajtó előtt felhalmozott tárgyakat... a két fiú csak döbbenten állt... 1 koppanás az ajtón... 2... reccsen a zár.... 3 .... 4.... robbanás rázta meg a falat... a fémajtónak nem lett baja, de a fal nem bírta tovább a farkaslányt... berobbant... Ott álltam szemtől szembe egy hófehér farkassal, szeme tűzben égett, gyilkolási vágy fűtötte... támadni készült...
A fiúk felé ugrott, de elkaptam. Ledöntöttem a lábáról. A nyaka köré fontam a karjaimat, és megvártam amíg elájul... hangosan nyüszített és vergődött... de gyenge volt hozzám képest.
A fekete farkas épp ekkor érkezett... lefeküdt társa mellé és nyalogatni kezdte...
Az emeletre mentünk, Matt és Mark döbbenten néztek rám...
- te nem vagy halandó... - suttogta Mark... - ez Kain miatt van...
- Ez mit jelent?
- Nem tudjuk, hogy milyen, ha valakit egy ősi vámpír változtat át...- szólt bele Matt...
- Utána kell néznünk- tette hozzá Mark...
Hulla fáradtan ültek az ágyra... még volt pár perc, amíg visszaváltoztak... Mark előszedte a könyveit... a mindent tudó lexikont...
Három vértasakkal tértem vissza hozzájuk, addigra eltűnt a szemük alól a táska... éreztem az illatukon, hogy visszaváltoztak...
Elkezdünk keresgélni...
Stephanie szomorúan lépett be kopogtatás közben a nyitott ajtón...
- sajnálom srácok... - nézett rám megbánóan... - nem akartam, de nem tudok ellenállni... - Adam hátulról megölelte... - ezért... elköltözünk...
Sejtettem, hogy ez lesz...
- Visszamegyünk a kollégiumba. Együtt lakunk majd és befejezzük az iskolát... - erre viszont kikerekedett mindhármunk szeme...
- Az iskolába???? emberek közé???
- Héé ez előítélet... - nevetett fel Adam - nem bántjuk az embereket... csak a vámpírokkal nehéz...
Így összepakoltak és ennyi... elhajtottak a kocsival... elköltöztek...
Pár órával később néhány szerelő érkezett kőművesekkel, hogy megjavítsák a pince ajtót... nem kérdeztek semmit... csak végezték a munkájukat...
Elköltöztek... a lány, aki mindenben támogatott eddig... elköltözött... nem tudott a szemembe nézni... mert már gyűlölnünk kellett egymást... A vérfarkasok csak a vámpírokat támadják meg... ez Adam mondta... a vérfarkasok az embereket védik... tőlünk... Egy csepp vér folyt le az arcomon... nem tudtam sírni... nem voltak már könnyeim... csak vér...
Költözés pt1
A nap sugarai elérték a fák tetejét... ma halandók voltunk... Adam ottmaradt a sírnál, de nekünk menni kellett... ha Stephanie átváltozik, akkor pláne nincs halandónak keresnivalója a közelében...
A ház pincéjében lévő ablaktalan szobába mentünk... be volt rendezve rendesen... egy ágy és egy kanapé volt a szobában le is dőltem a kanapéra, de Mark az ölébe vett és az ágyra vitt... közben csókokkal árasztotta el védtelen ajkaimat...
- Az Matt helye... - mosolygott bele a számba - bár tuti nem bánná, ha ott találna, mikor lejön... de most az enyém vagy... - beletúrtam hófehér hajába. Rám villantotta kék szemeit... szerelmes voltam... Tudom, hogy ez furcsa, és erkölcstelen, de Matthew és Mark olyanok voltak, mint a ketté vált tökéletesség...
Mark az ágyon feküdt mellettem. Cirógatta az oldalamat. Az arcomat a mellkasába fúrtam, olyan fáradt voltam mint talán életemben soha... nem tudtam miért, majd meg kell kérdeznem... de most... álomba merültem...
Még hallottam, hogy Matt a heverőre puffan... és Mark ráförmed, hogy hagyjon aludni...mikor magamhoz tértem, nem tudtam, hogy mennyi lehet az idő, de még ember voltam... Mark édesen szuszogott mellettem, Matt pedig a kanapéról lelógva játszott a telefonjával...
Odasuttogtam egy jó reggelt-et. Mire mosolyogva felemelte a fejét és intett, hogy másszak ki testvére mellől.
Leültem mellé a kanapéra, de ő felállt és magával húzott az emeletre.
- hagyjuk, hogy a főnök aludjon - nevetgélt saját viccén...
- miért voltam olyan fáradt? - kérdeztem, miközben egy vértasakot nyomott a kezembe és ő is magáévá tett egyet, halandóként is vért ittunk... ez erősített minket...
- Tudod - ült le velem szemben - amíg nincs nap... addig nem alszunk és halhatatlanok vagyunk - közben kacsintott egyet... - de amikor a nap kisüt és halandóak leszünk az addigi alvás hiányát... be kell pótolni... tudod, mintha nem aludtál volna mondjuk 3-4 napig... utána alszol 1 napig.
- Értem... és mi van, ha nem alszunk?
- semmi... amíg ember vagy, ez tarthat pár napig is... addig hulla fáradt vagy... de ahogy visszaváltozol, ez elmúlik - mosolygott miközben nagyot kortyolt a zacskóból... - vannak akik csak biztonságos helyet keresnek, hogy ne támadhassák meg őket emberként... hiszen, nem mindenkinek van olyan ereje, mint nekünk... főleg neked...
Mark rohant fel a lépcsőn... még emberek voltunk... ezért zihált...
- Stephanie... átváltozott és errefelé tartanak... Adam legyengült a vérveszteségtől... próbál hatni a lányra, de nem tudja féken tartani sokáig...
A ház pincéjében lévő ablaktalan szobába mentünk... be volt rendezve rendesen... egy ágy és egy kanapé volt a szobában le is dőltem a kanapéra, de Mark az ölébe vett és az ágyra vitt... közben csókokkal árasztotta el védtelen ajkaimat...
- Az Matt helye... - mosolygott bele a számba - bár tuti nem bánná, ha ott találna, mikor lejön... de most az enyém vagy... - beletúrtam hófehér hajába. Rám villantotta kék szemeit... szerelmes voltam... Tudom, hogy ez furcsa, és erkölcstelen, de Matthew és Mark olyanok voltak, mint a ketté vált tökéletesség...
Mark az ágyon feküdt mellettem. Cirógatta az oldalamat. Az arcomat a mellkasába fúrtam, olyan fáradt voltam mint talán életemben soha... nem tudtam miért, majd meg kell kérdeznem... de most... álomba merültem...
Még hallottam, hogy Matt a heverőre puffan... és Mark ráförmed, hogy hagyjon aludni...mikor magamhoz tértem, nem tudtam, hogy mennyi lehet az idő, de még ember voltam... Mark édesen szuszogott mellettem, Matt pedig a kanapéról lelógva játszott a telefonjával...
Odasuttogtam egy jó reggelt-et. Mire mosolyogva felemelte a fejét és intett, hogy másszak ki testvére mellől.
Leültem mellé a kanapéra, de ő felállt és magával húzott az emeletre.
- hagyjuk, hogy a főnök aludjon - nevetgélt saját viccén...
- miért voltam olyan fáradt? - kérdeztem, miközben egy vértasakot nyomott a kezembe és ő is magáévá tett egyet, halandóként is vért ittunk... ez erősített minket...
- Tudod - ült le velem szemben - amíg nincs nap... addig nem alszunk és halhatatlanok vagyunk - közben kacsintott egyet... - de amikor a nap kisüt és halandóak leszünk az addigi alvás hiányát... be kell pótolni... tudod, mintha nem aludtál volna mondjuk 3-4 napig... utána alszol 1 napig.
- Értem... és mi van, ha nem alszunk?
- semmi... amíg ember vagy, ez tarthat pár napig is... addig hulla fáradt vagy... de ahogy visszaváltozol, ez elmúlik - mosolygott miközben nagyot kortyolt a zacskóból... - vannak akik csak biztonságos helyet keresnek, hogy ne támadhassák meg őket emberként... hiszen, nem mindenkinek van olyan ereje, mint nekünk... főleg neked...
Mark rohant fel a lépcsőn... még emberek voltunk... ezért zihált...
- Stephanie... átváltozott és errefelé tartanak... Adam legyengült a vérveszteségtől... próbál hatni a lányra, de nem tudja féken tartani sokáig...
Átváltozás vagy halál...
Stephanie kapálózott, nem gondolta meg magát, de fájdalmai voltak. Adam karmainak a nyoma éktelenkedtek testén... Fulladozott és vért köhögött... Adam a karjaiban tartotta, amíg Matt és én egy hatalmas lyukat ástunk a földbe...
- ne túl mélyen... - szólt Mark... inkább segített volna...
- rendben, kész vagyunk... - másztam ki a gödörből... lehajoltam és megfogtam Stephanie kezét. Jéghideg volt és reszketett... haldoklott...
- Csináljatok már valamit... - néztem meredten a két hercegemre...
- Adam itt az idő... - fogta meg Mark a vállát... Stephaniet beásták... Sikoltozni sem volt már ereje... csak mereven feküdt, és potyogtak a könnyei...
Adam egy hatalmas harapással mély sebet ejtett magán amiből ömlött a vér. Agyaraim rögtön reagáltak... bár ez a vérszag más volt mint a többi... Adam a földet locsolta vérével... Egy bokor mellé guggoltam, mert éreztem, hogy a vér vonz... Matt hátulról elkapott, épp jó pillanatban, mert hörögve támadásba lendültem... Elhúzott egészen az erdő szélén álló autóig... ott csöndesen a kezembe nyomott egy tasak vért...
- Sajnálom - rettentően szégyelltem magam...
- Semmi baj, igazából számítottunk rá, Mark... előre tudta, azt mondta, hogy csoda lenne, ha kibírnád... így is tovább húztad, mint hitte.
- Ez úgy hangzik, mintha fogadtatok volna... - húztam fel a szemöldökömet
- Olyasmi... és nyertem... - suttogta az ajkaimba, nyelve utat tört magának a számban. Nyelve végigszántotta fogaimat. Éreztem a vére ízét a számban... elvágta a nyelvét a fogammal... ez annyira meglepett, hogy nevetgélni kezdtem. Ajkai az enyémre tapadtak újra, mosolygott közben.
- Vissza kell mennünk - támasztottam a homlokomat a mellkasának...
Stephanie számít rám...
Körbeültük az ideiglenes sírhelyet és vártuk a hajnalt...
- ne túl mélyen... - szólt Mark... inkább segített volna...
- rendben, kész vagyunk... - másztam ki a gödörből... lehajoltam és megfogtam Stephanie kezét. Jéghideg volt és reszketett... haldoklott...
- Csináljatok már valamit... - néztem meredten a két hercegemre...
- Adam itt az idő... - fogta meg Mark a vállát... Stephaniet beásták... Sikoltozni sem volt már ereje... csak mereven feküdt, és potyogtak a könnyei...
Adam egy hatalmas harapással mély sebet ejtett magán amiből ömlött a vér. Agyaraim rögtön reagáltak... bár ez a vérszag más volt mint a többi... Adam a földet locsolta vérével... Egy bokor mellé guggoltam, mert éreztem, hogy a vér vonz... Matt hátulról elkapott, épp jó pillanatban, mert hörögve támadásba lendültem... Elhúzott egészen az erdő szélén álló autóig... ott csöndesen a kezembe nyomott egy tasak vért...
- Sajnálom - rettentően szégyelltem magam...
- Semmi baj, igazából számítottunk rá, Mark... előre tudta, azt mondta, hogy csoda lenne, ha kibírnád... így is tovább húztad, mint hitte.
- Ez úgy hangzik, mintha fogadtatok volna... - húztam fel a szemöldökömet
- Olyasmi... és nyertem... - suttogta az ajkaimba, nyelve utat tört magának a számban. Nyelve végigszántotta fogaimat. Éreztem a vére ízét a számban... elvágta a nyelvét a fogammal... ez annyira meglepett, hogy nevetgélni kezdtem. Ajkai az enyémre tapadtak újra, mosolygott közben.
- Vissza kell mennünk - támasztottam a homlokomat a mellkasának...
Stephanie számít rám...
Körbeültük az ideiglenes sírhelyet és vártuk a hajnalt...
Stephanie...
Ideges volt, láttam rajta a konyhapulton ülve dohányoztam, a tüdőmnek már mindegy... Stephanie fel alá járkált, mint egy őrült...
- Mi van már... - topogott... kedvem támadt beleharapni, de visszafogtam magam.
- elmondják Adam-nek, hogy mit kell tennie... - sziszegtem a fogaim között, jó mélyen beleslukkoltam a cigibe, hogy ne érezzem Stephanie vérének illatát, majd elővettem egy zacskó vért, amit korábban a kórházból hoztak és magamba döntöttem... hideg... sebaj, megteszi....
- Te tudod, hogy mit kell tennie?
- Nem, elmondanám, de pont ezért... nem avattak be...
- Nem tudnál hallgatózni? - mutatott füleimre... - kérlek
- Megpróbálhatom...
Kizártam magamból mindent és erősen Mattre koncentráltam... tudtam, hogy az ő elméjébe könnyebb lesz beférkőznöm...
* - de bele is halhat... - hallottam Markot
- ez őt nem érdekli... - Adam elgyötörten nézett Mattre
- mondjuk el neki... és Kath! Tűnj a fejemből... - sziszegett Matt hirtelen... *
Idegesen nevetve néztem Steph-re
- Lebuktam...
Abban a pillanatban kinyílt az ajtó... mint valami ítélőbíróság úgy néztek ránk... Matt játékosan a fenekemre csapott...
- Ezért még kikapsz egyszer... - suttogta...
- Csak gyakoroltam... - adtam az ártatlant...
- Ha befejeztétek... - Mark megint olyan volt mint egy fagyott szobor...- Stephanie... megtaláltuk a megoldást, de nagyon veszélyes... Adam csak egy féle képpen tud átváltoztatni... Teliholdkor meg kell hogy karmoljon... halálos sebet ejtve rajtad..., aztán még élve el kell, hogy temessen... meglocsolva a földet saját vérével.... és reggelre vagy magadhoz térsz farkasként... vagy soha többé nem ébredsz fel... - az utolsó mondatot már suttogta...
- Nekem ez megéri... - Steph Adam kezét fogta.... - szeretlek...
- Én nem tudom, hogy képes leszek-e erre... - nyögte a fiú...
- Három nap múlva telihold lesz... - szólalt meg mellettem Matt... - addig van időtök felkészülni...
Stephanie és Adam a kandalló előtt töltötték az estét. Mindent átbeszéltek... és megszületett a döntés.
- Megteszem - suttogta szinte némán Adam...
Egymás karjaiba bújva ültek a tűznél... felkészülve az elkövetkező napokra.
- Mi van már... - topogott... kedvem támadt beleharapni, de visszafogtam magam.
- elmondják Adam-nek, hogy mit kell tennie... - sziszegtem a fogaim között, jó mélyen beleslukkoltam a cigibe, hogy ne érezzem Stephanie vérének illatát, majd elővettem egy zacskó vért, amit korábban a kórházból hoztak és magamba döntöttem... hideg... sebaj, megteszi....
- Te tudod, hogy mit kell tennie?
- Nem, elmondanám, de pont ezért... nem avattak be...
- Nem tudnál hallgatózni? - mutatott füleimre... - kérlek
- Megpróbálhatom...
Kizártam magamból mindent és erősen Mattre koncentráltam... tudtam, hogy az ő elméjébe könnyebb lesz beférkőznöm...
* - de bele is halhat... - hallottam Markot
- ez őt nem érdekli... - Adam elgyötörten nézett Mattre
- mondjuk el neki... és Kath! Tűnj a fejemből... - sziszegett Matt hirtelen... *
Idegesen nevetve néztem Steph-re
- Lebuktam...
Abban a pillanatban kinyílt az ajtó... mint valami ítélőbíróság úgy néztek ránk... Matt játékosan a fenekemre csapott...
- Ezért még kikapsz egyszer... - suttogta...
- Csak gyakoroltam... - adtam az ártatlant...
- Ha befejeztétek... - Mark megint olyan volt mint egy fagyott szobor...- Stephanie... megtaláltuk a megoldást, de nagyon veszélyes... Adam csak egy féle képpen tud átváltoztatni... Teliholdkor meg kell hogy karmoljon... halálos sebet ejtve rajtad..., aztán még élve el kell, hogy temessen... meglocsolva a földet saját vérével.... és reggelre vagy magadhoz térsz farkasként... vagy soha többé nem ébredsz fel... - az utolsó mondatot már suttogta...
- Nekem ez megéri... - Steph Adam kezét fogta.... - szeretlek...
- Én nem tudom, hogy képes leszek-e erre... - nyögte a fiú...
- Három nap múlva telihold lesz... - szólalt meg mellettem Matt... - addig van időtök felkészülni...
Stephanie és Adam a kandalló előtt töltötték az estét. Mindent átbeszéltek... és megszületett a döntés.
- Megteszem - suttogta szinte némán Adam...
Egymás karjaiba bújva ültek a tűznél... felkészülve az elkövetkező napokra.
Új érzések... 18+!!!
Döbbenten álltam a tükör előtt... még látszottam, de már csak halványan, éreztem, hogy kiakadok, amiért láthatatlan leszek... persze csak képletesen. Stephanie-t napok óta kerültem, mert az illata olyan volt, mit egy tál édes süteményé... nagyon nehezen tudtam ellenállni. Adamat viszont másnak láttam. Átalakult a szememben félig farkassá. Nem láttam többet emberinek és kifejezetten feszélyezett a jelenléte.
Mark és Matt a napjaik nagy részét azzal töltötték, hogy próbáltak rátalálni a megoldásra, hogy Stephanie átváltozhasson... farkassá... ez lett minden vágya.
- Ez gáz... sziszegtem a fürdőszobában a tükörképemnek ami napról napra halványabb lett... - szemeim kékje úgy világított, mint két apró lámpa. A hajam pedig őrült tempóban nőtt... nem voltam már olyan átlagos... A bőröm színe nem sokat változott, korábban is sápadt voltam... De eltűntek a karikák a szemem alól és minden seb, heg, és zúzódás nyoma. Fürdeni készültem, ezért alaposan végigmérhettem magam. Az ajtót becsapta a huzat mögöttem. Beléptem a zuhany alá, élveztem, ahogy a cseppek a testemet áztatják... majd hirtelen hátulról megragadott valaki, nem sikoltottam, nem ijedeztem... Nyakamon éreztem a csókját... az illatából tudtam, hogy Matt az. Újabban nem állította fel a haját...
- Mit csinálsz itt? - Kérdeztem, mikor maga felé fordított... és egy tincsével játszadoztam...
- Elveszem, ami jár...- mosolygott és megcsókolt. Hatalmas mancsaival a fenekem alá nyúlt, gond nélkül kapott fel. Lábaimat a dereka köré fontam, a víz forrón folyt végig meztelen testünkön. A nyakam felé indított támadást... a víz rózsaszínné vált a vértől. Közben éreztem ahogy lüktetve belém hatol... Órákig egymás karjaiba fonódva vonaglottunk a zuhany alatt... Vér és szerelem... ez egy új érzés, Matt karjaiban éreztem, hogy amit irántuk érzek már az is más... nem csak én. Elsöprő érzések kötöttek minket egymáshoz. Ami olyan... hogy nem tudtunk egymás mellett elmenni érintések nélkül, nem tudtunk egymás szemébe nézni csók nélkül...
Olyan volt mint az első szerelem, csak ez... nem múlt el... egyre erősebb lett, egyre több szenvedéllyel... egyre több és vadabb vággyal... mintha egymás függői lettünk volna.
Mark és Matt a napjaik nagy részét azzal töltötték, hogy próbáltak rátalálni a megoldásra, hogy Stephanie átváltozhasson... farkassá... ez lett minden vágya.
- Ez gáz... sziszegtem a fürdőszobában a tükörképemnek ami napról napra halványabb lett... - szemeim kékje úgy világított, mint két apró lámpa. A hajam pedig őrült tempóban nőtt... nem voltam már olyan átlagos... A bőröm színe nem sokat változott, korábban is sápadt voltam... De eltűntek a karikák a szemem alól és minden seb, heg, és zúzódás nyoma. Fürdeni készültem, ezért alaposan végigmérhettem magam. Az ajtót becsapta a huzat mögöttem. Beléptem a zuhany alá, élveztem, ahogy a cseppek a testemet áztatják... majd hirtelen hátulról megragadott valaki, nem sikoltottam, nem ijedeztem... Nyakamon éreztem a csókját... az illatából tudtam, hogy Matt az. Újabban nem állította fel a haját...
- Mit csinálsz itt? - Kérdeztem, mikor maga felé fordított... és egy tincsével játszadoztam...
- Elveszem, ami jár...- mosolygott és megcsókolt. Hatalmas mancsaival a fenekem alá nyúlt, gond nélkül kapott fel. Lábaimat a dereka köré fontam, a víz forrón folyt végig meztelen testünkön. A nyakam felé indított támadást... a víz rózsaszínné vált a vértől. Közben éreztem ahogy lüktetve belém hatol... Órákig egymás karjaiba fonódva vonaglottunk a zuhany alatt... Vér és szerelem... ez egy új érzés, Matt karjaiban éreztem, hogy amit irántuk érzek már az is más... nem csak én. Elsöprő érzések kötöttek minket egymáshoz. Ami olyan... hogy nem tudtunk egymás mellett elmenni érintések nélkül, nem tudtunk egymás szemébe nézni csók nélkül...
Olyan volt mint az első szerelem, csak ez... nem múlt el... egyre erősebb lett, egyre több szenvedéllyel... egyre több és vadabb vággyal... mintha egymás függői lettünk volna.
2013. június 12., szerda
Üzenet (nem a történet)
Szia bárki, aki olvasol! :)
Először is köszönöm, másodszor, nagyon örülnék valami visszajelzésnek, hogy tetszik-e... :) van külön véleményetek fül a véleményeknek - milyen nyilvánvaló :) - vagy akár a részek alá is írhattok :) köszi előre is, és remélem tetszik...
Jó olvasást!
Először is köszönöm, másodszor, nagyon örülnék valami visszajelzésnek, hogy tetszik-e... :) van külön véleményetek fül a véleményeknek - milyen nyilvánvaló :) - vagy akár a részek alá is írhattok :) köszi előre is, és remélem tetszik...
Jó olvasást!
átváltozás...
Álmomban újra a barlangban voltam. Kain harapta a nyakam, hirtelen felriadtam... Levegő után kapkodtam... de hiába...
Fulladoztam... a torkom kapart... égett, mintha tüzet készülnék okádni...
Mark rontott be... a mellkasának dőltem, amíg a hátamat simogatta...
- Nemsokára vége lesz... ne erőlködj... - suttogta...
- Itt vagyunk veled... nem lesz semmi baj... - ült le Matt az ágy végébe...
Pár perc múlva újabb roham következett, de ezúttal nem lett vége... Elájultam... Mark a karjaiban tartott és hallottam, ahogy beszélnek...
- túl sokáig tart...
- igen, szerintem is... de ne felejtsd el, egy ősi vámpír harapta meg... ez nem olyan mint amikor megmérgeznek...
Kinyitottam a szememet... minden éles volt... a fény az agyamig hatolt... a szagok zavarták az orromat... Markra néztem, akinek kék szeme világított...
Éreztem ahogy sorban leállnak a belső szerveim... kivéve a szívemet... ez meglepett...
Meg akartam szólalni, de csak hörgés hagyta el a számat...
- Jól vagy Kath? - nézett le rám Mark...
Szemem a nyakára vándorolt... Éreztem, a vér áramlását a testében... Megnyaltam az ajkamat és nyeltem egyet... szörnyen égette a torkomat...
- Éhes vagy... - tudatosult benne... magához húzott. Fejemet a nyakához emelte... nem akartam bántani, de rettenetesen szomjaztam a vérére... éreztem hogy éles fájdalom járja át az egész számat... odakaptam a kezem... éreztem ahogy a fogaim átalakulnak... ujjammal végigtapintottam, amint a fájdalom enyhült. metszőfogaim élesek és hegyesek lettek... kész vagyok.
Fogaimat óvatosan Markba mélyesztettem... éreztem ahogy a forró folyadék szétáramlik a testemben... elszakadtam tőle egy pillanatra... a szemébe néztem. A szám sarkából egy csepp elszabadult így csókoltam... a saját vérével a számon... de ez nem zavarta.
Matt hátulról átölelt...
- Most már minden rendben lesz... - felé fordultam és testvére vérével az ajkaimon őt is megcsókoltam, miközben Mark fogait éreztem a vállamba mélyedni...
Ennél erotikusabb élményt nem tudtam elképzelni... már sehol sem volt az a szégyen, amit velük kapcsolatban korábban éreztem...
Odakint havazott... és a távolban Kain nevetése hallatszott...
Fulladoztam... a torkom kapart... égett, mintha tüzet készülnék okádni...
Mark rontott be... a mellkasának dőltem, amíg a hátamat simogatta...
- Nemsokára vége lesz... ne erőlködj... - suttogta...
- Itt vagyunk veled... nem lesz semmi baj... - ült le Matt az ágy végébe...
Pár perc múlva újabb roham következett, de ezúttal nem lett vége... Elájultam... Mark a karjaiban tartott és hallottam, ahogy beszélnek...
- túl sokáig tart...
- igen, szerintem is... de ne felejtsd el, egy ősi vámpír harapta meg... ez nem olyan mint amikor megmérgeznek...
Kinyitottam a szememet... minden éles volt... a fény az agyamig hatolt... a szagok zavarták az orromat... Markra néztem, akinek kék szeme világított...
Éreztem ahogy sorban leállnak a belső szerveim... kivéve a szívemet... ez meglepett...
Meg akartam szólalni, de csak hörgés hagyta el a számat...
- Jól vagy Kath? - nézett le rám Mark...
Szemem a nyakára vándorolt... Éreztem, a vér áramlását a testében... Megnyaltam az ajkamat és nyeltem egyet... szörnyen égette a torkomat...
- Éhes vagy... - tudatosult benne... magához húzott. Fejemet a nyakához emelte... nem akartam bántani, de rettenetesen szomjaztam a vérére... éreztem hogy éles fájdalom járja át az egész számat... odakaptam a kezem... éreztem ahogy a fogaim átalakulnak... ujjammal végigtapintottam, amint a fájdalom enyhült. metszőfogaim élesek és hegyesek lettek... kész vagyok.
Fogaimat óvatosan Markba mélyesztettem... éreztem ahogy a forró folyadék szétáramlik a testemben... elszakadtam tőle egy pillanatra... a szemébe néztem. A szám sarkából egy csepp elszabadult így csókoltam... a saját vérével a számon... de ez nem zavarta.
Matt hátulról átölelt...
- Most már minden rendben lesz... - felé fordultam és testvére vérével az ajkaimon őt is megcsókoltam, miközben Mark fogait éreztem a vállamba mélyedni...
Ennél erotikusabb élményt nem tudtam elképzelni... már sehol sem volt az a szégyen, amit velük kapcsolatban korábban éreztem...
Odakint havazott... és a távolban Kain nevetése hallatszott...
a tudat ébredése...
Bosszantott, hogy bezárkóztak és nem tudtam mi történt... nem voltam biztos benne, hogy mi történt, de azt tudtam, hogy Mark irtó dühös volt...
Kicsapódott az ajtó, a konyhapulton ültem és megrezzentem a hangtól...
- Maradj nyugton, te elmebeteg... - rohant ki Mark
- Szerintem jobb lenne, ha befognád... - röhögött Matt mögötte...
Előttem álltak meg... Stephanie és Adam - aki már ember alakban fetrengett a kandalló előtt - felkapták a fejüket.
- mi ez a hangzavar?
- kushadj kutya... - morgott rá Mark... - nem rád tartozik...
- Mark! - szólt rá erélyesebben testvére
- ne haragudj Adam... - suttogta oda - Kath, át fogsz változni... és nagyon vigyáznunk kell... először is... Adam... Stephanieval el kéne mennetek vérért a kórházba... nekünk itt kell maradnunk, mert Kath nem lesz... kiszámítható...
Döbbenten ültem a pulton, egy szó nélkül... Mark sokszor volt hűvös és nyers, de ez... mintha ott sem lettem volna... Matt a combomra tette a kezét megnyugtatásképp...
- nyugodj meg, nem leszel olyan szörnyű - mosolygott... de láttam, hogy kétségei vannak...
Adam és Steph egy órával később elindultak. Stephanie arcára döbbenet és féltékenység ült ki az első perctől...
- Steph, elmondod mi bánt? - kérdeztem az ajtóban...
- Nem tudom, mi lesz, mikor visszaérünk... ezért elmondom most. Ti mind különlegesek vagytok, de én csak egy ember... szeretem Adam-et, de nem tudok vele együtt lenni, mert amikor ideges, vagy csak izgatott... átváltozik. Neked ott van két srác, akik rajongásig szeretnek... boszorkány vagy, és most még különlegesebb leszel... nem vagyok nagyravágyó, de valami nekem is járna... egy kis változás...
Matt lépett mögém...
- Stephanie, indulnotok kell, de amikor visszajöttök... én megígérem, hogy segítek neked abban ami a problémád... és boldog leszel...
- Köszönöm Matt... - suttogtam a mellkasába fúrva arcomat...
- Én is köszönöm... - Stephanie végigsimította a hátamat és elmentek...
- Menjünk be... - Matt a kezemet fogta.
Elálmosodtam, ezért lefeküdtem, amíg ők minden lépésemet követve várták, hogy mi történik...
Idegesítő volt...
Kicsapódott az ajtó, a konyhapulton ültem és megrezzentem a hangtól...
- Maradj nyugton, te elmebeteg... - rohant ki Mark
- Szerintem jobb lenne, ha befognád... - röhögött Matt mögötte...
Előttem álltak meg... Stephanie és Adam - aki már ember alakban fetrengett a kandalló előtt - felkapták a fejüket.
- mi ez a hangzavar?
- kushadj kutya... - morgott rá Mark... - nem rád tartozik...
- Mark! - szólt rá erélyesebben testvére
- ne haragudj Adam... - suttogta oda - Kath, át fogsz változni... és nagyon vigyáznunk kell... először is... Adam... Stephanieval el kéne mennetek vérért a kórházba... nekünk itt kell maradnunk, mert Kath nem lesz... kiszámítható...
Döbbenten ültem a pulton, egy szó nélkül... Mark sokszor volt hűvös és nyers, de ez... mintha ott sem lettem volna... Matt a combomra tette a kezét megnyugtatásképp...
- nyugodj meg, nem leszel olyan szörnyű - mosolygott... de láttam, hogy kétségei vannak...
Adam és Steph egy órával később elindultak. Stephanie arcára döbbenet és féltékenység ült ki az első perctől...
- Steph, elmondod mi bánt? - kérdeztem az ajtóban...
- Nem tudom, mi lesz, mikor visszaérünk... ezért elmondom most. Ti mind különlegesek vagytok, de én csak egy ember... szeretem Adam-et, de nem tudok vele együtt lenni, mert amikor ideges, vagy csak izgatott... átváltozik. Neked ott van két srác, akik rajongásig szeretnek... boszorkány vagy, és most még különlegesebb leszel... nem vagyok nagyravágyó, de valami nekem is járna... egy kis változás...
Matt lépett mögém...
- Stephanie, indulnotok kell, de amikor visszajöttök... én megígérem, hogy segítek neked abban ami a problémád... és boldog leszel...
- Köszönöm Matt... - suttogtam a mellkasába fúrva arcomat...
- Én is köszönöm... - Stephanie végigsimította a hátamat és elmentek...
- Menjünk be... - Matt a kezemet fogta.
Elálmosodtam, ezért lefeküdtem, amíg ők minden lépésemet követve várták, hogy mi történik...
Idegesítő volt...
szerelem és nagy baj...
Az ágyon fekve tértem magamhoz. Mark mellettem ült. Hirtelen felültem...
- azt hittem, te... meghaltál... - könnyek szöktek a szemembe... és rettenetesen égett a torkom.
- Nem, de nem sokon múlt, szerencsére Matt megtalált és téged is...
Nem értettem miért ég rettenetesen a torkom, aztán beugrott Kain harapása és a nyakamhoz nyúltam. Nem volt nyoma.
- Kath! Felébredtél? - nyitott be Matt... félreérthetetlen érzés indult meg bennem... Hirtelen felálltam, Mattet odahúztam az ágyhoz és megcsókoltam. Mark felállt és elindult az ajtó felé...
- ne menj...- suttogtam, mire visszalépett az ágyhoz és mellénk feküdt. Nem éreztem többé furcsának, felváltva csókoltak, és négy kéz követelte a testemet. Matt ajkai nyomán kisebb fájdalmat éreztem... megharapott, de ez most izgatott... Mark sem fogta többé vissza magát. A vérem beindította őt is...
Pár órával később ébredtem. Mindketten mellettem aludtak. Kimásztam közülük és a tükörhoz léptem, hogy felmérjem a kárt ami a testemet érte...
A tükör félelmetes képet mutatott... a testemet zúzódások borították a fogva tartásom óta... A két fiú nyomai pedig mindenütt láthatóak voltak. A nyakamon, a kulcscsontom fölött, a mellemen, a combomon... a csuklómon...
- Sajnálom... - hallottam a hátam mögül... - nem lett volna szabad
- Semmi baj, jó volt így... - mosolyogtam meggyőzően, miközben Mark ölébe ültem. Matt még mindig aludt.
- Mark... a barlangban... Kain megharapott engem... de eltűnt a nyoma...
- Micsoda??? - Mark hangja ijedt volt... soha nem láttam még ilyennek, azonnal felkeltette Matthew-t...
- Nagyon nagy a baj...
- azt hittem, te... meghaltál... - könnyek szöktek a szemembe... és rettenetesen égett a torkom.
- Nem, de nem sokon múlt, szerencsére Matt megtalált és téged is...
Nem értettem miért ég rettenetesen a torkom, aztán beugrott Kain harapása és a nyakamhoz nyúltam. Nem volt nyoma.
- Kath! Felébredtél? - nyitott be Matt... félreérthetetlen érzés indult meg bennem... Hirtelen felálltam, Mattet odahúztam az ágyhoz és megcsókoltam. Mark felállt és elindult az ajtó felé...
- ne menj...- suttogtam, mire visszalépett az ágyhoz és mellénk feküdt. Nem éreztem többé furcsának, felváltva csókoltak, és négy kéz követelte a testemet. Matt ajkai nyomán kisebb fájdalmat éreztem... megharapott, de ez most izgatott... Mark sem fogta többé vissza magát. A vérem beindította őt is...
Pár órával később ébredtem. Mindketten mellettem aludtak. Kimásztam közülük és a tükörhoz léptem, hogy felmérjem a kárt ami a testemet érte...
A tükör félelmetes képet mutatott... a testemet zúzódások borították a fogva tartásom óta... A két fiú nyomai pedig mindenütt láthatóak voltak. A nyakamon, a kulcscsontom fölött, a mellemen, a combomon... a csuklómon...
- Sajnálom... - hallottam a hátam mögül... - nem lett volna szabad
- Semmi baj, jó volt így... - mosolyogtam meggyőzően, miközben Mark ölébe ültem. Matt még mindig aludt.
- Mark... a barlangban... Kain megharapott engem... de eltűnt a nyoma...
- Micsoda??? - Mark hangja ijedt volt... soha nem láttam még ilyennek, azonnal felkeltette Matthew-t...
- Nagyon nagy a baj...
menekülés...
Jó pár nap telt el, mióta először láttam Kain-t. A hely rettenetes volt. Néha hoztak nekem valami ennivalót, de nem ettem...
- Káin nagyúr látni akar... - sziszegte a sarokból a féreg... - ezt vedd fel! - dobott elém egy hófehér ruhát.
Elkezdtem átöltözni, de megállt a kezem.
- Fordulj el, te bunkó... - förmedtem rá
- HEhhe - elfordult röhögve...
Felvettem a ruhát. A testemet zúzódások borították. Hófehér vékony szinte áttetsző anyagú ruha fedte a testemet. A hátamon végig dekoltálva, ami látni engedte a hátamon éktelenkedő sebet.. nem tudom mikor került oda.
- mehetünk? - fordult vissza Jake
- Persze... menjünk... - a tervem most indul...
Lépteink visszhangoztak a jégen...
- Jake, te itt élsz?
- Ez elég egyértelmű, nem gondolod? - vihorászott...
- és mióta? - próbálkozásom elég gyenge volt...
- nézz oda... milyen beszédes vagy ma... inkább maradj csöndben...
Kain már várt minket...
- Kathleen... eljött az idő... - Jake leszedte a kötelet a kezemről. Már rám fért. Véresre dörzsölte a kezemet. Kain mellettem termett hirtelen és már a nyakamon is éreztem a harapását... A földre lökött és nem tudtam többet mozdulni.
Kain nevetését hallottam, majd hangos robbanást, és Matt hangját. Aztán éreztem hogy körém fonódik a karja és elájultam...
- Káin nagyúr látni akar... - sziszegte a sarokból a féreg... - ezt vedd fel! - dobott elém egy hófehér ruhát.
Elkezdtem átöltözni, de megállt a kezem.
- Fordulj el, te bunkó... - förmedtem rá
- HEhhe - elfordult röhögve...
Felvettem a ruhát. A testemet zúzódások borították. Hófehér vékony szinte áttetsző anyagú ruha fedte a testemet. A hátamon végig dekoltálva, ami látni engedte a hátamon éktelenkedő sebet.. nem tudom mikor került oda.
- mehetünk? - fordult vissza Jake
- Persze... menjünk... - a tervem most indul...
Lépteink visszhangoztak a jégen...
- Jake, te itt élsz?
- Ez elég egyértelmű, nem gondolod? - vihorászott...
- és mióta? - próbálkozásom elég gyenge volt...
- nézz oda... milyen beszédes vagy ma... inkább maradj csöndben...
Kain már várt minket...
- Kathleen... eljött az idő... - Jake leszedte a kötelet a kezemről. Már rám fért. Véresre dörzsölte a kezemet. Kain mellettem termett hirtelen és már a nyakamon is éreztem a harapását... A földre lökött és nem tudtam többet mozdulni.
Kain nevetését hallottam, majd hangos robbanást, és Matt hangját. Aztán éreztem hogy körém fonódik a karja és elájultam...
Fogságban
Egy hatalmas féreg nézett velem szembe, amikor magamhoz tértem... A falhoz lapultam ijedtemben, de a lény észrevette a mozgást. megrázkódott, felém indult... behunytam a szemem és megpróbáltam felemelni, ahogy a rózsát, de nem ment... a varázslat nem működött.
A barlang amiben voltunk egy hatalmas jégmezőnek tűnt, jég oszlopokkal... a féreg előttem ágaskodott, majd egy hangos pukkanással átváltozott emberré... Egy nyurga srác állt előttem. kaján vigyorral a fején.
- Kathleen... örülök, hogy magadhoz tértél... gyere kérlek... a nagyúr látni akar.
- Hogy hívnak?
- Jake vagyok a féreg... - vihogott maga elé... miközben elindult engem maga után húzva.
- Remek... - a kezemen feszült a kötél, amivel összekötötték
Menet közben számoltam a jégoszlopokat.
203... 204... 205
Egy teremhez értünk. A terem végében egy jégtrónon ült a fogva tartóm.
- Elmehetsz... - kiáltott rá a féregre - te pedig, gyere ide... - A lábaim elindultak maguktól... A trónon ülő személy nem volt ijesztő... Hosszú fehér haja beillett a környezetbe. Szemei vörösek voltak.
- Ki vagy te? - nyögtem...
- A nevem Kain... elég, ha ennyit tudsz... egyenlőre
A barlang amiben voltunk egy hatalmas jégmezőnek tűnt, jég oszlopokkal... a féreg előttem ágaskodott, majd egy hangos pukkanással átváltozott emberré... Egy nyurga srác állt előttem. kaján vigyorral a fején.
- Kathleen... örülök, hogy magadhoz tértél... gyere kérlek... a nagyúr látni akar.
- Hogy hívnak?
- Jake vagyok a féreg... - vihogott maga elé... miközben elindult engem maga után húzva.
- Remek... - a kezemen feszült a kötél, amivel összekötötték
Menet közben számoltam a jégoszlopokat.
203... 204... 205
Egy teremhez értünk. A terem végében egy jégtrónon ült a fogva tartóm.
- Elmehetsz... - kiáltott rá a féregre - te pedig, gyere ide... - A lábaim elindultak maguktól... A trónon ülő személy nem volt ijesztő... Hosszú fehér haja beillett a környezetbe. Szemei vörösek voltak.
- Ki vagy te? - nyögtem...
- A nevem Kain... elég, ha ennyit tudsz... egyenlőre
Kezdődik...
A következő napok lassan teltek, csak azt vártuk, hogy a farkas felébredjen és elmondja amit tud.
- El kell mennem a közeli kórházba vérért, nincs kedved velem jönni? - kérdezte Mark.
- De, persze, mehetünk. - a kórház felé menet jutott eszembe, hogy nem voltunk kettesben mióta együtt laktunk.
- Mark én... tudod sajnálom, ahogy ez alakult...
- Még nincs veszve semmi. - mosolygott kacéran. Lefékezett odahajolt és a számra tapasztotta ajkait. Nyelve utat tört magának a számba... szenvedélyesebb volt mint bármikor előtte. Majd visszahúzódott az ülésébe és tovább hajtott...
- Megbeszéltük Matthewval, vállaljuk a kockázatot. Mind a ketten... veled akarunk lenni. És nem kényszeríthetjük, hogy válassz, nálunk... vagyis a vámpírok kultúrájában, ezzel nincs semmi... probléma. - az agyam kizárta az információáradatot... csak azt szűrtem le, hogy őket nem zavarja a poligámia... - szóval, csak rajtad áll, hogy ezt el tudod e fogadni... - könnyek szöktek a szemembe... undorítónak tartottam magam, de igen is ezt akartam...
- Gondolkoznom kell Mark... - bólintott... Az út többi részében csöndesen ültünk. Visszafelé azonban megállt az erdő szélén. Kiszálltunk. Karjai körém fonódtak, szája újra csókra hívogatott és én nem ellenkeztem.
A semmiből tűnt fel egy hatalmas fekete-lyuk. Csak a robbanásra emlékszem és, hogy valami kiragad Mark karjaiból. Mikor ránéztem... holtan feküdt... az autó motorháztetejére hajította a robbanás ereje... Elájultam...
- El kell mennem a közeli kórházba vérért, nincs kedved velem jönni? - kérdezte Mark.
- De, persze, mehetünk. - a kórház felé menet jutott eszembe, hogy nem voltunk kettesben mióta együtt laktunk.
- Mark én... tudod sajnálom, ahogy ez alakult...
- Még nincs veszve semmi. - mosolygott kacéran. Lefékezett odahajolt és a számra tapasztotta ajkait. Nyelve utat tört magának a számba... szenvedélyesebb volt mint bármikor előtte. Majd visszahúzódott az ülésébe és tovább hajtott...
- Megbeszéltük Matthewval, vállaljuk a kockázatot. Mind a ketten... veled akarunk lenni. És nem kényszeríthetjük, hogy válassz, nálunk... vagyis a vámpírok kultúrájában, ezzel nincs semmi... probléma. - az agyam kizárta az információáradatot... csak azt szűrtem le, hogy őket nem zavarja a poligámia... - szóval, csak rajtad áll, hogy ezt el tudod e fogadni... - könnyek szöktek a szemembe... undorítónak tartottam magam, de igen is ezt akartam...
- Gondolkoznom kell Mark... - bólintott... Az út többi részében csöndesen ültünk. Visszafelé azonban megállt az erdő szélén. Kiszálltunk. Karjai körém fonódtak, szája újra csókra hívogatott és én nem ellenkeztem.
A semmiből tűnt fel egy hatalmas fekete-lyuk. Csak a robbanásra emlékszem és, hogy valami kiragad Mark karjaiból. Mikor ránéztem... holtan feküdt... az autó motorháztetejére hajította a robbanás ereje... Elájultam...
A gonosz?
Rettenetesen fáradt voltam, nem tudom, mikor aludtam utoljára... A konyhapulton ültem, és azon gondolkoztam, hogy hogyan történik ennyi minden egyszerre az emberrel... Stephanie halkan hüppögött, Adam még mindig farkas alakban szuszogva aludt. Matt és Mark elvonultak valami titkos helyre, ugyanis kisütött a nap. Ebben a városban ez ritkán fordult elő, pláne télen, de most megtörtént. Nem ártott nekik a nap, a hiedelemmel ellentétben, de ilyenkor halandóvá váltak, arra a kis időre, és aludniuk kellett... elfáradt a szervezetük...
A kávéfőző kotyogni kezdett mellettem, odahajoltam lekapcsolni, rágyújtottam és Stephanie-t figyeltem.
- kérsz kávét? - mosolyogtam rá
- igen, azt hiszem, az most jól esne. - A farkas feje alá tett egy párnát, ő pedig felállt és mellém sétált. A kezébe adtam a bögrét.
- Kath, te hogy tudod ezt ilyen jól kezelni?
- én... Steph, én... boszorkány féleség vagyok... bár csak mostanában tudtam meg, de valószínűleg... ezért máshogy kezelem, mint te...
- remek... - éreztem a hangján, valamiféle csalódottságot. - mindenki különleges itt... mi ez a hely? Valami démon szálló?
- Steph, én nem akartam ilyen lenni, ahogy a fiúk sem jókedvükben választották ezt az életet... de egy biztos, oka van annak, hogy mind itt vagyunk...
- Mire gondolsz?
- Szerintem most már úgysem fogsz jobban meglepődni... de egy... Démon, valamiféle vámpír isten akar engem... elkapni
- úgy érted, megölni?
- Nem tudom... ő a gonosz... azt hiszem...
A kávéfőző kotyogni kezdett mellettem, odahajoltam lekapcsolni, rágyújtottam és Stephanie-t figyeltem.
- kérsz kávét? - mosolyogtam rá
- igen, azt hiszem, az most jól esne. - A farkas feje alá tett egy párnát, ő pedig felállt és mellém sétált. A kezébe adtam a bögrét.
- Kath, te hogy tudod ezt ilyen jól kezelni?
- én... Steph, én... boszorkány féleség vagyok... bár csak mostanában tudtam meg, de valószínűleg... ezért máshogy kezelem, mint te...
- remek... - éreztem a hangján, valamiféle csalódottságot. - mindenki különleges itt... mi ez a hely? Valami démon szálló?
- Steph, én nem akartam ilyen lenni, ahogy a fiúk sem jókedvükben választották ezt az életet... de egy biztos, oka van annak, hogy mind itt vagyunk...
- Mire gondolsz?
- Szerintem most már úgysem fogsz jobban meglepődni... de egy... Démon, valamiféle vámpír isten akar engem... elkapni
- úgy érted, megölni?
- Nem tudom... ő a gonosz... azt hiszem...
A tékozló...
Miután összepakoltam Stephanie cuccait, a kocsiban ültünk és pillanatok alatt otthon voltunk. Mark az ajtóban várt minket, az alvó Stephaniet az ölébe kapta és lefektette az egyik szobában...
- Tehát a srác egy vérfarkas... ez azért durva... - motyogta
Elnevettem magam...
- Vámpír vagy és egy vérfarkas létezése megdöbbent?
- Nem... az döbbentett meg, hogy a vérfarkas falkában él... ő pedig egyedül volt és egy lánnyal... a farkasfiú... szereti a barátnődet, mert ha nem így lenne, már rég megölte volna...
- Ez így van... - suttogta mögülem Stephanie... felébredt. - az igazság az, hogy tudtam róla, hogy valamit nem mond el nekem...ezért utánajártam... amikor te megjelentél - mutatott rám - irtó ideges lett... valami szagról beszélt és elmondta nekem, hogy a barátaid... vámpírok... és bántani fognak téged, ezért meg kell hogy védjük... aztán a moziból hazafelé összevesztünk... ingerült volt. Mikor ideértünk minden csodásan alakult... épp készültünk... - elpirult - de ő ... hirtelen átváltozott... nem volt ideje semmire, mert rögtön betörtél... nem tudom, hogy most mit gondoljak... ő egy kutya... - zokogott... sokkos állapotban volt...
- Ugyan megtámadta Matthew-t... - húztam fel a szemöldökömet... - de meg kell keresnünk...
- Téged akart megvédeni, azt gondolja, hogy veszélyben vagy... - motyogta Mark...
Hárman három kocsival indultunk neki... Stephanie otthon maradt, elaludt.
Matt fél óra múlva hívott...
- Kifogyott a benzinem... ments meg légyszi... - annyira nevetni kezdtem, hogy meg kellett állnom.
Mikor odaértem a kocsi mellett ácsorgott... Együtt mentünk tovább. Az erdő széléhez értünk amikor megláttam a bokorban a farkast... Kinyitottam a hátsó ajtót, és odaszóltam...
- Hé Adam... nem kell egy fuvar? - csak reméltem, hogy nem fog megenni... az állat felém fordult, Matt lassan kiszállt... elkezdett felénk rohanni, beugrott a hátsó ülésre és ott elaludt, vagy elájult, vagy nem tudom... Testét véres foltok borították... szőre koszos és tépett volt...
- szerintem megtámadták...- szólalt meg végül Mark... miután összeszedtük Adam-et... Matt becipelte. A kandalló elé fektette. Amikor Stephani megpillantotta elrohant, majd visszatért egy ronggyal és egy lavórral. Letisztította a farkast. Mikor elkészült az ölébe vette a hatalmas állat fejét és simogatta...
- Tehát a srác egy vérfarkas... ez azért durva... - motyogta
Elnevettem magam...
- Vámpír vagy és egy vérfarkas létezése megdöbbent?
- Nem... az döbbentett meg, hogy a vérfarkas falkában él... ő pedig egyedül volt és egy lánnyal... a farkasfiú... szereti a barátnődet, mert ha nem így lenne, már rég megölte volna...
- Ez így van... - suttogta mögülem Stephanie... felébredt. - az igazság az, hogy tudtam róla, hogy valamit nem mond el nekem...ezért utánajártam... amikor te megjelentél - mutatott rám - irtó ideges lett... valami szagról beszélt és elmondta nekem, hogy a barátaid... vámpírok... és bántani fognak téged, ezért meg kell hogy védjük... aztán a moziból hazafelé összevesztünk... ingerült volt. Mikor ideértünk minden csodásan alakult... épp készültünk... - elpirult - de ő ... hirtelen átváltozott... nem volt ideje semmire, mert rögtön betörtél... nem tudom, hogy most mit gondoljak... ő egy kutya... - zokogott... sokkos állapotban volt...
- Ugyan megtámadta Matthew-t... - húztam fel a szemöldökömet... - de meg kell keresnünk...
- Téged akart megvédeni, azt gondolja, hogy veszélyben vagy... - motyogta Mark...
Hárman három kocsival indultunk neki... Stephanie otthon maradt, elaludt.
Matt fél óra múlva hívott...
- Kifogyott a benzinem... ments meg légyszi... - annyira nevetni kezdtem, hogy meg kellett állnom.
Mikor odaértem a kocsi mellett ácsorgott... Együtt mentünk tovább. Az erdő széléhez értünk amikor megláttam a bokorban a farkast... Kinyitottam a hátsó ajtót, és odaszóltam...
- Hé Adam... nem kell egy fuvar? - csak reméltem, hogy nem fog megenni... az állat felém fordult, Matt lassan kiszállt... elkezdett felénk rohanni, beugrott a hátsó ülésre és ott elaludt, vagy elájult, vagy nem tudom... Testét véres foltok borították... szőre koszos és tépett volt...
- szerintem megtámadták...- szólalt meg végül Mark... miután összeszedtük Adam-et... Matt becipelte. A kandalló elé fektette. Amikor Stephani megpillantotta elrohant, majd visszatért egy ronggyal és egy lavórral. Letisztította a farkast. Mikor elkészült az ölébe vette a hatalmas állat fejét és simogatta...
A döbbenet...
Napok teltek el, mióta elköltöztem... A ház hatalmas volt, el tudtam kerülni a két fút, de nem halogathattam a végtelenségig a döntést... valaminek történnie kell...
A tükör előtt álltam és bámultam magamat, egyszer csak valaki megszólalt mögöttem... de a tükörben nem láttam semmit...
- Mikor ettél utoljára? - kérdezte Matt...
- Nem tudom, nem vagyok éhes...
- Mi lenne, ha elvinnélek enni? - mosolygott rám.
- Rendben, csak átöltözök...
A szobában készülődtem. Nem öltöztem ki, csak felkaptam egy farmert és egy fekete trikót... a hajamat lazán összefogtam... és a tükörbe néztem... mint egy hulla, olyan fehér voltam.
Matt bekopogott...
- Mehetünk? - kérdezte az ajtó túloldaláról...
Kinyitottam az ajtót, ott állt... szívdöglesztő volt... haja tökéletesen belőve állt, fekete ing és fekete farmer volt rajta... zöld szemei villogtak...
- Menjünk - suttogtam, miután visszatért a levegő a tüdőmbe... mosolyogtam
A kocsiban feszülten ücsörögtem mellette, a helyzet nagyon furcsa volt... talán, ha akkor Mark nem jön haza... már rég együtt lennénk, de így, mind a kettőjüket egyformán szerettem és ez az állapot nem volt normális... megőrültem?
Az étteremben már nem voltunk olyan feszültek. Egymással szemben ültünk, csak én ettem...
Sokáig csak beszélgettünk, majd egyszer csak feszültséget és sötétséget éreztem... megborzongtam. A bejárat felé néztem és lefagytam. Matt észrevette és ő is odanézett... Az ajtón belépett Stephanie és Adam. Mosolyogva léptek oda hozzánk...
- Örülök, hogy találkoztunk, ha már így alakult, vacsi után nincs kedvetek velünk jönni moziba? - kérdezte Adam, közben Matt arcába bámult... aki nyájasan igent mondott a kicsit sem kedves invitálásra...
Így miután befejezte mindenki az evést, Matt kocsijával négyesben indultunk moziba...
- Arra gondoltam, hogy nézzük meg azt az új vámpíros filmet... a csajoknak biztos tetszene... - szólalt meg Adam Mattre nézve... a vámpír szót úgy kihangsúlyozta, hogy már biztos voltam benne, hogy valami sötétség van benne, valami természetfeletti...
A film után Stephanie és Adam eltűntek... Matt feldúltan húzott maga után, nem tudtam mi történt, de rettenetesen ideges volt. A kocsiban tövig nyomta a gázpedált, de nem hazafelé, hanem a kollégium irányába indult...
- Mi a baj?
Kérdezgettem, de nem válaszolt... amikor megállt kiszálltunk és egy velőtrázó sikolyt hallottam... rögtön elkezdtem rohanni a régi szobám felé... Stephanie az ágyon ült, a takaróval körbecsavarva meredten bámult egy pontra az ajtó mellé... és hebegett valamit... Matt az bejáratból üvöltött, hogy hívjam be, mert különben nem léphet be...
- Gyere be!!! - kiabáltam, majd egy hatalmas fekete farkast láttam kiugrani arról a helyről, ahová Steph mutogatott... egyenesen felém ugrott, de nem nekem, hanem a mögöttem érkező Mattre támadott... Ő lelökte magáról az állatot, aki hangos puffanással földet ért, majd kiugrott az ablakon, kitörve azt.
Stephanie az ágyon zokogott...
- Ez Adam volt ... - szipogta...
A tükör előtt álltam és bámultam magamat, egyszer csak valaki megszólalt mögöttem... de a tükörben nem láttam semmit...
- Mikor ettél utoljára? - kérdezte Matt...
- Nem tudom, nem vagyok éhes...
- Mi lenne, ha elvinnélek enni? - mosolygott rám.
- Rendben, csak átöltözök...
A szobában készülődtem. Nem öltöztem ki, csak felkaptam egy farmert és egy fekete trikót... a hajamat lazán összefogtam... és a tükörbe néztem... mint egy hulla, olyan fehér voltam.
Matt bekopogott...
- Mehetünk? - kérdezte az ajtó túloldaláról...
Kinyitottam az ajtót, ott állt... szívdöglesztő volt... haja tökéletesen belőve állt, fekete ing és fekete farmer volt rajta... zöld szemei villogtak...
- Menjünk - suttogtam, miután visszatért a levegő a tüdőmbe... mosolyogtam
A kocsiban feszülten ücsörögtem mellette, a helyzet nagyon furcsa volt... talán, ha akkor Mark nem jön haza... már rég együtt lennénk, de így, mind a kettőjüket egyformán szerettem és ez az állapot nem volt normális... megőrültem?
Az étteremben már nem voltunk olyan feszültek. Egymással szemben ültünk, csak én ettem...
Sokáig csak beszélgettünk, majd egyszer csak feszültséget és sötétséget éreztem... megborzongtam. A bejárat felé néztem és lefagytam. Matt észrevette és ő is odanézett... Az ajtón belépett Stephanie és Adam. Mosolyogva léptek oda hozzánk...
- Örülök, hogy találkoztunk, ha már így alakult, vacsi után nincs kedvetek velünk jönni moziba? - kérdezte Adam, közben Matt arcába bámult... aki nyájasan igent mondott a kicsit sem kedves invitálásra...
Így miután befejezte mindenki az evést, Matt kocsijával négyesben indultunk moziba...
- Arra gondoltam, hogy nézzük meg azt az új vámpíros filmet... a csajoknak biztos tetszene... - szólalt meg Adam Mattre nézve... a vámpír szót úgy kihangsúlyozta, hogy már biztos voltam benne, hogy valami sötétség van benne, valami természetfeletti...
A film után Stephanie és Adam eltűntek... Matt feldúltan húzott maga után, nem tudtam mi történt, de rettenetesen ideges volt. A kocsiban tövig nyomta a gázpedált, de nem hazafelé, hanem a kollégium irányába indult...
- Mi a baj?
Kérdezgettem, de nem válaszolt... amikor megállt kiszálltunk és egy velőtrázó sikolyt hallottam... rögtön elkezdtem rohanni a régi szobám felé... Stephanie az ágyon ült, a takaróval körbecsavarva meredten bámult egy pontra az ajtó mellé... és hebegett valamit... Matt az bejáratból üvöltött, hogy hívjam be, mert különben nem léphet be...
- Gyere be!!! - kiabáltam, majd egy hatalmas fekete farkast láttam kiugrani arról a helyről, ahová Steph mutogatott... egyenesen felém ugrott, de nem nekem, hanem a mögöttem érkező Mattre támadott... Ő lelökte magáról az állatot, aki hangos puffanással földet ért, majd kiugrott az ablakon, kitörve azt.
Stephanie az ágyon zokogott...
- Ez Adam volt ... - szipogta...
Adam
A következő napokban nem mentem vissza a kollégiumba. Az iskolában beteget jelentettem, Stephanie tudta nélkül hoztam el pár cuccomat. Nem túl sok volt amúgy sem...
- Költözöl? - jött egy hang mögülem. Egy fekete hosszú hajú fiú állt az ajtóban... Ahogy rá néztem... beleborzongtam. Rémisztő volt, és a sötétséget árasztott.
- Te meg ki vagy? - suttogtam...
- Stephanie barátnőd barátja vagyok. Nemrég jöttem a suliba, de még nem találkoztunk, mintha... nem is járnál ide.
- Értem. Kath vagyok. És igen költözöm... szóval, ha megengeded... - fogtam a bőröndömet és elmentem mellette...
- Amúgy Adam vagyok! - kiabált utánam...
A kocsiban ültem... nem tudtam elindulni még... a fejem szétrobbant a fájdalomtól, a kormányra hajoltam. Kopogásra ébredtem.
- Nyisd ki! - Stephanie arca nem volt barátságos...
- Szia... - másztam ki a kocsiból - én most, elköltözöm, egy időre...
- Igen, hallottam, Adammel is találkoztál... - mosolyogta el magát végre...
- Adam... igen... elég furcsa srác... de, örülök, ha boldog vagy vele...
- Kicsit furcsa... - nevetgélt.
Megnyugodtam, hogy barátnőm, boldog és most már tudja, hogy elköltözöm... nem kellett elszöknöm előle. De még volt mit megbeszélnünk...
- És hova költözöl?
- Én... ő... Mark és Matt házába... felajánlották, hogy lakjak ott...
- De nem úgy volt, hogy Mark elmegy? Vagy most Matt-el vagy? - kérdései közben a kezét tördelte... ideges volt...
- Nem én... csak odaköltözöm... nem tudom mi lesz. Mark hazajött, Matt is ott van, de... nem tudom mi lesz... - suttogtam... - mennem kell...
- Majd beszéljünk - láttam az arcán, hogy valami furcsa történik...
- Baj van? - méregettem... - valami nem stimmel...
- Nem, minden rendben... menj csak...
A házig hajtottam a kocsival... de ott újra a kormányra dőlve pihentem... a gondolataim csak úgy cikáztak...
- Költözöl? - jött egy hang mögülem. Egy fekete hosszú hajú fiú állt az ajtóban... Ahogy rá néztem... beleborzongtam. Rémisztő volt, és a sötétséget árasztott.
- Te meg ki vagy? - suttogtam...
- Stephanie barátnőd barátja vagyok. Nemrég jöttem a suliba, de még nem találkoztunk, mintha... nem is járnál ide.
- Értem. Kath vagyok. És igen költözöm... szóval, ha megengeded... - fogtam a bőröndömet és elmentem mellette...
- Amúgy Adam vagyok! - kiabált utánam...
A kocsiban ültem... nem tudtam elindulni még... a fejem szétrobbant a fájdalomtól, a kormányra hajoltam. Kopogásra ébredtem.
- Nyisd ki! - Stephanie arca nem volt barátságos...
- Szia... - másztam ki a kocsiból - én most, elköltözöm, egy időre...
- Igen, hallottam, Adammel is találkoztál... - mosolyogta el magát végre...
- Adam... igen... elég furcsa srác... de, örülök, ha boldog vagy vele...
- Kicsit furcsa... - nevetgélt.
Megnyugodtam, hogy barátnőm, boldog és most már tudja, hogy elköltözöm... nem kellett elszöknöm előle. De még volt mit megbeszélnünk...
- És hova költözöl?
- Én... ő... Mark és Matt házába... felajánlották, hogy lakjak ott...
- De nem úgy volt, hogy Mark elmegy? Vagy most Matt-el vagy? - kérdései közben a kezét tördelte... ideges volt...
- Nem én... csak odaköltözöm... nem tudom mi lesz. Mark hazajött, Matt is ott van, de... nem tudom mi lesz... - suttogtam... - mennem kell...
- Majd beszéljünk - láttam az arcán, hogy valami furcsa történik...
- Baj van? - méregettem... - valami nem stimmel...
- Nem, minden rendben... menj csak...
A házig hajtottam a kocsival... de ott újra a kormányra dőlve pihentem... a gondolataim csak úgy cikáztak...
2013. június 11., kedd
visszatérés...
A konyhapultról a kanapéra kerültünk. Matt épp fölém hajolt, amikor koppanást hallottunk a tetőablakon...
- Jaj ne... - lemászott rólam. Kinyitotta az ablakot. mire berepült egy fehér madár. Valami ragadozómadár. A földre szállt. Ott hirtelen pukkant egyet és a helyén ott állt Mark. A szemem kikerekedett...
- Miattam ne zavartassátok magatokat...
- Mark én... beszélhetünk? - kérdeztem... - négyszemközt... - néztem Mattre.
- Rendben... - Matt fekete hollóvá vált és kirepült ott, ahol testvére előzőleg be...
Még nem találtam szavakat...
- Mit szeretnél Kath? Én hagytalak el... szabad ember vagy...
- De én... szeretlek téged is... és... őt is. - hirtelen szánalmasnak éreztem magam...
Berohantam az egyik szobába és magamra zártam az ajtót. Kintről hangos ordibálás csapta meg a fülem, amitől rettentő ideges lettem...
Matt és Mark nem estek egymásnak, csak üvöltöttek, egészen addig, amíg éles sikoly törte meg a hangzavart... mindketten rohanni kezdtek az szoba felé. Mark berúgta az ajtót...
A szobában havazott és villámlott egyszerre.... a lány az ágy közepén ült. Egy párna felrobbant. a tollak a hóviharba keveredtek... a villanykörte következett... majd egy váza... sorra robbantak szét a tárgyak...
- Kath! Meg kell nyugodnod... - üvöltötte Mark - bemegyek...
Ahogy odaért a lány vállára tette a kezét, aki látszólag nem észlelte a környezetét addig. Abbamaradt a vihar... Kath, mintha most ébredt volna... körbenézett és zokogni kezdett... akár egy kisgyerek.
- Most már nincs mit tenni... engedni kell a vágyainknak... - suttogta Mark.
- Ti tudtátok, hogy ez lesz... igaz?
- Igen... tudtuk... de mi sem tehetünk ellene... - Matt lemondóan rázta a fejét...
A két fiú két oldalról ölelte a lányt, aki nem tudta, hogy mit tehetne...
- Jaj ne... - lemászott rólam. Kinyitotta az ablakot. mire berepült egy fehér madár. Valami ragadozómadár. A földre szállt. Ott hirtelen pukkant egyet és a helyén ott állt Mark. A szemem kikerekedett...
- Miattam ne zavartassátok magatokat...
- Mark én... beszélhetünk? - kérdeztem... - négyszemközt... - néztem Mattre.
- Rendben... - Matt fekete hollóvá vált és kirepült ott, ahol testvére előzőleg be...
Még nem találtam szavakat...
- Mit szeretnél Kath? Én hagytalak el... szabad ember vagy...
- De én... szeretlek téged is... és... őt is. - hirtelen szánalmasnak éreztem magam...
Berohantam az egyik szobába és magamra zártam az ajtót. Kintről hangos ordibálás csapta meg a fülem, amitől rettentő ideges lettem...
Matt és Mark nem estek egymásnak, csak üvöltöttek, egészen addig, amíg éles sikoly törte meg a hangzavart... mindketten rohanni kezdtek az szoba felé. Mark berúgta az ajtót...
A szobában havazott és villámlott egyszerre.... a lány az ágy közepén ült. Egy párna felrobbant. a tollak a hóviharba keveredtek... a villanykörte következett... majd egy váza... sorra robbantak szét a tárgyak...
- Kath! Meg kell nyugodnod... - üvöltötte Mark - bemegyek...
Ahogy odaért a lány vállára tette a kezét, aki látszólag nem észlelte a környezetét addig. Abbamaradt a vihar... Kath, mintha most ébredt volna... körbenézett és zokogni kezdett... akár egy kisgyerek.
- Most már nincs mit tenni... engedni kell a vágyainknak... - suttogta Mark.
- Ti tudtátok, hogy ez lesz... igaz?
- Igen... tudtuk... de mi sem tehetünk ellene... - Matt lemondóan rázta a fejét...
A két fiú két oldalról ölelte a lányt, aki nem tudta, hogy mit tehetne...
Hogyan tovább?
- Ki kell próbálnom valamit...
A tenyeremet felfelé fordította, mintha piros pacsit akarna játszani.
- Ürítsd ki a fejed és csukd be a szemed...
- Ommmm - hülyéskedtem egy buddhistát utánozva...
- Ne hülyülj... - mosolygott rám, de azért elkacagta magát.
Szót fogadtam. próbáltam nem gondolni semmire.
- Nyisd ki. - utasított. A Marktól kapott rózsát tartotta előttem.
- Így nehéz nem gondolni semmire... - bosszankodtam
- gondolj arra, hogy megtartod a levegőben a rózsát.
- rendben - koncentráltam. A rózsa megmozdult, Matt elengedte... lebegett a levegőben.
- most gondolj a testvéremre... - mondta szomorkásan...
A rózsa körül hirtelen hópelyhek jelentek meg... spirál alakban körbeölelték a rózsát... Hirtelen Matt csókja jutott eszembe... ami olyan tökéletes volt... A rózsa megrázkódott. Lilás villámok vették körbe.
- Hoppá... elkalandoztál? - mosolygott rám Matthew.
Szégyelltem magam kicsit, elvörösödtem... a rózsa leesett én pedig Matthez kúsztam és rátapadtam a szájára. Az ölébe húzott... felállt velem az ágyról és hirtelen a kocsiban találtam magam. A hó esett, amíg mi végighajtottunk a városon... A családi ház hatalmas volt. Matt az ölébe vett és bevitt. Bent a konyhában a pultra ültetett és tovább csókolt. Már nem állította meg a testvére iránt érzett tisztelet... vagy bármi is volt az...
A tenyeremet felfelé fordította, mintha piros pacsit akarna játszani.
- Ürítsd ki a fejed és csukd be a szemed...
- Ommmm - hülyéskedtem egy buddhistát utánozva...
- Ne hülyülj... - mosolygott rám, de azért elkacagta magát.
Szót fogadtam. próbáltam nem gondolni semmire.
- Nyisd ki. - utasított. A Marktól kapott rózsát tartotta előttem.
- Így nehéz nem gondolni semmire... - bosszankodtam
- gondolj arra, hogy megtartod a levegőben a rózsát.
- rendben - koncentráltam. A rózsa megmozdult, Matt elengedte... lebegett a levegőben.
- most gondolj a testvéremre... - mondta szomorkásan...
A rózsa körül hirtelen hópelyhek jelentek meg... spirál alakban körbeölelték a rózsát... Hirtelen Matt csókja jutott eszembe... ami olyan tökéletes volt... A rózsa megrázkódott. Lilás villámok vették körbe.
- Hoppá... elkalandoztál? - mosolygott rám Matthew.
Szégyelltem magam kicsit, elvörösödtem... a rózsa leesett én pedig Matthez kúsztam és rátapadtam a szájára. Az ölébe húzott... felállt velem az ágyról és hirtelen a kocsiban találtam magam. A hó esett, amíg mi végighajtottunk a városon... A családi ház hatalmas volt. Matt az ölébe vett és bevitt. Bent a konyhában a pultra ültetett és tovább csókolt. Már nem állította meg a testvére iránt érzett tisztelet... vagy bármi is volt az...
Mi történt?
- 1718-ban
történt minden. Az öcsémmel és a szüleimmel éltünk abban a házban, ahol most is
élünk. Két idegen ember érkezett hozzánk egy nap, anyám nagyon jó lelkű volt
ezért szállást adott nekik. Hát nem kellett volna. Kiderült, hogy a két idegen varázsló,
akik az alvilágból is száműzött zombiszerű lények emberbőrben. Megmérgeztek
minket a méreggel, ami vámpírrá tett minket, majd lemészárolták a szüleinket és
a ház körül dolgozó szolgákat. Minket pedig otthagytak szenvedni, hagyták, hogy
magunktól találjuk ki mi történt velünk.
- és mi
lett? - a szemeim kikerekedtek a képtelen történteket hallva. Kíváncsi voltam a
folytatásra. Közben az ölébe húzott és úgy folytatta.
-
Évtizedeken át együtt éltünk, tomboltunk. Aztán meguntuk egymás társaságát.
Döntöttem, elindultam világot látni és... nem is tudom, jó volt, de attól kezdve,
ha Markkal egy helyre keveredtünk ott mindig valami katasztrófa történt. Ezért
inkább...
- kerülitek
egymást. - szerettem Markot, talán valahol mélyen, de amióta elment és
beszélgettem Mattel, már tudtam, hogy legalább annyira vágyom rá is. Mintha
kiegészítenék egymást és most hirtelen jéghideg ajkai és félelmetes fogai
közeledtek felém. Nem ellenkeztem kicsit sem, sőt... ez a csók tökéletesre
sikerült, nyelvemmel óvatosan kitapogattam borotvaéles fogait. Megborzongtam a
jéghideg érintésektől. Hirtelen tudtam, hogy Mark ezért ment el.
Mielőtt
azonban bármi meggondolatlan, elhamarkodott dolog történt volna Matt elengedett
én pedig visszakucorodtam a párnámra.
- ezt nem
lenne szabad. - sóhajtotta lemondóan
- sajnálom...
- nem, ez...
Ez egy nagyon jó dolog lehetne csak hát Mark...
- tudom, de ő...
itt hagyott... hát mégsem ezért ... - vontam le a következtetést félig helyesen.
- Is-is. A
másik oka egy démon...
- már szinte
meg sem lepődök... és ez a ... Démon... meg akar ölni engem?
- hát
olyasmi. Ez a démon egy Vámpír Isten. Ő egy olyan lény, akit teremtettek, nem
pedig megmérgezték. A harapásával és egy csepp mérgével is azonnal mindenható
vámpírrá változtathat.
- és ez az
Isten miért akar engem megölni?
- nem
megölni akar.
- át akar
változtatni? De miért?
- mert olyan
hatalmad van, amiről nem is tudsz... különleges vagy.
- milyen
hatalom?????
- olyan,
amit nem hagyhatunk elveszni...
A tudás
*Álmomban
valami sötétség telepedett a világra. Megint Markot és Mattet láttam,
szikrázva, hóviharozva harcoltak a sötétségben, vagy épp ellene?*
Amikor
magamhoz tértem Matt ült az ágyam szélén.
- Matt? -
rám mosolygott. A fejemben olyan érzés volt, mintha a centrifugából léptem volna
ki.
- Jól vagy?
- Nem igazán
tudom. Mi történt?
- Hát Mark szerint...
eljött az idő
- de mire? -
bámultam rá értetlenül. Aztán átfutott rajtam hirtelen egy gondolat - Mark... Elment?
- suttogtam
- Elment, de
visszajön. És meg kell tudnod az igazat... rólunk.
- az igazat?
- felhúzott szemöldökkel ültem az ágyon
- Igen... És
nem tudom, hogy kell ezt? Szóval inkább megmutatom. - Egy kicsit hátrébb lépett
az ágytól kezeit maga elé tartotta szembe fordított tenyerei között egy kékeslilás
elektromos gömböt megjelenítve.
- te... Valami
varázsló vagy? - nyögtem pár percnyi sokk után. próbáltam egy halvány mosolyt
erőltetni magamra, hogy azt a hatást keltsem, "nem kaptam frászt
nagyon"
- hát ez nem
minden - nézett szomorkásan, majd elővillantotta hegyes szemfogait.
Ennél a
pillanatnál elszállt minden tartásom és hátrébb csusszantam az ágyon.
- te egy vámpír...
?
- hm... Igen
- megbánó boci szemek, gyilkos fogak, villámgömb...
- És Mark?
- Ő is...
csak ő az elméjével irányítja a természeti csapásokat és az időjárási
jelenségeket. Vihar, apály, dagály, eső...
- hó
- igen...
honnan tudtad?
Az ágy
végében a párnán görcsöltem törökülésben
- nézd,
szeretném, ha nem félnél tőlünk... tőlem - a lila gömb eltűnt a kezei közül és
a kezemért nyúlt. Bíztam benne, közelebb kúsztam és a kezébe tettem a
sajátomat. Érintése jéghideg volt a szobában lévő meleg ellenére.
- fázol? -
kérdeztem naivan
- hmm... Nem,
csak én.. tudod, inkább halott vagyok ... - mosolygott kicsit
- ja igen ..
és ezt hogy?? Mármint.. érted ... mi történt?
Váratlan búcsú
Mark hetek óta olyan furcsa
volt. Épp felém sétált... Megcsókolt, de ez... másmilyen csók volt, mint azelőtt. Egész nap éreztem
a megváltozott légkört, mintha... titkolózott volna. Nem tudtam koncentrálni,
Matt sebzettsége és Mark furcsa viselkedése tönkre tette a napomat.
Tanítás után
Mark beszélni akart valamiről. Az utolsó óránk külön volt, de óra után a
kijárathoz igyekezve még épp láttam Mattet egy fekete autóval elhajtani.
Idegesen
taposva a gázpedált... eltűnt a távolban.
Mark
mellettem termett a semmiből...
- ohhh...
"Matt hiszti”...- kacarászott idegesen...
*Mattnak a
testvére szavai jártak az eszében...
- Ő az enyém...
- súgta neki Mark, - ha elmegyek.. akkor próbálkozhatsz .., de tudod te is,
hogy mi lesz a vége .... Egyikünk meg fog halni...
A lány
tényleg tetszett neki, nem tudta, hogy Mark egész pontosan mit érez Kath iránt,
de ő... tényleg szeretni akarta ... Egyre gyorsabban haladt, majd megállt a
régi romos épület előtt. Az otthona? Nem nevezné annak... mióta az(!) történt
...neki nincs otthona ...*
Mark
idegesnek és zavartnak tűnt.
- Meg kell
beszélnünk valamit. - kimért volt. Szinte megijedtem tőle, és közben azon gondolkodtam,
hogy Mark magabiztossága és Matt érzékenysége tökéletes elegyet alkotott volna.
Szeretni akartam mindkettőt.
- Most?
- most.. Igen
- már nem csak ijesztően tudatos volt, hanem szinte flegma is.
- Elmegyek innen...
- vágta az arcomba
- értem... - a gyomrom liftezni kezdett...
- nem... nem
érted ... És jobb is, ha nem érted...
-
Visszajössz?? - meglepő, de kezdtem megnyugodni... a fejemre mintha valamiféle
nyugalom köd szállt volna.
- nem hiszem...
de ki tudja ....talán ...
- Tehát
akkor ez most a búcsú ideje??
- úgy tűnik...
- átölelt.
- és Matt is...
? - szipogtam a válla fölött...
- Nem tudom...
ő mindig a maga feje után megy ...de a te érdekedben ... meg fogom kérni, hogy
... ő is lépjen le innen.
Az én érdekem? Nem értettem, de tudtam, hogy a
kérdés felesleges... falba ütköznék ...A valami, ami az agyamra telepedett ...
most erősebben nyomott .... álomba? Nem tudom... nem ... ez a valami nem volt
jó ... Ájultan estem össze??... Álmodtam?? ... Talán...
Váratlan vendég?
Aznap éjjel
új álmot láttam.
*Mark és
Matt egymás mellett álltak. Mark körül tiszta hó esett pont, mint legutóbb
spirál alakban fölfelé, Mattat pedig liláskékes villámok ették körül. A
villámok a testéből jöttek épp úgy, mint ahogy a hó Mark testéből. Hirtelen
valami hatalmas állt előttük. A hóvihar és a villámok egyszerre csaptak a
sötétség felé. *
Felébredtem.
Csörgött a
telefonom, de mielőtt felvettem volna rágyújtottam.
- Haló? -
szóltam bele a telefonba.
... Majd lerohantam...
A kollégium
előtt vártam a telefonálómat. Hamarosan meg is jelent. Matt távolról is úgy festett,
mint egy magazinból kilépett rock sztár. A telefonban elég furcsa hangon
közölte, hogy beszélnünk kell. Álmos voltam.
- Jó reggelt
Sid! - vigyorogtam rá
- Neked is -
Korán reggel is képes volt produkálni azt a bizonyos mosolyt. - beszélgessünk...
- Oké... de
kezdesz megijeszteni, baj van?
- Ne
haragudj, de... Tényleg komoly dologról van szó...
Leültünk egy
régi kovácsoltvas padra.
- A helyzet
az, hogy... nagyon megkedveltelek Kath és ... Ha az öcsém nem lenne... – mosolygott...
- hmm... -
próbáltam megszólalni, de közbevágott...
- Nem... Nem
kérek tőled semmit, se esélyeket... semmit .. csak tudnod kell ... ez így ...
egyenes.
- éés...
Stephanie? - suttogtam megdöbbenve...
- a... szőke
lány... a szobatársad ...? Kedves lány, de igazából.. akkor egyszer találkoztunk
... És hát... - szeme elárulta... senki nem érdekelte igazán ...rajtam kívül.
Elgondolkoztam... bámultam bele a semmibe
- csörög...
a telefonod... - törte meg a csendet Matt. Zöld szeme csak úgy szikrázott.
Ideges lett.
- Halló? -
szóltam bele a telefonba
- Mark
vagyok. Találkozunk a suli előtt még tanítás előtt
- persze tíz
perc...
- csókollak...
szia
- szia -
Matt halkan morgott valamit maga elé
- Te is
jössz??
- Hová is
mehetnék? - kölyökkutya szemekkel nézett rám. Együtt érkeztünk az iskola elé,
de Matt elviharzott Mark mellett... Majdnem fellökve őt.
- Mi
történt? - kérdezte Mark mosolyogva, majd megcsókolt. Arckifejezésem elárulta,
hogy semmi mosolyogni való nincs a történtekben.
- elmondod?
- kérdezte már komolyan - bántott téged?- szeme tüzelt, mint egy égő jéghegy.
- nem, és..
nem ... nem történt .. semmi ... említésre méltó ...- vágtam rá.
Történetek...
Kifelé
rohantam a kastélyból, amikor a jeges lépcsőn megcsúszva zuhanni kezdtem, és
egyenesen ráestem valakire. Matt volt az. A hóban ülve röhögött.
- hahaha...
Tudtam!- vihogta
- mégis mit?
- kérdeztem, szégyenemben elpirultam. Közben felsegített.
- hogy...
belém esel! - most nem röhögött.. inkább olyan volt, mint aki .... Elpirulni készül...
aztán újra nevetni kezdett. Szerettem volna utálni, de nem tudtam. Én is vele
nevettem. Együtt sétáltunk a kollégium felé.
- És te?
Markkal élsz? - kérdeztem.
- Igen, bár
szerintem nem fogjuk sokáig bírni együtt. Nehezen viseli az átgitározott
éjszakákat.
-
Basszusgitár??
- Honnan
tudtad? - megdöbbent, ez volt az első eset, hogy nem magabiztosnak láttam.
- Úgy nézel ki,
mint Sid Vicius...
- Hát...
szóval egy rajongó .... - mosolya pont olyan volt, mint Marké, olvasztó... Pulóverem
alól előhúztam a Sid Vicius lakat- nyakláncának tökéletes mását.
- Húúú ezt...
Nekem kell adnod!! - olyan lett, mint egy kisgyerek...
- aha, hát az...
Ki van zárva - nevettem rajta - Tudod azért te... jobban nézel ki mint Sid ...
- Oh
igazán??? - csúfolódott...
- Matt... ne
idegesíts föl ....- hirtelen megtorpant.
- Az...
öcsém ... rád vár. - mondta, mintha csak egy megérzés lenne.
- honnan...
- be sem fejezhettem már mutatott is a kollégium felé.
- Majd még beszélünk...
mondta letörve.
- Viszlát
Sid. - mosolyogtam rá
- Kath -
biccentett mosolyogva.
Mark egy
hosszú forrón- jeges csókkal üdvözölt.
- A
bátyámmal beszélgettél?
- Igen... Ő...
egész jó fej - mosolyogtam
- Reméljük ezúttal...
így is marad.
- Valami
olyan fura köztetek... történt valami?
- Elmesélhetem....
- Elindultunk befelé, de a szobaajtóban megint megtorpant.
- Gyere be...
a szobák nem esznek embert ....
- haha, köszi...
- vigyorgott
Leültünk az
ágyamra és elkezdett mesélni...
- szóval...
a szüleink már ... rég... meghaltak, egy .. balesetben. Sok rokonunk próbált
meg minket magához venni, de sehol nem volt igazán jó... így megléptünk, de
mindig külön utakon jártunk, ha pedig véletlenül összehoz minket a sors annak
soha nincs jó vége. Mindig történik valami... rossz. De többet ne beszéljünk
erről, nem jó randi téma - előkapta szívdöglesztő mosolyát.
Még sokáig
beszélgettünk, de többet nem került elő sem Matt sem pedig a család téma. Éjfél
előtt Mark ismét fölpattant egy csókkal búcsúzott majd elviharzott.
A második herceg?
*Mindeközben
az iskola előtt megállt egy fekete autó. Egy új tanuló érkezett. Fekete haja
gondosan beállítva meredt az ég felé... összehúzta magát a havas szélben, majd
elindult az igazgató irodája felé. Mr. Harrison kicsit sem örült az éjszakai
jövevénynek. Ám amikor a srác meglepő zöld szemekkel elmesélte, hogy ki is ő
minden megváltozott. Az igazgató teljes nyugalommal feküdt le aznap aludni.
Soha nem érzett még azelőtt ilyen nyugalmat. *
Reggel mikor
órára indultam Mark már várt rám.
- Jó reggelt
- mosolygott a hóesésben
- Neked is -
ahogy közelebb értem lehajolt és megcsókolt - Akkor most... Mi lesz?
-
Gondolom... kiéljük a vágyainkat - kacsintott rám. Szoborolvasztó mosolyt
küldött felém. Majd hirtelen arca megfeszült.
- Mi baj?
- Jóóó
reggelt! - hallottam meg Stephanie hangját. Megdöbbentem. Egy addig sosem
látott fiún csimpaszkodva közeledett. Fekete haja tökéletesen belőve, zöld
szeme villogott, ahogy meglátott minket. Cigi lógott a szájában. Bőrkabátjában
és fekete ruháiban úgy festett, mint Sid Vicius (a Sexpistols egykori
basszgitárosa, Sid nem volt egy szép látvány, de ez a srác... :)). De az arca
olyan ismerős volt.
Még csak ez
után jött a meglepetés...
Mark egy
gúnyos vigyort küldött a srác felé.
- Szóval
ideértél... - szólalt meg végül - Ő a bátyám Matthew, illetve egész pontosan az
ikertestvérem, de ő az idősebb...
- Igen, és
okosabb és szebb is vagyok, de ezt mindig elfelejti mondani - Stephanie
csilingelő nevetéssel díjazta a srác humorát.
- Ikrek??-
én még mindig megdöbbenve álltam...
Ja,
kétpetéjűek. - mondta Matt. Áradt belőle valami... félelmetes ...
- Ő a
barátnőm - mutatott be Mark. A hangjában volt valami olyan " ő az
enyém" hangnem. - na, akkor legalább lesz kiről beszélni a suliban. Nem mi
leszünk a vezető hír. - vigyorgott egyet.
- Szóval...
van némi előnyöm is?? - gúnyolódott Matt
- Nem hiszem...
de majd kiderül ... - mosolygott Mark a bátyjára
Négyesben
indultunk be az iskolába. Az épület még régebbinek tűnt ebben a hóesésben.
Kiderült, hogy Matthew is velünk jár pár órára, és együtt is kezdünk aznap.
A tanár
bemutatta az osztálynak, de végig azt éreztem valami szokatlan, furcsa dolgot a
levegőben. Matt nem volt átlagos. De, ha Mattel valami nem oké, akkor nyilván
Markkal sem stimmel valami. Gyorsan megpróbáltam elhessegetni ezt a gondolatot,
de mire a tanítás a végéhez közeledett már esélyem sem volt ezzel foglalkozni.
Páran rájöttek, hogy együtt vagyunk Markkal, és rákattantak a témára. A nap
végén már menekültem a pletykák és kérdések elől. Gyűlöltem, amikor valamiért velem
foglalkoztak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)