Üzenet...

Sziasztok!
Ezzel véget ért a történet... Köszönöm azoknak akik olvasták/olvassák... :) Remélem tetszett...
Nagyon örülnék valami visszajelzésnek :))
Köszönöm...

minden jó, ha jó... de soha nem lesz vége...

Kézen fogva sétáltunk az iskolában...
- az évzáró most kezdődik... elkésünk... - sikította Stephanie, miközben Jake derekát ölelve próbáltak meg a terem felé szaladni... mosolyogtam...
- Ezek soha nem lesznek normálisabbak... - suttogtam Maxim fülébe... - szeretlek...
Válaszul megállt és átölelt... Belefúrtam a fejem a mellkasába, de ő felemelt és megcsókolt... szenvedélyesen... talán, ha nem ő tartott volna még el is esnék... szédítő... magamba szívtam az illatát... tökéletes...
A terembe érve mindenki minket nézett... megszoktam... Max tökéletessége elvarázsolt minden lányt... mosolyogtam... pont olyan mint amikor Mark először belépett a terembe... de most vége az iskolának...
Az évzáró hamar lezajlott... Négyen álltunk szomorúan két sír fölött... Chase és Adam nem élték túl a harcot... feláldozták magukat értem, és én ezért örökké hálás leszek...
Max a karjaiban tartott. Az ágy szélén ült az ölében velem... A csomagjaink útra készen... Steph és Jake már birtokba vették a házat... ők maradnak...
A hajába túrtam miközben megcsókolt...
A repülőn ülve alig vártam, hogy odaérjünk... Los Angeles... pont két vámpírnak való hely...
Az új ház fantasztikus... Tele hatalmas üvegekkel, fehér bútorral és gyönyörű kilátással... és rengeteg lehetőséggel... Mikor megérkeztünk Max a karjaiba kapott és bevitt... mint a friss házasok... gyönyörű volt az egész...
Bár Max karjaiban mindegy volt hol vagyok... boldog voltam...
Várt ránk az örök élet... talán tényleg soha nem lesz vége...
Csak egy dolgot sajnálok... hogy te nem érhetted meg a boldogságomat... Chase... te voltál a legjobb barát... köszönöm neked, hogy mellettem álltál, most már tudom, nélküled meghaltam volna... te mentettél meg a haláltól...

 - (Soha nem lesz) Vége - 

Az igazság (2)

Egy zacskó vért nyomott a kezembe, Stephanie kuncogva távolodott, nem láttam, csak hallottam, mert nem mertem felnézni...
- Kath... nézz rám... - suttogta... de csak megráztam a fejem...
- Rendben... - motyogta... - akkor játszunk... - a szememre kötött egy anyagot... - gyere... segítek - fogta meg a kezem... mint egy áramütés... de jó értelemben...
- Ki vagy te?
- Hát Max... de... elmesélem... mi történt... és talán rájössz magadtól is a végén... A barlang mélyén álltál... - láttam a fejemben a képeket... a barlangtól... mikor Kain eltörte a gerincemet...
Elszívta minden erőmet, de akkor mindent átható fény jelent meg... nem láttam honnan jön... de... a fiúk felől... Megfeszülve himbálóztak és belőlük jött a fény... NEE ... majdnem felsikoltottam...
Szenvedtek... ki akartam lépni ebből a látomásból...
- Ne, Kath, várj... - hallottam Max megnyugtató hangját...
Leestek... a földön... köddé váltak a fényben... és ott... egy alak... szinte vibrál a fénytől... mintha... kettőjükből lépett volna elő...
- Ez... te vagy...
- Igen... hallottam a hangját...
Közben a jelenet a fejemen tovább folytatódott...
Max arcát nem láttam, de azt igen, hogy Kain térden állva könyörög... az életéért... Max pedig villámokat szór... vihart hoz és végül a megtört testnek elharapja a torkát...
Kain halott... ez azt jelenti, hogy... Max... hirtelen a számon éreztem az ajkait...
Ő volt az... Mark és Matt... egyszerre... a tökéletesség...
- Ez hogyan? - kérdeztem miközben lassan lehúzta a szememről a kendőt... A szemeibe néztem... és ott volt minden... vörösen izzó szemei egyszerre voltak Markké és Matté... Ajkai tökéletesek bőre mint a márvány... haja ezüst színű... a szemébe lógott, miközben mosolya minden rosszat elűzött a fejemből...
- Kain megtörte az átkot... az egyik fiúnak meg kellett volna halnia érted... de téged ölt meg... majdnem. Ezért egyesülni tudtak... és belőlük születtem én...
Döbbenten ültem, de lassan összeállt a kép...
Lassan emeltem fel a kezem és kisimítottam a kósza tincset a szeméből... Mosolygott...
Minden helyre állt...

az igazság... (1)

Idegességemben majd szét robbantam... mikor sikerült kinyitnom a szememet... nem volt ott senki. A lakás néma... elmentek...
A fürdőben álltam... a tükörben nem láttam magamat... nem tudtam mi történt... Beálltam a zuhany alá... a lábaim alig bírták... lerogytam... csak a két hercegem járt a fejemben ... mindenütt éreztem őket... az illatukat, a halál szagával keveredve...
A víz folyt rám... a hajamból fekete víz folyt... minden végtagom zúzódásokkal teli és rettenetesen fáj a gerincem, de éreztem, hogy gyógyulok...
Nem tudom mennyi ideje lehettem ott, amikor meghallottam Stephanie hangját...
- Kath!
- Itt vagyok... - suttogtam... a farkaslány fülei azonban remekül működtek... azonnal benyitott és ruhástul ölelt miközben ömlött rá a víz...
- Már azt hittem... soha nem térsz magadhoz...
- Igen én is ... bocs - takarta el a maradék szemét Jake...
Meredten néztem magam elé... hát tényleg nincsenek itt... Mark és Matt... eltűntek... Stephanie segített felöltözni, és közben végig vészjóslóan mosolygott...
- Hatalmas meglepetésünk van... - vihogott Jake...
- De nem mondhatunk semmit... - csitította Steph, miközben egy pulóverbe csúsztatta a karjaimat... sziszegtem a fájdalomtól, de nem érdekelt... semmi... a meglepetés sem...
De nem mertem megkérdezni, hogy mi történt... még nem...
- Jake, Steph átveszem a terepet... - hallottam a hangot... Max hangját... Nem mertem rá nézni...

Van élet a halál után?

Nem, nem halhattam meg... hallottam egy új hangot... Kain könyörgését... az életéért... és valami földöntúli, gyönyörű hangot... amit addig soha... Megpróbáltam kinyitni a szememet, de nem ment...
Karok ölelnek... hosszan... Valaki felemel... Stephanie zokogását hallom és Jake nyugtató szavait...
Puhaságban fekszem... de a karok továbbra sem eresztenek... a hang... a csodás hang ölelget... látni akarom...
Mindkét hercegem illatát éreztem, de most valahogy más volt... a halállal keveredett...
Halott vagyok? Nem... nem lehet... még látnom kell...
- Kain halott - hallottam a földöntúli hangot... - de Kath nem tér magához...
- Talán vérre lenne szüksége... - hallottam Stephanie-t ... - Max... ugye, magához fog térni?
Max... hát így hívják... Segítsééég... üvöltöttem bezárva a saját testem fogságába...
- igen... csak lassan nagyon súlyosak a sérülései és most nagyon nehezen gyógyul...
Mintha Mark okoskodna... de ők vajon hol lehetnek... remélem nem... éreztem hogy melegség folyik az arcomon...
Vér... sírtam...
- Max... nézd! - Steph forró ujja az arcomhoz ért... éreztem... szóval tényleg nem fogok meghalni...
Próbáltam mozogni, de nem ment...
még nagyon sokáig nem... A hangokat sokszor hallottam, Stephanie jött Jake-el... Aztán az ismeretlen ismerős... Maxim...
De a hercegeim nem...

A háborús hős...

A döntésem szerencsés volt... Kain döbbenten állt előttem...
- Akkor legyen... essünk túl... ezen... - mutattam a ruhára...- inkább én mint ők...- vércseppek folytak az arcomon... most éreztem ezt először sírásnak... fájt a szívem...
- Milyen megható a feláldozásod... ne sírj Kathleen... még várunk... én élvezem a harcot, a hercegeiddel. - nevetett ... közben egyik ujjával letörölt egy cseppet az arcomról és lenyalta azt... - milyen finom...
Közelebb hajolt, éreztem, hogy belém harap, de ezúttal, csak táplálkozott... rossz volt, mintha megrontott volna...
A fejem sajgott, szédültem... és elájultam...
Mikor magamhoz tértem ismerős helyen voltam. A jégbarlang fogságában... a falból lógó láncok jégből voltak, akár csak a karomon lévő bilincs... a láncok fogva tartottak... nem volt tervem... ezúttal... ötletem sem volt. Jake, Chase és Stephanie szintén ott feküdtek láncokkal... Adam állt az ajtóban... szinte éreztem a szagot, a halál szagát... már nem élt, csak egy életre keltett test volt...
Felültem... hol lehet Matt és Mark? Már a legrosszabbra gondoltam...
Napok teltek el és én nem éreztem semmit... csak ürességet... Chase és Jake közben magukhoz tértek, de nem szóltam hozzájuk... nem válaszoltam, képtelen voltam... elvesztettem őket... és ez csakis az én hibám...
A fejemet a térdeimen pihentettem... Vér folyt végig a bőrömön...
Egy hang szólalt meg a fejemben... - Itt az idő - Kain volt... Adam azonnal felém lépett, mire az addig alvó Stephanie leszakítva láncait támadásba lendült... szerelme testét marcangolta...
- Fuss Kath ... - nézett rám Jake... - keresd meg őket...
Eltörtem a láncot - addig mozdulni sem bírtam - és rohanni kezdtem... emlékeztem az oszlopok számára... 200... 201... 202...
Megálltam... Kain hangját hallottam, beszélt valakihez...
- meg fogtok halni, én nem bánom... akár mind a ketten... elterveztem...végignézitek ahogy elveszem Kath erejét... utána odadobom nektek... és éhségetek majd elborítja az agyatokat... meg fogjátok ölni.... aztán egymást gyilkoljátok majd meg....
A számra tapasztotta a kezét valaki... odanéztem, Chase volt az...
- Mentsük meg a hercegeidet... - nézett rám régi barátként... bólintottam... a kezem remegett, de éreztem, hogy a terembe lépve visszatér az erőm... Tekintetemet Kain halántékába vájtam és egy jeges, villámgömböt hajítottam felé... talált... Mark és Matt döbbenten néztek... fejjel lefelé lógtak összekötözve a plafonról... Chase Kain felé rohant és rávetette magát... harapásai legyengítették Kaint, de ez nem volt elég... levetette magáról... a fiú hangos puffanással érkezett a falnak... nem állt fel többé... halott volt...
A következő támadás engem ért... Kain előttem állt kezeit a torkomon tartva... éreztem hogy eltöri a nyakamat... a gerincem mentén elzsibbadt a testem. A két vámpír lógva őrjöngött... nem veszíthettek el... Fény... mintha az egész barlangot átjárná a fény...
Talán meghaltam...

Új tudás...

A szeme visszanyerte eredeti állapotát... végre láttam, de nem hittem a szememnek. Újra a házban voltunk, ahol Kain lakott. Adam állt előttem teljes életnagyságban, egy vértasakkal a kezében. Elvettem tőle, de közben figyeltem minden mozdulatát... egy halott áll előttem...
- Csak nem megdöbbentél Kathleen? - kérdezte Kain mögöttem cinikus nevetéssel...
- kicsit... - de te is megfogsz... gondoltam és már neki is álltam keresni a kapcsolatot Markkal és Mattel... óvatosnak kell lennem, nehogy Kain gyanút fogjon.
Amíg a vért ittam alaposan felmértem a terepet... nem jött válasz, nem értem el egyik hercegemet sem... Egy új esküvői ruhán akadt meg a szemem... ez már beteges...
- Nos, Adam... kérlek kísérd a vendégemet a szobájába... és öltözzön át.
- Ahogy akarod...
A fiú karon ragadott, megfogta a ruhát és az emeletre kezdett tuszkolni.
- Adam, térj magadhoz... - próbálkoztam, miközben elfordulni sem volt hajlandó, amíg öltöztem.... - mit tett veled Kain?
- Felkeltett... és vezet engem... ő a mesterem....
- És Stephanie? - meredtem rá...
- nem tudom miről beszélsz... nem ismerek semmilyen Stephaniet... - gombócot éreztem a torkomban és legszívesebben felpofoztam volna... Felvettem a hülye ruhát...
- szép vagy - hallottam Kain hanjgát....
- hát megköszönném, de mit sem számít nekem a véleményed... gyűlöllek... nem tudom mit akarsz pontosan... de legyünk túl rajta... mert különben itt helyben megöllek... - villantottam rá szemeimet... de csak gonosz mosolyra húzódott a szája...
Lefagyott egy pillanatra, amikor kerekek csikorgását lehetett hallani...
- Itt vagyunk - hallottam a fejemben Mark hangját... megnyugtatott...
- Hát nem érted? Nem menekülhetsz... amíg egyikük él, nem lesz vége... - vihogott Kain miközben egy fekete lyukban köddé vált... Adam pedig holtan esett össze... ismét...
Kain mondata még a fejemben visszhangzott és az utolsó pillanatban... beléptem utána a záródó lyukba...