minden jó, ha jó... de soha nem lesz vége...

Kézen fogva sétáltunk az iskolában...
- az évzáró most kezdődik... elkésünk... - sikította Stephanie, miközben Jake derekát ölelve próbáltak meg a terem felé szaladni... mosolyogtam...
- Ezek soha nem lesznek normálisabbak... - suttogtam Maxim fülébe... - szeretlek...
Válaszul megállt és átölelt... Belefúrtam a fejem a mellkasába, de ő felemelt és megcsókolt... szenvedélyesen... talán, ha nem ő tartott volna még el is esnék... szédítő... magamba szívtam az illatát... tökéletes...
A terembe érve mindenki minket nézett... megszoktam... Max tökéletessége elvarázsolt minden lányt... mosolyogtam... pont olyan mint amikor Mark először belépett a terembe... de most vége az iskolának...
Az évzáró hamar lezajlott... Négyen álltunk szomorúan két sír fölött... Chase és Adam nem élték túl a harcot... feláldozták magukat értem, és én ezért örökké hálás leszek...
Max a karjaiban tartott. Az ágy szélén ült az ölében velem... A csomagjaink útra készen... Steph és Jake már birtokba vették a házat... ők maradnak...
A hajába túrtam miközben megcsókolt...
A repülőn ülve alig vártam, hogy odaérjünk... Los Angeles... pont két vámpírnak való hely...
Az új ház fantasztikus... Tele hatalmas üvegekkel, fehér bútorral és gyönyörű kilátással... és rengeteg lehetőséggel... Mikor megérkeztünk Max a karjaiba kapott és bevitt... mint a friss házasok... gyönyörű volt az egész...
Bár Max karjaiban mindegy volt hol vagyok... boldog voltam...
Várt ránk az örök élet... talán tényleg soha nem lesz vége...
Csak egy dolgot sajnálok... hogy te nem érhetted meg a boldogságomat... Chase... te voltál a legjobb barát... köszönöm neked, hogy mellettem álltál, most már tudom, nélküled meghaltam volna... te mentettél meg a haláltól...

 - (Soha nem lesz) Vége - 

Az igazság (2)

Egy zacskó vért nyomott a kezembe, Stephanie kuncogva távolodott, nem láttam, csak hallottam, mert nem mertem felnézni...
- Kath... nézz rám... - suttogta... de csak megráztam a fejem...
- Rendben... - motyogta... - akkor játszunk... - a szememre kötött egy anyagot... - gyere... segítek - fogta meg a kezem... mint egy áramütés... de jó értelemben...
- Ki vagy te?
- Hát Max... de... elmesélem... mi történt... és talán rájössz magadtól is a végén... A barlang mélyén álltál... - láttam a fejemben a képeket... a barlangtól... mikor Kain eltörte a gerincemet...
Elszívta minden erőmet, de akkor mindent átható fény jelent meg... nem láttam honnan jön... de... a fiúk felől... Megfeszülve himbálóztak és belőlük jött a fény... NEE ... majdnem felsikoltottam...
Szenvedtek... ki akartam lépni ebből a látomásból...
- Ne, Kath, várj... - hallottam Max megnyugtató hangját...
Leestek... a földön... köddé váltak a fényben... és ott... egy alak... szinte vibrál a fénytől... mintha... kettőjükből lépett volna elő...
- Ez... te vagy...
- Igen... hallottam a hangját...
Közben a jelenet a fejemen tovább folytatódott...
Max arcát nem láttam, de azt igen, hogy Kain térden állva könyörög... az életéért... Max pedig villámokat szór... vihart hoz és végül a megtört testnek elharapja a torkát...
Kain halott... ez azt jelenti, hogy... Max... hirtelen a számon éreztem az ajkait...
Ő volt az... Mark és Matt... egyszerre... a tökéletesség...
- Ez hogyan? - kérdeztem miközben lassan lehúzta a szememről a kendőt... A szemeibe néztem... és ott volt minden... vörösen izzó szemei egyszerre voltak Markké és Matté... Ajkai tökéletesek bőre mint a márvány... haja ezüst színű... a szemébe lógott, miközben mosolya minden rosszat elűzött a fejemből...
- Kain megtörte az átkot... az egyik fiúnak meg kellett volna halnia érted... de téged ölt meg... majdnem. Ezért egyesülni tudtak... és belőlük születtem én...
Döbbenten ültem, de lassan összeállt a kép...
Lassan emeltem fel a kezem és kisimítottam a kósza tincset a szeméből... Mosolygott...
Minden helyre állt...

Új tudás...

A szeme visszanyerte eredeti állapotát... végre láttam, de nem hittem a szememnek. Újra a házban voltunk, ahol Kain lakott. Adam állt előttem teljes életnagyságban, egy vértasakkal a kezében. Elvettem tőle, de közben figyeltem minden mozdulatát... egy halott áll előttem...
- Csak nem megdöbbentél Kathleen? - kérdezte Kain mögöttem cinikus nevetéssel...
- kicsit... - de te is megfogsz... gondoltam és már neki is álltam keresni a kapcsolatot Markkal és Mattel... óvatosnak kell lennem, nehogy Kain gyanút fogjon.
Amíg a vért ittam alaposan felmértem a terepet... nem jött válasz, nem értem el egyik hercegemet sem... Egy új esküvői ruhán akadt meg a szemem... ez már beteges...
- Nos, Adam... kérlek kísérd a vendégemet a szobájába... és öltözzön át.
- Ahogy akarod...
A fiú karon ragadott, megfogta a ruhát és az emeletre kezdett tuszkolni.
- Adam, térj magadhoz... - próbálkoztam, miközben elfordulni sem volt hajlandó, amíg öltöztem.... - mit tett veled Kain?
- Felkeltett... és vezet engem... ő a mesterem....
- És Stephanie? - meredtem rá...
- nem tudom miről beszélsz... nem ismerek semmilyen Stephaniet... - gombócot éreztem a torkomban és legszívesebben felpofoztam volna... Felvettem a hülye ruhát...
- szép vagy - hallottam Kain hanjgát....
- hát megköszönném, de mit sem számít nekem a véleményed... gyűlöllek... nem tudom mit akarsz pontosan... de legyünk túl rajta... mert különben itt helyben megöllek... - villantottam rá szemeimet... de csak gonosz mosolyra húzódott a szája...
Lefagyott egy pillanatra, amikor kerekek csikorgását lehetett hallani...
- Itt vagyunk - hallottam a fejemben Mark hangját... megnyugtatott...
- Hát nem érted? Nem menekülhetsz... amíg egyikük él, nem lesz vége... - vihogott Kain miközben egy fekete lyukban köddé vált... Adam pedig holtan esett össze... ismét...
Kain mondata még a fejemben visszhangzott és az utolsó pillanatban... beléptem utána a záródó lyukba...

Jövevény... féltékenység?

Chase mögöttem állt... Matt századszorra futott neki, hogy, legközelebb kérjem el az autót és mennyire aggódott... és Mark is aggódik... és ne zárjam el az elmémet... soha többet előlük...
- Én... sajnálom... - néztem rá szomorkásan... - de gondolkoznom kellett...
- És beállítasz egy vámpírral? - bökött Chase felé Mark - honnan szedted?
- ő... Chase... egy nagyon régi barátom... - éreztem, hogy lebuktattam magam...
Mark és Matt egyszerre támadták az emlékeimet az agyamban...
- Nem tehettél ilyet... - Matt a csókra... Mark pedig az átváltoztatásra... reagálták ugyanazt...
- Én sajnálom... de ... nézzétek végig... - teljesen megnyitottam az emlékeimet... a Jake elleni támadástól kezdve...
Mindketten csendesen járkáltak miközben az agyamban turkáltak... Matt jött oda... Felkapott, a konyhapultra ültetett és a számra tapasztotta sajátját... Mark is megenyhült... éreztem rajta... az agya már máshol járt... kívánta az érintésemet és engedte, hogy lássam, mire gondol... Elpirultam...
- hát... Chase - nyújtott egy vértasakot felé - üdvözlünk a családban...
- köszönöm... Kath sokat mesélt rólatok... - mosolygott...
- Tudjuk... - vihogott Matt.... - tudod, hármunk között... telepatikus kapcsolat van... ha hagyja a kisasszony... belelátunk a fejébe...- kopogtatta meg finoman a koponyámat...
Ezt nem kellett volna... láttam Chase szemében, hogy nem érti, neki miért nem adtam ilyen hatalmat...Matt szándékosan froclizta... egy új érzést éreztem áradni belőle... féltékeny volt Chasere.
- Megmutatom a szobádat... - törte meg a csöndet Mark
Kettesben maradtunk...
- Matt én... sajnálom, de nem értelek... Tudnod kéne, hogy.... Ti ketten jelentetek nekem mindent...
Leugrottam a pultról...
- Te pedig nekünk... csak... attól még... az érzéseim fölött nincs hatalmam... - nyögte... a kezei közé fogta a fejemet és megcsókolt... - ő pedig még egy új jövevény... nem ismerem és nem bízok meg benne...
- Én igen... - suttogtam a szájába... miközben újra megcsókolt...

... döntések és életek

Mellettem aludtál, könyörögtél nekem, és én nem mondtam többé nemet, csak időt kértem... a hajad az arcodat takarta...
Most kéne megszöknöm... tudtam, hogy mire vágysz, de tudtam azt is hogy nem kellene megtennem... Kimásztam az ablakon és a kórház felé rohantam... az emberek nem láttak... olyan sebességgel...
Mikor visszaértem ébren voltál...
- azt hittem elmentél... - nyögted könnyes szemmel...
- nem fogsz tudni sírni... - közöltem ridegen... - ha megteszem... el fognak tűnni a könnyeid...
- szerencsére... - mosolyogtál...
Ez megrettentett, a hűtő tartalmát a kukába söpörtem és telepakoltam a hátizsákomból vértasakokkal a hűtőt... egyet pedig a kezedbe adtam...
- ezt idd meg... felerősít... - fintorogtál...
- nem lesz vele bajod.. pár óra múlva...
Mikor az utolsó kortyot is lenyelted... hozzád hajoltam... és megcsókoltam forró ajkaidat...
- csak hogy emlékezzek rád... - emberként...
- én nem akarok emlékezni magamra...
A szemem már az ütőeredet kereste... megvan... ahogy megharaptalak... patakokban folyni kezdett a vér a szememből... nem tudtam sírni...
Szenvedtél... borzalmas volt végignézni... de hamar véget ért... talán hamarabb mint nálam...
A múltbéli sérülések eltűntek rólad... a kés nyoma, amit beléd vágtak, mert nagy a szád... emlékszel még? többször felszakadt ez a sebed... de már nem kell félned... erős vagy... és halhatatlan...
Megpróbáltam a fejedbe férkőzni, de nem ment... aztán rájöttem... te csak vámpír lettél... de varázshatalmad... az nincs...
Három nappal később...
A vonat út túl hosszú volt veled... utálok veled utazni... mindig mindenki bámul... most meg aztán...
Fekete haj, kék szem... modell arc... ez voltál te... maga a tökéletesség... de nekem nem kell... Mark és Matt érintésére vágytam...
- Hiányoznak? - kérdezted váratlanul, mintha mégis a fejembe látnál...
- Igen... ők már... az életem... - feleltem...
Az állomástól nem messze állt az autó, pont ahol hagytam... a kulcsot lebegtettem...
- Na ne... ez egy... - döbbenten álltál Matt fekete sportkocsija előtt...
- nem tudom... mi ez.. csak azt, hogy nagyon ki fogok kapni... amiért elhoztam...
Rettenetesen féltem, nehogy valami baj történjen... de most már velünk volt még egy vámpír...
Ahogy a ház felé hajtottunk... újra esni kezdett a hó...

... merre jársz?

Nem akartam gondolkozni... azok után, Jake- et szemen szúrtam és kis híjján felrobbantottam a házat... Ájultan estem össze... és mikor felkeltem... mindenre tisztán emlékeztem...
Eszembe jutottál... vajon mit csinálhatsz... ki visz neked ennivalót? Mark és Matt elmentek a kórházba Jake-el és vérért... Stephanie, pedig vadászott... egyedül voltam... döntöttem.
Nem láttam magam az ablakban... hát igen... most itt vagyok... és feléd igyekszem... 18 évesen... (egy év telt el) menekülök... vagy csak tudni akarom, hogy hogy vagy... mindegy, hogy mivel hitegetem magam... Valójában, Mark és Matt elől menekültem... nem akartam, hogy valami bajuk essen... és tudtam, hogy Kain előbb vagy utóbb... ellenük fordítana...
- Ki vagy? - kiabáltál ki, ahelyett hogy ajtót nyitottál volna...
- Egy régi ismerős... - dünnyögtem...
Takaró köréd csavarva... Lefogytál, még jobban, ha ez lehetséges... mosolyogva néztél a szemeimbe...
- Cigizzünk? - kérdeztem elé tartva a dobozt... behúzta az ajtót, é leült a teraszra...
- Mi történt veled Kath? Eltűnt a múzsám... és most itt vagy... de mintha... nem te lennél...
- Csak... ne kérdezgess még... megígérem, hogy elmondok mindet, ha itt maradhatok pár napig...
- Ez nem volt kérdés... - Fekete hosszú hajadat kisöpörted a szemedből és rám néztél... - de mindent el kell mondanod, mert nagyon titokzatos vagy... és... nagyon szép lettél...
- Hiányoztam?
Mélyet slukkolt a cigijéből...
- Majdnem beleőrültem... aztán rájöttem, hogy önző vagyok... ha könyörögve megkérlek, hogy gyere vissza...
- Lehet, hogy jobb lett volna, bár akkor...- elhallgattam...
- Na most már ne hagyd abba... mindent tudni akarok... - nézett rám komolyan...
- Menjünk be...
A ház változatlan volt, leültem a matracra, amit ágynak neveztél... Mellém heveredtél és mint a kisgyerek az esti mesét... úgy vártad a történetemet...
Mindent elmondtam... magányos voltál... megbíztam benned...
Döbbent arccal ülve néztél...
- Megmutatod? - szólaltál meg végül... azt hittem már sokkot kapsz...
- Mit...? - néztem rád felhúzott szemöldökkel
A szám felé mutattál... megvillantottam szemfogaimat feléd...
Az ujjaidat végighúztad a számon, lassan, finoman... a fogamhoz értél.. és rögtön éreztem  a véred ízét... csábított, de inkább eltoltam a kezedet a számtól...
- kösd be... - parancsoltam... nagyon irritált...
- nem fogok átváltozni? - vihorásztál...
- nem, ez még nem olyan harapás.. - vicsorogtam rád...
Miután bekötötted az ujjad, visszaültél... és sokáig csak a tv-t bámultuk...
- ez a Kain... téged keres... és te idejöttél... Kath, én félek.. tudod, én nem vagyok halhatatlan...
- elmenjek?
- ne... azt akarom... ami neked van... - néztél rám nagyon komolyan...
- nem... - ráztam a fejem és már indultam is a kijárat felé... - mekkora hülye vagyok... - átkoztam magam...
- NE... - üvöltöttél rám - nézz rám... itt állok, egyedül, magányosan, életem és pénzem nincs... nem vagyok embernek való - sírtál... - és most, hogy tudom, hogy van másik oldal... tudom, hogy ott a helyem...
- Kérlek...
- nem... én kérlek... - utána segíthetek nektek...

A jó fiú...

Jake az ágyon fetrengett... Éhes volt, de mi nem ettünk, úgyhogy kénytelen volt szenvedni még egy kicsit... Stephanie vállalta, hogy elmegy boltba.
- Helló... - köszöntem rá, ahogy elhaladtam az ajtaja előtt...
- Várj, Kath... el akarok mondani... valamit... - a fogát csikorgatta...
Visszaléptem, de megálltam az ajtóban... nem bíztam benne...
- Tessék... mondhatod...
- Ami Kaint illeti... ő egyike azon vámpíroknak, akik képesek... befolyásolni az olyan gyenge elmét mint az enyém... tudod én... nem tudtam miket teszek... akkor tértem magamhoz amikor te... megcsókoltál... Emlékszem... mindenre... A múltamból... Előtte egy elveszett srác voltam kiközösítve és mindig eltaposva - egyembe jutott hatalmas féreg alakja... nehéz volt hinnem neki - de jött Kain... a barátom lett, mindig felnéztem rá. Aztán elvette a tudatomat... de egy dolgot tudok. Addig nem nyugszik amíg az övé nem leszel. És a kutya nála van... van egy ház, a folyón túl, ott élt Kain mielőtt... a barlang nem lett az otthona... talán ott megtaláljátok, de szeretnék... segíteni....
- Tudod Jake... te egészen jó fiú lennél... de még nem tudok bízni benned... és én vagyok a legkevesebb... de azért köszönöm. Stephanie nemsokára visszaér, tudsz enni, fürdeni, utána pedig... megkeressük a házat... sokat segítettél...
Bólintott...
- Szeretlek - hallottam a fejemben Matt hangját...
- Én is... - kontrázott Mark...
- Én is szeretlek titeket ... - sugalltam feléjük...
A konyhapulton ülve cigiztem... ez valamiféle szokássá vált... a fiúk az asztalnál ültek, Jake jelent meg... kapucnis szürke pulóverben, farmerben és mezítláb... észte sem vettem, hogy nincs cipője...
- Nem fázik a lábad haver? - kérdezte Matt... megint a fejemben járt...
- Nem... tudod én... nem érzek hőt... de segítenék... megmutatom a házat...
Stephanie felkapta a fejét... hosszasan bámulta a jelentéktelen fiút...
- Köszönöm... - suttogta...

Pár nap békesség...

Matt karjaiban feküdtem, Mark elment a kórházba, hogy feltöltse a vérkészletünket... Matthew a hajammal játszott... közben a köztünk lévő telepatikus kapcsolatot próbálgattuk... a barlangban tett újabb látogatás óta szinte folyamatosan így kommunikáltunk, hogy erősítsük a kapcsolatot...
- szeretlek ... - hallottam a fejemben Matt hangját...
- én is szeretlek... - hallottam Markot, aki abban a pillanatban lépett be... Röhögésben törtünk ki, mire Matt felhúzta az orrát...
- mindig elrontasz mindent... - vágta a testvére arcába, de közben már ő is mosolyra húzta a száját... egy puszit nyomtam a homlokára, felálltam Markhoz szaladtam aki átölelt és megcsókolt...
Napok óta semmi sem történt... Mark próbálta megtanítani, hogy használhatom a természeti erőket, Matt pedig arra tanított, hogy hogyan kell szembenézni a félelmeimmel... minden jól ment... amíg egy nap...
Kopogtak...
- Steph! - nyitottam ajtót a lihegő lánynak...
- Adam eltünt... - rontott be - elragadta valami... sötét...
- Kain... - vágtuk rá mind a hárman...
Azonnal elindultunk, de nem sok sikerrel jártunk... a barlang teljesen üres volt... csak Jake holttestét találtuk ott megfagyva... Matt kiemelte a jégből és kirántotta belőle a jégcsapot... mire az hörgő hangot adott és lassan magához tért...
- Kath... - nyögte - sajnálom... - vért köhögött, de kezdett magához térni... Mikor meglátott minket, hátrahőkölt...
- Mit akartok? - sziszegte... - Te megöltél... - mutatott rám...
- Nagyon... sajnálom, de nem volt más választásom...
- Segítesz nekünk, Jake? - nézett rá nagyon komolyan Mark... a kezében a véres jégcsappal, amit elvett a testvérétől...
- Azt hiszem... nincs sok választásom...

Költözés pt1

A nap sugarai elérték a fák tetejét... ma halandók voltunk... Adam ottmaradt a sírnál, de nekünk menni kellett... ha Stephanie átváltozik, akkor pláne nincs halandónak keresnivalója a közelében...
A ház pincéjében lévő ablaktalan szobába mentünk... be volt rendezve rendesen... egy ágy és egy kanapé volt a szobában le is dőltem a kanapéra, de Mark az ölébe vett és az ágyra vitt... közben csókokkal árasztotta el védtelen ajkaimat...
- Az Matt helye... - mosolygott bele a számba - bár tuti nem bánná, ha ott találna, mikor lejön... de most az enyém vagy... - beletúrtam hófehér hajába. Rám villantotta kék szemeit... szerelmes voltam... Tudom, hogy ez furcsa, és erkölcstelen, de Matthew és Mark olyanok voltak, mint a ketté vált tökéletesség...
Mark az ágyon feküdt mellettem. Cirógatta az oldalamat. Az arcomat a mellkasába fúrtam, olyan fáradt voltam mint talán életemben soha... nem tudtam miért, majd meg kell kérdeznem... de most... álomba merültem...
Még hallottam, hogy Matt a heverőre puffan... és Mark ráförmed, hogy hagyjon aludni...mikor magamhoz tértem, nem tudtam, hogy mennyi lehet az idő, de még ember voltam... Mark édesen szuszogott mellettem, Matt pedig a kanapéról lelógva játszott a telefonjával...
Odasuttogtam egy jó reggelt-et. Mire mosolyogva felemelte a fejét és intett, hogy másszak ki testvére mellől.
Leültem mellé a kanapéra, de ő felállt és magával húzott az emeletre.
- hagyjuk, hogy a főnök aludjon - nevetgélt saját viccén...
- miért voltam olyan fáradt? - kérdeztem, miközben egy vértasakot nyomott a kezembe és ő is magáévá tett egyet, halandóként is vért ittunk... ez erősített minket...
- Tudod - ült le velem szemben - amíg nincs nap... addig nem alszunk és halhatatlanok vagyunk - közben kacsintott egyet... - de amikor a nap kisüt és halandóak leszünk az addigi alvás hiányát... be kell pótolni... tudod, mintha nem aludtál volna mondjuk 3-4 napig... utána alszol 1 napig.
- Értem... és mi van, ha nem alszunk?
- semmi... amíg ember vagy, ez tarthat pár napig is... addig hulla fáradt vagy... de ahogy visszaváltozol, ez elmúlik - mosolygott miközben nagyot kortyolt a zacskóból... - vannak akik csak biztonságos helyet keresnek, hogy ne támadhassák meg őket emberként... hiszen, nem mindenkinek van olyan ereje, mint nekünk... főleg neked...
Mark rohant fel a lépcsőn... még emberek voltunk... ezért zihált...
- Stephanie... átváltozott és errefelé tartanak... Adam legyengült a vérveszteségtől... próbál hatni a lányra, de nem tudja féken tartani sokáig...

Kezdődik...

A következő napok lassan teltek, csak azt vártuk, hogy a farkas felébredjen és elmondja amit tud.
- El kell mennem a közeli kórházba vérért, nincs kedved velem jönni? - kérdezte Mark.
- De, persze, mehetünk. - a kórház felé menet jutott eszembe, hogy nem voltunk kettesben mióta együtt laktunk.
- Mark én... tudod sajnálom, ahogy ez alakult...
- Még nincs veszve semmi. - mosolygott kacéran. Lefékezett odahajolt és a számra tapasztotta ajkait. Nyelve utat tört magának a számba... szenvedélyesebb volt mint bármikor előtte. Majd visszahúzódott az ülésébe és tovább hajtott...
- Megbeszéltük Matthewval, vállaljuk a kockázatot. Mind a ketten... veled akarunk lenni. És nem kényszeríthetjük, hogy válassz, nálunk... vagyis a vámpírok kultúrájában, ezzel nincs semmi... probléma. - az agyam kizárta az információáradatot... csak azt szűrtem le, hogy őket nem zavarja a poligámia... - szóval, csak rajtad áll, hogy ezt el tudod e fogadni... - könnyek szöktek a szemembe... undorítónak tartottam magam, de igen is ezt akartam...
- Gondolkoznom kell Mark... - bólintott... Az út többi részében csöndesen ültünk. Visszafelé azonban megállt az erdő szélén. Kiszálltunk. Karjai körém fonódtak, szája újra csókra hívogatott és én nem ellenkeztem.
A semmiből tűnt fel egy hatalmas fekete-lyuk. Csak a robbanásra emlékszem és, hogy valami kiragad Mark karjaiból. Mikor ránéztem... holtan feküdt... az autó motorháztetejére hajította a robbanás ereje... Elájultam...

A gonosz?

Rettenetesen fáradt voltam, nem tudom, mikor aludtam utoljára... A konyhapulton ültem, és azon gondolkoztam, hogy hogyan történik ennyi minden egyszerre az emberrel... Stephanie halkan hüppögött, Adam még mindig farkas alakban szuszogva aludt. Matt és Mark elvonultak valami titkos helyre, ugyanis kisütött a nap. Ebben a városban ez ritkán fordult elő, pláne télen, de most megtörtént. Nem ártott nekik a nap, a hiedelemmel ellentétben, de ilyenkor halandóvá váltak, arra a kis időre, és aludniuk kellett... elfáradt a szervezetük...
A kávéfőző kotyogni kezdett mellettem, odahajoltam lekapcsolni, rágyújtottam és Stephanie-t figyeltem.
- kérsz kávét? - mosolyogtam rá
- igen, azt hiszem, az most jól esne. - A farkas feje alá tett egy párnát, ő pedig felállt és mellém sétált. A kezébe adtam a bögrét.
- Kath, te hogy tudod ezt ilyen jól kezelni?
- én... Steph, én... boszorkány féleség vagyok... bár csak mostanában tudtam meg, de valószínűleg... ezért máshogy kezelem, mint te...
- remek... - éreztem a hangján, valamiféle csalódottságot. - mindenki különleges itt... mi ez a hely? Valami démon szálló?
- Steph, én nem akartam ilyen lenni, ahogy a fiúk sem jókedvükben választották ezt az életet... de egy biztos, oka van annak, hogy mind itt vagyunk...
- Mire gondolsz?
- Szerintem most már úgysem fogsz jobban meglepődni... de egy... Démon, valamiféle vámpír isten akar engem... elkapni
- úgy érted, megölni?
- Nem tudom... ő a gonosz... azt hiszem...

A tékozló...

Miután összepakoltam Stephanie cuccait, a kocsiban ültünk és pillanatok alatt otthon voltunk. Mark az ajtóban várt minket, az alvó Stephaniet az ölébe kapta és lefektette az egyik szobában...
- Tehát a srác egy vérfarkas... ez azért durva... - motyogta
Elnevettem magam...
- Vámpír vagy és egy vérfarkas létezése megdöbbent?
- Nem... az döbbentett meg, hogy a vérfarkas falkában él... ő pedig egyedül volt és egy lánnyal... a farkasfiú... szereti a barátnődet, mert ha nem így lenne, már rég megölte volna...
- Ez így van... - suttogta mögülem Stephanie... felébredt. - az igazság az, hogy tudtam róla, hogy valamit nem mond el nekem...ezért utánajártam... amikor te megjelentél - mutatott rám - irtó ideges lett... valami szagról beszélt és elmondta nekem, hogy a barátaid... vámpírok... és bántani fognak téged, ezért meg kell hogy védjük... aztán a moziból hazafelé összevesztünk... ingerült volt. Mikor ideértünk minden csodásan alakult... épp készültünk... - elpirult - de ő ... hirtelen átváltozott... nem volt ideje semmire, mert rögtön betörtél... nem tudom, hogy most mit gondoljak... ő egy kutya... - zokogott... sokkos állapotban volt...
- Ugyan megtámadta Matthew-t... - húztam fel a szemöldökömet... - de meg kell keresnünk...
- Téged akart megvédeni, azt gondolja, hogy veszélyben vagy... - motyogta Mark...
Hárman három kocsival indultunk neki... Stephanie otthon maradt, elaludt.
Matt fél óra múlva hívott...
- Kifogyott a benzinem... ments meg légyszi... - annyira nevetni kezdtem, hogy meg kellett állnom.
Mikor odaértem a kocsi mellett ácsorgott... Együtt mentünk tovább. Az erdő széléhez értünk amikor megláttam a bokorban a farkast... Kinyitottam a hátsó ajtót, és odaszóltam...
- Hé Adam... nem kell egy fuvar? - csak reméltem, hogy nem fog megenni... az állat felém fordult, Matt lassan kiszállt... elkezdett felénk rohanni, beugrott a hátsó ülésre és ott elaludt, vagy elájult, vagy nem tudom... Testét véres foltok borították... szőre koszos és tépett volt...
- szerintem megtámadták...- szólalt meg végül Mark... miután összeszedtük Adam-et... Matt becipelte. A kandalló elé fektette. Amikor Stephani megpillantotta elrohant, majd visszatért egy ronggyal és egy lavórral. Letisztította a farkast. Mikor elkészült az ölébe vette a hatalmas állat fejét és simogatta...

A döbbenet...

Napok teltek el, mióta elköltöztem... A ház hatalmas volt, el tudtam kerülni a két fút, de nem halogathattam a végtelenségig a döntést... valaminek történnie kell...
A tükör előtt álltam és bámultam magamat, egyszer csak valaki megszólalt mögöttem... de a tükörben nem láttam semmit...
- Mikor ettél utoljára? - kérdezte Matt...
- Nem tudom, nem vagyok éhes...
- Mi lenne, ha elvinnélek enni? - mosolygott rám.
- Rendben, csak átöltözök...
A szobában készülődtem. Nem öltöztem ki, csak felkaptam egy farmert és egy fekete trikót... a hajamat lazán összefogtam... és a tükörbe néztem... mint egy hulla, olyan fehér voltam.
Matt bekopogott...
- Mehetünk? - kérdezte az ajtó túloldaláról...
Kinyitottam az ajtót, ott állt... szívdöglesztő volt... haja tökéletesen belőve állt, fekete ing és fekete farmer volt rajta... zöld szemei villogtak...
- Menjünk - suttogtam, miután visszatért a levegő a tüdőmbe... mosolyogtam
A kocsiban feszülten ücsörögtem mellette, a helyzet nagyon furcsa volt... talán, ha akkor Mark nem jön haza... már rég együtt lennénk, de így, mind a kettőjüket egyformán szerettem és ez az állapot nem volt normális... megőrültem?
Az étteremben már nem voltunk olyan feszültek. Egymással szemben ültünk, csak én ettem...
Sokáig csak beszélgettünk, majd egyszer csak feszültséget és sötétséget éreztem... megborzongtam. A bejárat felé néztem és lefagytam. Matt észrevette és ő is odanézett... Az ajtón belépett Stephanie és Adam. Mosolyogva léptek oda hozzánk...
- Örülök, hogy találkoztunk, ha már így alakult, vacsi után nincs kedvetek velünk jönni moziba? - kérdezte Adam, közben Matt arcába bámult... aki nyájasan igent mondott a kicsit sem kedves invitálásra...
Így miután befejezte mindenki az evést, Matt kocsijával négyesben indultunk moziba...
- Arra gondoltam, hogy nézzük meg azt az új vámpíros filmet... a csajoknak biztos tetszene... - szólalt meg Adam Mattre nézve... a vámpír szót úgy kihangsúlyozta, hogy már biztos voltam benne, hogy valami sötétség van benne, valami természetfeletti...
A film után Stephanie és Adam eltűntek... Matt feldúltan húzott maga után, nem tudtam mi történt, de rettenetesen ideges volt. A kocsiban tövig nyomta a gázpedált, de nem hazafelé, hanem a kollégium irányába indult...
- Mi a baj?
Kérdezgettem, de nem válaszolt... amikor megállt kiszálltunk és egy velőtrázó sikolyt hallottam... rögtön elkezdtem rohanni a régi szobám felé... Stephanie az ágyon ült, a takaróval körbecsavarva meredten bámult egy pontra az ajtó mellé... és hebegett valamit... Matt az bejáratból üvöltött, hogy hívjam be, mert különben nem léphet be...
- Gyere be!!! - kiabáltam, majd egy hatalmas fekete farkast láttam kiugrani arról a helyről, ahová Steph mutogatott... egyenesen felém ugrott, de nem nekem, hanem a mögöttem érkező Mattre támadott... Ő lelökte magáról az állatot, aki hangos puffanással földet ért, majd kiugrott az ablakon, kitörve azt.
Stephanie az ágyon zokogott...
- Ez Adam volt ... - szipogta...

Adam

A következő napokban nem mentem vissza a kollégiumba. Az iskolában beteget jelentettem, Stephanie tudta nélkül hoztam el pár cuccomat. Nem túl sok volt amúgy sem...
- Költözöl? - jött egy hang mögülem. Egy fekete hosszú hajú fiú állt az ajtóban... Ahogy rá néztem... beleborzongtam. Rémisztő volt, és a sötétséget árasztott.
- Te meg ki vagy? - suttogtam...
- Stephanie barátnőd barátja vagyok. Nemrég jöttem a suliba, de még nem találkoztunk, mintha... nem is járnál ide.
- Értem. Kath vagyok. És igen költözöm... szóval, ha megengeded... - fogtam a bőröndömet és elmentem mellette...
- Amúgy Adam vagyok! - kiabált utánam...
A kocsiban ültem... nem tudtam elindulni még... a fejem szétrobbant a fájdalomtól, a kormányra hajoltam. Kopogásra ébredtem.
- Nyisd ki! - Stephanie arca nem volt barátságos...
- Szia... - másztam ki a kocsiból - én most, elköltözöm, egy időre...
- Igen, hallottam, Adammel is találkoztál... - mosolyogta el magát végre...
- Adam... igen... elég furcsa srác... de, örülök, ha boldog vagy vele...
- Kicsit furcsa... - nevetgélt.
Megnyugodtam, hogy barátnőm, boldog és most már tudja, hogy elköltözöm... nem kellett elszöknöm előle. De még volt mit megbeszélnünk...
- És hova költözöl?
- Én... ő... Mark és Matt házába... felajánlották, hogy lakjak ott...
- De nem úgy volt, hogy Mark elmegy? Vagy most Matt-el vagy? - kérdései közben a kezét tördelte... ideges volt...
- Nem én... csak odaköltözöm... nem tudom mi lesz. Mark hazajött, Matt is ott van, de... nem tudom mi lesz... - suttogtam... - mennem kell...
- Majd beszéljünk - láttam az arcán, hogy valami furcsa történik...
- Baj van? - méregettem... - valami nem stimmel...
- Nem, minden rendben... menj csak...
A házig hajtottam a kocsival... de ott újra a kormányra dőlve pihentem... a gondolataim csak úgy cikáztak...

A tudás

*Álmomban valami sötétség telepedett a világra. Megint Markot és Mattet láttam, szikrázva, hóviharozva harcoltak a sötétségben, vagy épp ellene?*

Amikor magamhoz tértem Matt ült az ágyam szélén.

- Matt? - rám mosolygott. A fejemben olyan érzés volt, mintha a centrifugából léptem volna ki.

- Jól vagy?

- Nem igazán tudom. Mi történt?

- Hát Mark szerint... eljött az idő

- de mire? - bámultam rá értetlenül. Aztán átfutott rajtam hirtelen egy gondolat - Mark... Elment? - suttogtam

- Elment, de visszajön. És meg kell tudnod az igazat... rólunk.

- az igazat? - felhúzott szemöldökkel ültem az ágyon

- Igen... És nem tudom, hogy kell ezt? Szóval inkább megmutatom. - Egy kicsit hátrébb lépett az ágytól kezeit maga elé tartotta szembe fordított tenyerei között egy kékeslilás elektromos gömböt megjelenítve.

- te... Valami varázsló vagy? - nyögtem pár percnyi sokk után. próbáltam egy halvány mosolyt erőltetni magamra, hogy azt a hatást keltsem, "nem kaptam frászt nagyon"

- hát ez nem minden - nézett szomorkásan, majd elővillantotta hegyes szemfogait.

Ennél a pillanatnál elszállt minden tartásom és hátrébb csusszantam az ágyon.

- te egy vámpír... ?

- hm... Igen - megbánó boci szemek, gyilkos fogak, villámgömb...

- És Mark?

- Ő is... csak ő az elméjével irányítja a természeti csapásokat és az időjárási jelenségeket. Vihar, apály, dagály, eső...

- hó

- igen... honnan tudtad?

Az ágy végében a párnán görcsöltem törökülésben

- nézd, szeretném, ha nem félnél tőlünk... tőlem - a lila gömb eltűnt a kezei közül és a kezemért nyúlt. Bíztam benne, közelebb kúsztam és a kezébe tettem a sajátomat. Érintése jéghideg volt a szobában lévő meleg ellenére.

- fázol? - kérdeztem naivan

- hmm... Nem, csak én.. tudod, inkább halott vagyok ... - mosolygott kicsit

- ja igen .. és ezt hogy?? Mármint.. érted ... mi történt?

Váratlan búcsú

Mark hetek óta olyan furcsa volt. Épp felém sétált... Megcsókolt, de ez... másmilyen csók volt, mint azelőtt. Egész nap éreztem a megváltozott légkört, mintha... titkolózott volna. Nem tudtam koncentrálni, Matt sebzettsége és Mark furcsa viselkedése tönkre tette a napomat.

Tanítás után Mark beszélni akart valamiről. Az utolsó óránk külön volt, de óra után a kijárathoz igyekezve még épp láttam Mattet egy fekete autóval elhajtani.

Idegesen taposva a gázpedált... eltűnt a távolban.

Mark mellettem termett a semmiből...

- ohhh... "Matt hiszti”...- kacarászott idegesen...

*Mattnak a testvére szavai jártak az eszében...

- Ő az enyém... - súgta neki Mark, - ha elmegyek.. akkor próbálkozhatsz .., de tudod te is, hogy mi lesz a vége .... Egyikünk meg fog halni...

A lány tényleg tetszett neki, nem tudta, hogy Mark egész pontosan mit érez Kath iránt, de ő... tényleg szeretni akarta ... Egyre gyorsabban haladt, majd megállt a régi romos épület előtt. Az otthona? Nem nevezné annak... mióta az(!) történt ...neki nincs otthona ...*

Mark idegesnek és zavartnak tűnt.

- Meg kell beszélnünk valamit. - kimért volt. Szinte megijedtem tőle, és közben azon gondolkodtam, hogy Mark magabiztossága és Matt érzékenysége tökéletes elegyet alkotott volna. Szeretni akartam mindkettőt.

- Most?

- most.. Igen - már nem csak ijesztően tudatos volt, hanem szinte flegma is.

- Elmegyek innen... - vágta az arcomba

- értem...  - a gyomrom liftezni kezdett...

- nem... nem érted ... És jobb is, ha nem érted...

- Visszajössz?? - meglepő, de kezdtem megnyugodni... a fejemre mintha valamiféle nyugalom köd szállt volna.

- nem hiszem... de ki tudja ....talán ...

- Tehát akkor ez most a búcsú ideje??

- úgy tűnik... - átölelt.

- és Matt is... ? - szipogtam a válla fölött...

- Nem tudom... ő mindig a maga feje után megy ...de a te érdekedben ... meg fogom kérni, hogy ... ő is lépjen le innen.

 Az én érdekem? Nem értettem, de tudtam, hogy a kérdés felesleges... falba ütköznék ...A valami, ami az agyamra telepedett ... most erősebben nyomott .... álomba? Nem tudom... nem ... ez a valami nem volt jó ... Ájultan estem össze??... Álmodtam?? ... Talán...

Váratlan vendég?

Aznap éjjel új álmot láttam.

*Mark és Matt egymás mellett álltak. Mark körül tiszta hó esett pont, mint legutóbb spirál alakban fölfelé, Mattat pedig liláskékes villámok ették körül. A villámok a testéből jöttek épp úgy, mint ahogy a hó Mark testéből. Hirtelen valami hatalmas állt előttük. A hóvihar és a villámok egyszerre csaptak a sötétség felé. *

Felébredtem.

Csörgött a telefonom, de mielőtt felvettem volna rágyújtottam.

- Haló? - szóltam bele a telefonba.

... Majd lerohantam...

A kollégium előtt vártam a telefonálómat. Hamarosan meg is jelent. Matt távolról is úgy festett, mint egy magazinból kilépett rock sztár. A telefonban elég furcsa hangon közölte, hogy beszélnünk kell. Álmos voltam.

- Jó reggelt Sid! - vigyorogtam rá

- Neked is - Korán reggel is képes volt produkálni azt a bizonyos mosolyt. - beszélgessünk...

- Oké... de kezdesz megijeszteni, baj van?

- Ne haragudj, de... Tényleg komoly dologról van szó...

Leültünk egy régi kovácsoltvas padra.

- A helyzet az, hogy... nagyon megkedveltelek Kath és ... Ha az öcsém nem lenne... – mosolygott...

- hmm... - próbáltam megszólalni, de közbevágott...

- Nem... Nem kérek tőled semmit, se esélyeket... semmit .. csak tudnod kell ... ez így ... egyenes.

- éés... Stephanie? - suttogtam megdöbbenve...

- a... szőke lány... a szobatársad ...? Kedves lány, de igazából.. akkor egyszer találkoztunk ... És hát... - szeme elárulta... senki nem érdekelte igazán ...rajtam kívül.

 Elgondolkoztam... bámultam bele a semmibe

- csörög... a telefonod... - törte meg a csendet Matt. Zöld szeme csak úgy szikrázott. Ideges lett.

- Halló? - szóltam bele a telefonba

- Mark vagyok. Találkozunk a suli előtt még tanítás előtt

- persze tíz perc...

- csókollak... szia

- szia - Matt halkan morgott valamit maga elé

- Te is jössz??

- Hová is mehetnék? - kölyökkutya szemekkel nézett rám. Együtt érkeztünk az iskola elé, de Matt elviharzott Mark mellett... Majdnem fellökve őt.

- Mi történt? - kérdezte Mark mosolyogva, majd megcsókolt. Arckifejezésem elárulta, hogy semmi mosolyogni való nincs a történtekben.

- elmondod? - kérdezte már komolyan - bántott téged?- szeme tüzelt, mint egy égő jéghegy.

- nem, és.. nem ... nem történt .. semmi ... említésre méltó ...- vágtam rá.

Történetek...

Kifelé rohantam a kastélyból, amikor a jeges lépcsőn megcsúszva zuhanni kezdtem, és egyenesen ráestem valakire. Matt volt az. A hóban ülve röhögött.

- hahaha... Tudtam!- vihogta

- mégis mit? - kérdeztem, szégyenemben elpirultam. Közben felsegített.

- hogy... belém esel! - most nem röhögött.. inkább olyan volt, mint aki .... Elpirulni készül... aztán újra nevetni kezdett. Szerettem volna utálni, de nem tudtam. Én is vele nevettem. Együtt sétáltunk a kollégium felé.

- És te? Markkal élsz? - kérdeztem.

- Igen, bár szerintem nem fogjuk sokáig bírni együtt. Nehezen viseli az átgitározott éjszakákat.

- Basszusgitár??

- Honnan tudtad? - megdöbbent, ez volt az első eset, hogy nem magabiztosnak láttam.

- Úgy nézel ki, mint Sid Vicius...

- Hát... szóval egy rajongó .... - mosolya pont olyan volt, mint Marké, olvasztó... Pulóverem alól előhúztam a Sid Vicius lakat- nyakláncának tökéletes mását.

- Húúú ezt... Nekem kell adnod!! - olyan lett, mint egy kisgyerek...

- aha, hát az... Ki van zárva - nevettem rajta - Tudod azért te... jobban nézel ki mint Sid ...

- Oh igazán??? - csúfolódott...

- Matt... ne idegesíts föl ....- hirtelen megtorpant.

- Az... öcsém ... rád vár. - mondta, mintha csak egy megérzés lenne.

- honnan... - be sem fejezhettem már mutatott is a kollégium felé.

- Majd még beszélünk... mondta letörve.

- Viszlát Sid. - mosolyogtam rá

- Kath - biccentett mosolyogva.

Mark egy hosszú forrón- jeges csókkal üdvözölt.

- A bátyámmal beszélgettél?

- Igen... Ő... egész jó fej - mosolyogtam

- Reméljük ezúttal... így is marad.

- Valami olyan fura köztetek... történt valami?

- Elmesélhetem.... - Elindultunk befelé, de a szobaajtóban megint megtorpant.

- Gyere be... a szobák nem esznek embert ....

- haha, köszi... - vigyorgott

Leültünk az ágyamra és elkezdett mesélni...

- szóval... a szüleink már ... rég... meghaltak, egy .. balesetben. Sok rokonunk próbált meg minket magához venni, de sehol nem volt igazán jó... így megléptünk, de mindig külön utakon jártunk, ha pedig véletlenül összehoz minket a sors annak soha nincs jó vége. Mindig történik valami... rossz. De többet ne beszéljünk erről, nem jó randi téma - előkapta szívdöglesztő mosolyát.

Még sokáig beszélgettünk, de többet nem került elő sem Matt sem pedig a család téma. Éjfél előtt Mark ismét fölpattant egy csókkal búcsúzott majd elviharzott.

A második herceg?

*Mindeközben az iskola előtt megállt egy fekete autó. Egy új tanuló érkezett. Fekete haja gondosan beállítva meredt az ég felé... összehúzta magát a havas szélben, majd elindult az igazgató irodája felé. Mr. Harrison kicsit sem örült az éjszakai jövevénynek. Ám amikor a srác meglepő zöld szemekkel elmesélte, hogy ki is ő minden megváltozott. Az igazgató teljes nyugalommal feküdt le aznap aludni. Soha nem érzett még azelőtt ilyen nyugalmat. *

Reggel mikor órára indultam Mark már várt rám.

- Jó reggelt - mosolygott a hóesésben

- Neked is - ahogy közelebb értem lehajolt és megcsókolt - Akkor most... Mi lesz?

- Gondolom... kiéljük a vágyainkat - kacsintott rám. Szoborolvasztó mosolyt küldött felém. Majd hirtelen arca megfeszült.

- Mi baj?

- Jóóó reggelt! - hallottam meg Stephanie hangját. Megdöbbentem. Egy addig sosem látott fiún csimpaszkodva közeledett. Fekete haja tökéletesen belőve, zöld szeme villogott, ahogy meglátott minket. Cigi lógott a szájában. Bőrkabátjában és fekete ruháiban úgy festett, mint Sid Vicius (a Sexpistols egykori basszgitárosa, Sid nem volt egy szép látvány, de ez a srác... :)). De az arca olyan ismerős volt.

Még csak ez után jött a meglepetés...

Mark egy gúnyos vigyort küldött a srác felé.

- Szóval ideértél... - szólalt meg végül - Ő a bátyám Matthew, illetve egész pontosan az ikertestvérem, de ő az idősebb...

- Igen, és okosabb és szebb is vagyok, de ezt mindig elfelejti mondani - Stephanie csilingelő nevetéssel díjazta a srác humorát.

- Ikrek??- én még mindig megdöbbenve álltam...

Ja, kétpetéjűek. - mondta Matt. Áradt belőle valami... félelmetes ...

- Ő a barátnőm - mutatott be Mark. A hangjában volt valami olyan " ő az enyém" hangnem. - na, akkor legalább lesz kiről beszélni a suliban. Nem mi leszünk a vezető hír. - vigyorgott egyet.

- Szóval... van némi előnyöm is?? - gúnyolódott Matt

- Nem hiszem... de majd kiderül ... - mosolygott Mark a bátyjára

Négyesben indultunk be az iskolába. Az épület még régebbinek tűnt ebben a hóesésben. Kiderült, hogy Matthew is velünk jár pár órára, és együtt is kezdünk aznap.

A tanár bemutatta az osztálynak, de végig azt éreztem valami szokatlan, furcsa dolgot a levegőben. Matt nem volt átlagos. De, ha Mattel valami nem oké, akkor nyilván Markkal sem stimmel valami. Gyorsan megpróbáltam elhessegetni ezt a gondolatot, de mire a tanítás a végéhez közeledett már esélyem sem volt ezzel foglalkozni. Páran rájöttek, hogy együtt vagyunk Markkal, és rákattantak a témára. A nap végén már menekültem a pletykák és kérdések elől. Gyűlöltem, amikor valamiért velem foglalkoztak. 

Vágy?

Eltelt egy hónap.

Már nem sokan beszéltek Markról, bár őt is csak egyszer kétszer láttam bárkivel is beszélni. Rendszerint egy lány csóva követte minden lépését, de ő nem vett róluk sem tudomást.

Épp ezért lepődtem meg annyira amikor...

- Szia... Kath... - hangja lesokkolt. Most barátságos és izgatott volt.

- Mark .. hm .. szia - szinte suttogtam és közben körbe lestem, hogy Stephanie nincs -e a közelemben.

- Arra gondoltam, esetleg - zavarban volt - sétálhatnál velem egyet... Úgy értem.. mármint megmutathatnád az iskola többi részét és a parkját. Persze csak ha van kedved.

- őőőhh... ez remek ötlet. Mikor?

- Tanítás után megfelelne?? - egy olyan mosolyt eresztett felém, amitől még egy kőszobor is felolvadna.

- Tökéletes - már levegőt is alig bírtam venni. A maradék három óránkból kettő közös volt, de az utolsó nem. Neki angol nekem japán.

Végre volt egy kis időm, hogy magamhoz térjek.

- egyedül? ... Mármint kettesben... Vele??? - Stephanie ki volt akadva. Már azon gondolkoztam, hogy kár volt elmondani neki, de hát mégiscsak ő a legjobb barátnőm.

- Shhhhhhhh!!!! - csitítottam a japán tanárnővel egyszerre.

- Sajnálom Miss Chikage - majd suttogva folytatta - nem hiszem el, hogy ekkora mázlista vagy!

- Stephanie, az ég szerelmére, ez csak egy séta. Megmutatom neki az iskolát. - Stephanie duzzogott az óra további részében, úgyhogy nem esett több szó Markról.

Rohantam lefelé óra után, de megtorpantam az ódon kapuban. Odakint esett a hó. Mark egy szál vörös rózsát tartott a kezében. Ahogy ott állt a hóesésben haját az arcába fújta a szél, mikor észrevett mosolygott. Deja vu -m volt. Az első álmom jutott eszembe. Megborzongtam.

- Szia! Ezt neked hoztam.

- Köszi... Ez... Nagyon szép. - álltunk egy darabig a hóban. Fáztam.

- Elkísérnél esetleg a kollégiumba egy kabátért?

- Persze! Szívesen... - némán ballagtunk a kollégium felé. Az épület kívülről olyan volt, mint az iskola, de belül nem hasonlított rá. A falak fehérek és hibátlanok voltak, egyetlen különbség volt a két épület között kívülről. A kollégium épületén voltak ablakok. Az iskolán viszont egy sem.

Beszaladtunk az épületbe a hó elől. A szoba ajtajában Mark megtorpant.

- Nem jössz be?

- Én inkább... megvárnálak. - mosolygott. Rohanás közben kaptam fel magamra egy sálat és egy jó vastag pulóvert. Egy pillanatra sem akartam megválni tőle. Nem tudtam igazán eldönteni, hogy mi ez az érzés, de vonzott magához akár egy mágnes.

Kiléptem az ajtón. A falnak támaszkodva bámult ki az ablakon. Haja csillogott az esti fényben, amit a hó vert vissza.

- Gyönyörű a hóesés - mondta anélkül, hogy rám nézett volna - szeretem a telet

- Igen, tényleg szép, a kedvenc évszakom. - kinéztem az ablakon - menjünk? - törtem meg a csendet.

- Persze.

Odakint sötétedett, de mi még mindig a hóban sétáltunk. Markot érdekelte minden, amit az iskoláról, a minket körülvevő emberekről meséltem, de nem szólt egy szót sem magáról.

- Nemsokára éjfél. - szólalt meg hirtelen - mennünk kéne. - meglepődve álltam meg. - már... úgy értem holnap tanítás lesz, és ...

- ja... igen tényleg - Visszakísért a kollégium bejáratáig.

- Te nem itt laksz?

- Nem, a város határában lakom. A szüleim házában. - közelebb hajolt, de a várt búcsúcsók helyett csak egy jéghideg puszit nyomott az arcomra.

- Te jó ég! Hogy átfagytál. - zavarodottan nézett rám...

- Igen, jobb, ha megyek is! Jó éjt!

- Neked is. - azzal sarkon fordult és eltűnt a hóesésben.

Aznap éjjel újra róla álmodtam.

*Ezúttal az álmomban ismét a jeges tájon esett a hó, de most ez a hóesés mindennél szebbnek tűnt. Különleges volt. Mark némán egy helyben állt. A hó körülötte esett spirál alakban fölfelé.*

Felriadtam. Egy hógolyó találta el az ablakot. Odakint sötétség. Fél három múlt. Azon járt az eszem, hogy vajon ki szórakozik. Újabb csattanás. Nem láttam ki az ablakon, így lerohantam. Kiszaladtam a kollégiumból egyenesen Mark karjaiba. Átölelt és megcsókolt. Ölelése és ajkai is hidegek voltak. Talán a hótól, a hideg levegőtől.

- Mi ez az érzés? - kérdezte miután elengedett.

- Talán vágy?

- Nem tudom, csak szeretnék... Veled lenni - mondta és újra megcsókolt.

Az éjszaka további részét mégis kénytelenek voltunk külön tölteni az iskolai szabályzat miatt.