Van élet a halál után?

Nem, nem halhattam meg... hallottam egy új hangot... Kain könyörgését... az életéért... és valami földöntúli, gyönyörű hangot... amit addig soha... Megpróbáltam kinyitni a szememet, de nem ment...
Karok ölelnek... hosszan... Valaki felemel... Stephanie zokogását hallom és Jake nyugtató szavait...
Puhaságban fekszem... de a karok továbbra sem eresztenek... a hang... a csodás hang ölelget... látni akarom...
Mindkét hercegem illatát éreztem, de most valahogy más volt... a halállal keveredett...
Halott vagyok? Nem... nem lehet... még látnom kell...
- Kain halott - hallottam a földöntúli hangot... - de Kath nem tér magához...
- Talán vérre lenne szüksége... - hallottam Stephanie-t ... - Max... ugye, magához fog térni?
Max... hát így hívják... Segítsééég... üvöltöttem bezárva a saját testem fogságába...
- igen... csak lassan nagyon súlyosak a sérülései és most nagyon nehezen gyógyul...
Mintha Mark okoskodna... de ők vajon hol lehetnek... remélem nem... éreztem hogy melegség folyik az arcomon...
Vér... sírtam...
- Max... nézd! - Steph forró ujja az arcomhoz ért... éreztem... szóval tényleg nem fogok meghalni...
Próbáltam mozogni, de nem ment...
még nagyon sokáig nem... A hangokat sokszor hallottam, Stephanie jött Jake-el... Aztán az ismeretlen ismerős... Maxim...
De a hercegeim nem...

Hogyan tovább?

- Ki kell próbálnom valamit...
A tenyeremet felfelé fordította, mintha piros pacsit akarna játszani.
- Ürítsd ki a fejed és csukd be a szemed...
- Ommmm - hülyéskedtem egy buddhistát utánozva...
- Ne hülyülj... - mosolygott rám, de azért elkacagta magát.
Szót fogadtam. próbáltam nem gondolni semmire.
- Nyisd ki. - utasított. A Marktól kapott rózsát tartotta előttem.
- Így nehéz nem gondolni semmire... - bosszankodtam
- gondolj arra, hogy megtartod a levegőben a rózsát.
- rendben - koncentráltam. A rózsa megmozdult, Matt elengedte... lebegett a levegőben.
- most gondolj a testvéremre... - mondta szomorkásan...
A rózsa körül hirtelen hópelyhek jelentek meg... spirál alakban körbeölelték a rózsát... Hirtelen Matt csókja jutott eszembe... ami olyan tökéletes volt... A rózsa megrázkódott. Lilás villámok vették körbe.
- Hoppá... elkalandoztál? - mosolygott rám Matthew.
Szégyelltem magam kicsit, elvörösödtem... a rózsa leesett én pedig Matthez kúsztam és rátapadtam a szájára. Az ölébe húzott... felállt velem az ágyról és hirtelen a kocsiban találtam magam. A hó esett, amíg mi végighajtottunk a városon... A családi ház hatalmas volt. Matt az ölébe vett és bevitt. Bent a konyhában a pultra ültetett és tovább csókolt. Már nem állította meg a testvére iránt érzett tisztelet... vagy bármi is volt az...

A tudás

*Álmomban valami sötétség telepedett a világra. Megint Markot és Mattet láttam, szikrázva, hóviharozva harcoltak a sötétségben, vagy épp ellene?*

Amikor magamhoz tértem Matt ült az ágyam szélén.

- Matt? - rám mosolygott. A fejemben olyan érzés volt, mintha a centrifugából léptem volna ki.

- Jól vagy?

- Nem igazán tudom. Mi történt?

- Hát Mark szerint... eljött az idő

- de mire? - bámultam rá értetlenül. Aztán átfutott rajtam hirtelen egy gondolat - Mark... Elment? - suttogtam

- Elment, de visszajön. És meg kell tudnod az igazat... rólunk.

- az igazat? - felhúzott szemöldökkel ültem az ágyon

- Igen... És nem tudom, hogy kell ezt? Szóval inkább megmutatom. - Egy kicsit hátrébb lépett az ágytól kezeit maga elé tartotta szembe fordított tenyerei között egy kékeslilás elektromos gömböt megjelenítve.

- te... Valami varázsló vagy? - nyögtem pár percnyi sokk után. próbáltam egy halvány mosolyt erőltetni magamra, hogy azt a hatást keltsem, "nem kaptam frászt nagyon"

- hát ez nem minden - nézett szomorkásan, majd elővillantotta hegyes szemfogait.

Ennél a pillanatnál elszállt minden tartásom és hátrébb csusszantam az ágyon.

- te egy vámpír... ?

- hm... Igen - megbánó boci szemek, gyilkos fogak, villámgömb...

- És Mark?

- Ő is... csak ő az elméjével irányítja a természeti csapásokat és az időjárási jelenségeket. Vihar, apály, dagály, eső...

- hó

- igen... honnan tudtad?

Az ágy végében a párnán görcsöltem törökülésben

- nézd, szeretném, ha nem félnél tőlünk... tőlem - a lila gömb eltűnt a kezei közül és a kezemért nyúlt. Bíztam benne, közelebb kúsztam és a kezébe tettem a sajátomat. Érintése jéghideg volt a szobában lévő meleg ellenére.

- fázol? - kérdeztem naivan

- hmm... Nem, csak én.. tudod, inkább halott vagyok ... - mosolygott kicsit

- ja igen .. és ezt hogy?? Mármint.. érted ... mi történt?